Kupán Árpád
Bertsey György. A nagyváradi iparosság megszervezője és vezére
„Üdv az olvasónak
Az agg iparosok e menházára az első alapot, 100 forintot
mint kezdeményező Bertsey György, akkor testületi elöljáró
1886. I. 26. napján fizette le.
Később hozzájárultak Fábián Lajos, Hann László iparosok,
Vinkler József cz. püspök, nagyprépost, a N. Váradi Takarék
Pénztár,
Königswarter Hermann báró, Zichy Géza és Tisza István grófok,
Tisza Kálmán, a helybeli pénzintézetek és több nemes szívű iparos
pénz, építési anyagok és teljesített munkák ajándékozásával.
A telket ajándékozta Nagyvárad városa
a n. é. közönsége folytonosan pártfogolta.
Épült 1895, megnyílt 1896 millenniumi évben.
Isten áldása legyen rajta, s tartsa meg örökké.
A tábla helyeztetett 1900.”
A mészkőből készült, keretelt tábla alján olvasható:
„Ezen tábla Veiszlovits A. és fia adománya.”
1905-ben Bertsey György újabb, tizenhatezer koronás alapítványt tett; felerészben ipartestületi célokra, felerészben ágyalapítványra az iparosmenházban. Az alapítvány első részéből jött létre a már említett Iparos Hitelszövetkezet, ez később virágzó bankká fejlődött, és nagy segítségükre volt az iparosoknak anyagi gondjaik megoldásában.
*
Bertsey György hatvanéves korától egyre többet betegeskedett, krónikus asztmája sokat kínozta, s emiatt évenként Reichenhallban töltötte a gyógyidényt. Miután felesége meghalt, a menházban bútoroztatott be magának két szobát és oda költözött. 1912 januárjában a betegsége súlyosbodott, sőt az újságokban akkor az a hír jelent meg, hogy felvágta az ereit és meghalt, de ez rémhírnek bizonyult, és később javulás állt be állapotában. A tavasz kezdetével újból erősödtek a fuldoklási rohamai, míg végül 1912. március 7-én hajnalban, 74 éves korában elhunyt.
Végrendeletében teljes vagyonát a nagyváradi Ipartestületre hagyta. Egyetlen fiának, Árpádnak, akinek az élete félresiklott, és aki szüleitől eltávolodott, 6000 koronát hagyott. Sírboltját már jóval halála előtt megcsináltatta Rulikowski Kázmér lengyel vértanú sírja közelében. A sír gondozására hagyta a tulajdonában volt Biharmegyei Takarékpénztárban levő részvényeit, azzal a meghagyással, hogy az évi osztalékokból fennmaradó részt mindig osszák ki halottak napján az elszegényedett iparosok között.
Az Ipartestület 1912. március 8-án a gyászos esemény alkalmából Cser János és Czeglédy Jeremiás elnökletével gyűlést tartott. Elhatározták, hogy a testület örökös tiszteletbeli elnökét impozáns gyászpompával saját költségükön temettetik el. Érdemeit jegyzőkönyvileg örökítik meg, s a menházat az ő nevéről Bertsey György menedékháznak nevezik el. Ugyanakkor átiratot intéznek a város törvényhatóságához, hogy az addigi Menház utcát Bertsey György nevére kereszteljék. Az Ipartestületi Hitelszövetkezet 1000 korona alapítványt tett az elhunyt elnök emlékére, azzal a rendeléssel, hogy annak kamatait derék, szorgalmas iparossegédeknek juttassák.
Valamennyi váradi napilap részletesen beszámolt Bertsey György temetéséről. A gyászszertartás március 9-én a Szent László-templomban kezdődött, ahol gyászmisét tartottak az elhunyt hamvai fölött, majd a gyászoló gyülekezet a temetőbe kísérte a koporsót. A temetési szertartáson részt vett a város teljes törvényhatósági bizottsága Rimler Károly polgármester vezetésével, a rendőrfőnök és a város más jelentős személyiségei. Az ipartestület szakosztályai zárt sorokban vonultak: lakatosok, szabók, asztalosok, építőiparosok, cipészek, csizmadiák, kovácsok, kerékgyártók, szobafestők, bádogosok, női és férfiszabók, fodrászok, kávésok, pincérek. Részt vett a temetésen a kisiparosok szövetsége, a kereskedelmi és iparkamara, az ipariskola tanárai, a katolikus legényegylet dalárdája, egy szakasz díszrendőr.
A Nagyvárad című napilap így értékelte a gyászos eseményt: „A bihari Birmingham ezerkezű iparossága ezer szív szomorúságával temette el az ő nagy halottját. Küzdelmes idők kiváltságos alakja költözött el a mindhalálig munkálkodók közül Bertsey György személyében. Végtisztességtétele is kiváltságosoknak kijáró volt arányaiban és őszinteségében. Most látszott meg, mennyi derék, munkás életű férfi élén dolgozott Bertsey György, és mily nagy társadalom az, a város testének mely hatalmas része az, amely vezérét gyászolja most.”
Az utókor nem volt hálás emlékéhez. Áldozatkészségének, tetteinek híre hamar feledésbe merült. Az általa alapított menház 1920 után megszűnt, neve is lekerült az utcanévtábláról. 1940 őszén rövid négy évre újból visszakapta nevét az utca, ahol az általa létrehozott menház állt. A népi demokrácia éveiben viszont már nem találták méltónak, hogy utca viselje a nevét. Kizsákmányolónak vagy azok kiszolgálójának tekintették a magántulajdonon alapuló, kétkezi munkából élő mesterembereket is, így nem tartották méltónak arra, hogy nevét megőrizzék.
Mára már teljesen elfeledték a nevét is, és az általa létrehozott egykori menházban az új tulajdonosok tüntetik el emlékének utolsó nyomait is (átalakítva az épületet). A többszörösen átalakított házon még ott az emléktábla, de szövege ma már a magyarul tudók számára is alig kibetűzhető… Sic transit gloria mundi.
A szerző további írásai
2 / 2