Kisajátított terek. Kőrössi P. József hangos interjúja Ágoston Vilmossal
Na jó, ezt az egész kérdést megúsztam, de csak kezdték bizonygatni, hogy én horthysta vagyok. Amúgy a Mein Kampf-kéziratot vissza is kaptam. Ezt mikor mondtam Bretteréknek, nem hitték el.
Aztán egy éjszaka kérdezik tőlem – nagyon fáradtak voltunk, ők is sokat dolgoztak, én megértem, ott kellett miattam üljenek egész éjszaka, én szabad ember voltam, hiszen azt mondták, cercetare în stare de libertate (szabadlábon történő vizsgálat), az őrnagyom meg a többiek viszont munkaidőben voltak, otthon várta őket a családjuk –, szóval azt kérdezi egyik éjszaka, mi az, hogy itt Auschwitzról beszélünk. Akkor mondtam, hogy az én nagyszüleimet elvitték, higgye el, hogy én nem kedvelem a horthyzmust, ez a vád nem fog működni. Nem dühödött nagyon fel, vette a telefont, felhívott valakit, s azt kérdezte, lehet-e valaki horthysta-fasiszta, ha a nagyszüleit elégették Auschwitzban. Ezt így kérdezte a szakembertől. Mert szakemberek mindenhol vannak. S a szerencsétlen szakember éjjel kettőkor, az is munkaidőben, ugye, válaszolt. S akkor azt mondja neki az őrnagy, hogy ismételje meg, s közben a fülemhez tartja a kagylót. A szakember pedig azt mondja a fülembe: „Mindenki az, aminek tartja magát.” Hát ez egy liberális ember. Na jó. Rám néz az őrnagy és kérdezi: „Akkor te minek tartod magad?” „Nem nagyon tartom magam horthysta-fasisztának” – válaszoltam.
K. P. J.: Ezt most elég vidáman adod elő, de biztosan nem volt ilyen. Hogy fogadta ezeket a dolgokat a közvetlen környezeted? Mondjuk, a baráti köröd.
Á. V.: A baráti körömet szintén elvitték kihallgatni. Úgyhogy nem volt idejük azon gondolkodni, hogyan viszonyuljanak hozzám. Megmondták nekik, hogy hogyan viszonyuljanak hozzám, aztán meg is mutatták nekem a vallomásaikat. Úgyhogy én már túlestem azon, ami itt most zajlik. Én már akkor elolvashattam a vádemelés előtt, hogy ki mit mondott rólam. Utána kijöttem és megkérdeztem tőlük, tényleg így gondolták-e ezeket. Mint kiderült, mindenki azt gondolta, azt mondta, amiből nem lesz baj. Na hát, ebből lett a baj.
K. P. J.: Kőműves mivoltod hogyan hatott akkori szellemi munkáidra?
Á. V.: Több szakmát is kipróbáltam, de sajnos egyikben sem lett belőlem jó szakember, ezért kénytelen vagyok ilyen könyvekkel foglalkozni. A kárpitosoknál kezdtem Marosvásárhelyen, azután Balánbányán voltam.
K. P. J.: Miért mentél Balánbányára? Egyetemet végeztél, angolul tanultál, világmegváltó terveid voltak, s akkor elmentél egy bányavároskába. Milyen jövőt képzeltél ott magadnak?
Á. V.: Nehéz most őszintének lenni, mert ahogy az idő telik, a dolgok megszépülnek. És ez egy borzalmas baj. Ezeket a dolgokat, munkahelyeket, Balánbányát egyáltalán nem tragédiaként éltem meg, hanem úgy, mint ami hozzátartozik az élethez. Balánbányára egyféle sértődöttségből mentem, dacból, mondván: meg tudok én élni egyedül is. Vittem magammal egy katonaládát, az stílusos volt, azelőtt a bútorgyárban dolgoztam. Egy súrolókefét is vittem, azt gondoltam, hogy arra egy rézbányában nagy szükség van. Természetesen egy Tolsztoj-kötetet is. Ott fedeztem fel, hogy azokat a könyveket, amelyektől középiskolásan megcsömörlöttem, érdemes olvasni. A bánya könyvtárából kivettem Gorkij Anya című művét, ami kötelező olvasmány volt, hogy na, lássuk, időm itt van. Munka után nem mentem vodkázni vagy sörözni, hanem fogtam ezt a könyvet, elolvastam, és döbbenten vettem észre, hogy milyen tökéletesen írja le a bányajelenetet. Persze aztán tételregény lesz, átalakul, hiszen amikor az ideológia beleszól a művészetbe, az nem jó. De akkor döbbentem rá, hogy nem igaz, hogy az iskolában ne lehetne szépen tanítani az irodalmat, úgy, hogy közelebb kerüljön az emberekhez. Számomra az, hogy valaki fizikai munkát végzett, s a másik esetleg Spinoza Etikáját olvassa, ezek nem egymást kizáró dolgok, az életnek ugyanazok az oldalai. Ha valakinek nem adatik meg, hogy érdekelje mind a kettő, az nem azt jelenti, hogy egyik vagy másik tábort lehetne minősíteni, megalázni, címkékkel ellátni. Hogy az egyik bunkó, mert nem érti meg Kant esztétikáját, a másik pedig értelmetlen, mert hülyeségeket olvas. Amikor a kettő találkozik, ez volt az én Lassú vírus című regényemnek az alapja.
K. P. J.: Te ott azokkal az emberekkel beszélgettél, tudtál velük kontaktust teremteni?
Á. V.: Én nagyon szeretek beszélgetni bárkivel, bármiről. Nem akarok senkire ráerőltetni dolgokat, azt mondani, hogy ha Umberto Ecót nem olvasta, akkor vele nem állok szóba, mert az az ember biztosan tudja, hogy azt a csavart úgy lehet alátenni, hogy te hatvanhat próbálkozás után sem tudod úgy betenni. A bányában rendkívül vegyes népség jött össze. Ezek az emberek két-három hónapot voltak egy bányában, aztán mentek a másikba. Engem is biztattak, hogy menjünk le Újmoldovába, mert ott naponta még egy fél liter tejet is adnak. De én nem szerettem a tejet. Pedig jó társaság volt, s nagyon hívtak. Volt közöttük kirúgott őrnagy, volt tanár, volt olyan, akit büntetésből küldtek oda. Eleinte nehéz volt, barakkban laktunk, este égő karbidlámpával kellett kimenni a közös vécére, a fejedre meg munkavédelmi sisakot kellett venned, hogy le ne üssenek a karbidlámpáért.
K. P. J.: Miről beszélgettetek?
Á. V.: Én nagyon kíváncsi voltam arra, hol jártak, merre dolgoztak, mit láttak, ők pedig arra voltak kíváncsiak, mi az ördögöt tudok olvasni.
K. P. J.: Azt mondom, ugorjunk egyet, bár még nem tudom, hová. Van néhány ember az életedben, barátaid, akiknek igen fontos szerepük volt. Gondolok Méliuszra, Bretterre és Kapusy Antalra. Beszélj róluk, kérlek szépen, utána rátérünk a könyvedre.
Á. V.: Nem követlek, mert ha itt vagyunk Váradon, akkor én hadd mondjam el, hogy itt a hetvenes évek közepén nagyon élénk szellemi élet folyt, az Ady-kör fogalom volt, ide nagy örömmel jöttek az említett urak is, leszámítva Kapusyt, aki nem tudott járni. Akkor olvastam először a váradiak írásait, s rögtön javasoltam Domokos Gézának, hogy feltétlenül ki kellene adni egy antológiát, hiszen itt egy új nemzedék. Aztán meg is jelent a Kimaradt szó című kötet. Azóta is nagy szeretettel jövök Váradra, mert mindig azt a régi, pezsgő légkört keresem, ami akkor volt.
2 / 5 
