Merényi Krisztián
Fékezés nélkül
Nyomom neki rendesen. Jól tol a kétszáz ló. Nem gyenge ilyen szűk helyen száztízzel.
Apró fékezések nyolcvanötre… negyvenre. Jobbkezes következik. Megint csutkagáz. Fürgén felpörgött százhúszra. Elég hosszú ez a kihalt utca. Jöhetne már a balatoni főút, ott kiakaszthatom a kilométerórát. Mi ez a türelmetlenség? Nem megszokott. Bizsereg a talpam. Amikor nyomom, megnyugszom. Nincs több jobbkezes, a motor bírja szuflával, mintha csak élvezné a pörgést.
Rohadt kóbor macska! Épphogy megúszta. Tényleg, mitől kóbor egy macska?
Te jó ég! Neeem… Szétbasztam a kocsit! Hiába blokkolt a fékrásegítő. Alattam van valaki.
A keze kilóg, kihúzom. Törkölybűze van. Szerencsére lélegzik. Szerencsére? Majd tanúskodik ellenem, hisz nem ő a hibás. Sehol senki… Halkan történt vagy alszanak már. Olajos ronggyal törlöm szét rajta a vért. Mit tegyek? Persze rendőrt… de…
Na, tudod mit? Gyere szépen, hadd markoljam meg azt a koszos, kőporos hajadat. Fogást találok rajta. Belecsapkodom fejét a betonba. Már a harmadiknál… de biztos, ami biztos, még kétszer. Aztán az úttest közepére húzom, mintha ott történt volna. A sírógörcs gyors lefutása alatt hívom a rendőrséget.
Közönyösen írogatnak. Mondtam: „Tán lakhelye sincs, és úgy lépett elém, mint egy veszett róka.”
Elengedtek, sőt, megígérték, hogy a biztosító fizet.
Évek óta rosszul alszom, pedig a biztosító valóban fizetett.
