Emőd Tamás
Rab prédikátorok éneke
Lenn mennydörög a vizek orgonája,
Tajtékba ful a bősz hullámtorok –
De lapátolnak dideregve-fázva
Gályarab hetven prédikátorok.
Pozsony alatt lánczát ötszáz cipelte,
Gályarab hetven: mikor ideért
– Ütött az óra – álmos, öreg este
Hetven daczos pap rabruhát cserélt!
Napverte arczuk izma meg se rándul,
Nagyritka szó: „Testvér: egy korty vizet!”
Vig élcz, ha csattan: „Van viz a Dunán túl” –
Robotra kész a serkenő ideg;
Ostorszij pattog: „Dologra, pogányok!”
Sok szem felvillan, sápadt tűzben ég,
De enyhül a vád, elpihen az átok,
Pár agg mordul csak: „Megbocsát az ég…”
Éjfél körül fölrezzen egyik-másik:
„Hallod?… hogy sir a havasok felett…
…Ezüstbillentyüs tárogató játszik…
Szivük megdobban, könypatak pereg –
Nagy, néma gyöngyök sokbarázdás arczon,
Mint őszi harmat hideg szél után…
Hetven legény vért hullatott a harczon,
Nem buvó könnyüt bus daróczruhán.
Mint vészmadár inog a rongy vitorla.
Időtlen uton, késő éjfelen,
Piros vércseppel, vándordaru-tollal
Levél iródik a födélzeten:
„Nehéz rabságban mind elpusztul itt lenn,
Haja hófehér már, de a lelke bátor…
Erős vára maradt a hatalmas Isten!
Anno ezerhétszáz. –
Hetven prédikátor.”
