Dutka Ákos
Elereszt a puszta
Fekete vizén a kikötőnek
Ring a fehér, nagy vas-falu gálya…
Könnyesszemű bús hajdu fiuk
Bámulnak a szennyes, fekete árba.
Bámulják a vizek szomorú sodrát…
A lelkük, a vérük zsongani kezdett:
A tanyák… a puszta…. az ősi avar…
Hát eleresztett… Hát eleresztett…
Nem kell hát, ime nem kell a vérünk…
A kín, a nyomor üldöz el innen, –
Hiába vergődik annyi erő
A mi bánatos, büszke lelkeinken.
Nem kell a karunk, az ugar elűz
Napkeleti bús hajdu legények;
Valahol vár minket a gyár,
Az idegen, a gyilkos, durva nagy Élet.
Messze nyugaton éhes a Gép.
A gyárak árnyéka hivogatva intett
S az öreg, a fáradt, bús Tiszahát
Elereszt minket… Elereszt minket…
Fekete vizén a kikötőnek
Zúgva, bömbölve nyargal a bárka.
Könnyesszemű bús hajdu fiuk
Bámulnak a szennyes, fekete árba.
