Székelyhidi Ágoston
A Holnap szerepe és példája
Tény, hogy az „eszméknek és érdekeknek harca” éppen 1908-ban és 1909-ben ért forrpontra, A Holnap első és második versantológiájának éveiben. Herczeg Ferenc, a nemzeti konzervativizmus egyik legjobb gondolkodója oldani kívánta ezt a harciaskodást – természetesen saját táborának előnyére. Úgy nyitott utat Ady közeledésének, hogy távolodásra késztesse a modernektől és a polgári radikálisoktól. Lapjában, a nemzeti és európai arculatra hajló Új Időkben 1908 őszén bemutatta A Holnapot és személyesen Adyt, egy szerkesztői jegyzet kíséretében: „Ady Endre erős tehetség. Ezúttal azonban rossz társaságba keveredett, az adyendréskedők társaságába. Ezek tuladyendrézik magát Ady Endrét, és abba a furcsa helyzetbe juttatják, hogy ő, aki hadat üzen tekintélynek és iskolának, tekintéllyé lesz, és irodalmi zugiskolát alapít”. Igaz, ami igaz: A Holnap körei, a modernek, a polgári radikálisok éppúgy felszínre hoztak szélsőséget és silányságot, mint a nemzeti klasszicizmus és a nemzeti konzervativizmus tábora. Ady most már saját művének, szerepének és rangjának védelmére kényszerült.
Ezzel indult A Holnap történetének második szakasza, a hatások és az ellenhatások országos léptékű viadalának közepette. Ady 1908 őszén és 1909 telén hol nagyváradi, hol budapesti lapokban összegező vallomásokban tisztázta világának belső törvényeit és határait. Nyíltan szembenézett mindenkivel és mindennel. „Tehát, uraim, én nem vagyok semmiféle titkos társaságnak küldöttje, elnöke, sőt tagja sem. Nincs közöm az úgynevezett magyar modernekhez… Ravasz kicsi emberek belém kapaszkodhatnak, mert türelmes vagyok, és egy kicsit élhetetlen, de oka ennek se vagyok” – távolította el magától az európai modernség és polgári radikalizmus szélsőségeit és silányságait. A nemzeti klasszicizmus és a nemzeti konzervativizmus bezárkózó táborának pedig ezt üzente: „Az új, elátkozott magyar irodalom valószínűleg előfutárja Magyarország megkésett, de most már nem sokáig halasztható szociális átalakulásának… E néhány sor írója érzi és éli: ez az irodalmi háború gyermeke a szociális háborúnak – hiszen éppen ezért félnek úgy tőle”. „Ady elárulta a híveit” – dühöngött a polgári radikális Hatvany Lajos az első vallomás hatására, hogy a második üzenetre aztán visszakozzon, és megbékéljen.
Támadások és védekezések, társak és ellenfelek forgatagában Ady nemzeti közösségvállalás és európai polgári megújulás összehangolását emelte mércévé. Ha új teremtőerőről beszélt, a magyar géniuszról beszélt: „Bizonyos, hogy soha magyarabbul, bátrabban nem ébredt föl még a sokszor félreismert magyar géniusz… Most vagy soha el kell válnia, vajon az irodalom tényleges jóslója, előzője minden társadalmi és politikai megújulásnak”. Küldetéstudatát ebben a közegben azonban a magányosság és az egyedüliség keserűsége nyomasztotta: „Az én magyarságom nincs már sehol énrajtam kívül – a népben van, de benne nem él, mert nem tudatos, néma, én látom, érzem benne, ő nem tudja, nem érzi önmagában – ezért nem látná bennem se – ez nincs hát sehol rajtam kívül – én vagyok az utolsó élő magyar”. Ady most is, itt is teljes élet és teljes magyarság egységére gondol. De a mélyülő reménytelenséget is megéli. Ebben az értelemben látja magát az „utolsó élő magyarnak”.
Önvallomása, amúgy Móricz Zsigmond köszöntésének részeként, a Nyugat 1909. augusztus 16-i számában jelent meg. Egy év telt el A Holnap ünnepélyes bemutatkozásától. Micsoda év, micsoda kezdeményezéssel és kihívással, micsoda ütközésekkel és fordulatokkal! Ezeket A Holnap fogta egybe – mint valami fénygyűjtő és kisugárzó test. A Holnap köre ezzel a szereppel érdemben alakította az 1867 utáni századforduló és korforduló egész magyar irodalmi és szellemi közéletét. Saját értékválasztásával és irányválasztásával tudatosította az általános értékválasztás és irányválasztás szükségességét és fontosságát – a nemzeti megmaradás és megújulás történelmi válaszútján. Három évig töltötte be ezt a szerepet A Holnap. Majd aztán Ady budapesti lekötöttsége, Juhász Gyula hivatali áthelyezése és elköltözése, a vezetők széthúzása miatt A Holnap Irodalmi Társaság 1911-ben felbomlott.
Nagyváradra, Erdélyre, Magyarországra nem sokkal később a világháború, a vereség és Trianon válsága zúdult. De a válságot megújulás követte és követi. Eddig úgy volt, ma is úgy van, hogy a nemzeti megújuláshoz az új értékválasztás és irányválasztás szellemi és erkölcsi erőket szabadít fel. A Holnap száz évvel ezelőtt vállalt és teljesített szerepét ebben történelmi elismerés illeti. Az a szerep, az az értékválasztás, az az irányválasztás azonban példát is sugall – a belőle táplálkozó szellemi és erkölcsi példát. A mai Nagyváradnak, a mai Erdélynek, a mai Magyarországnak szüksége van erre a példára.
Ez az emléktábla A Holnap 1908-as nagyváradi alapítását örökíti meg. Most, 2008-ban, a századik évfordulón számunkra a szellemi és erkölcsi példát is megörökíti.
(Elhangzott A Holnap emléktáblájának ünnepélyes avatásán, Nagyváradon, 2008. július 3-án.)
A szerző további írásai
2 / 2