Rózsafalvi Zsuzsanna
A Holnap tegnapja (Schöpflin és A Holnap)
A Holnapban jelentkező költők közül Emőd Tamással és Balázs Bélával bizonyosan kapcsolatban állt még a kritikus, mivel tőlük is közölt verseket a lap, ám a töredékesen fennmaradt levelezésből szövegszerű bizonyíték nem áll rendelkezésre. Annyi bizonyos, hogy Balázs Béla és Emőd Tamás 1908-ban publikált a Vasárnapi Újságban. Schöpflin Babitscsal az antológia megjelenése után lépett kapcsolatba, levélváltásuk első adata 1909 márciusából való:7 a kritikus Babits versküldeményeire válaszol, de ennél már korábban, az 1909. február 7-i számban közli az Anyám nevére című verset.8 A Babits-poétika iránti elköteleződése is – hasonlóan Ady költészetével való megismerkedéséhez – alapvető ízlésváltozás és kritikusi fejlődés következménye. Ezt Rába György így foglalta össze Babits-monográfiájának nyitásában a korabeli recepciójáról szólván: „Későbbi igaz hívének és jó barátjának, Schöpflinnek kritikáiból szinte egy »megtérés« története olvasható ki. A Vasárnapi Újság rovatvezetőjeként elhárítja Babits jelentkezését 1908-ban, 1909-ben A Holnap új versei-t ismertetve is még tartózkodóan »a nyelv virtuózá«-nak nevezi, és »intellektuális líráját« néhol kiszámítottnak érzi. A Levelek Írisz koszorújából együttérzőbb hangot ébreszt benne, amikor lírája javától nem tagadja meg, hogy gondolat és érzés összhangja élteti, de csak a kötet második kiadása alkalmából, 1914-ben írja meg, mintegy visszavonásként, kritikai ódáját, »az érzés intelligenciáját«, valamint »izgatott értelmi és érzelmi kíváncsiságát« jelölve meg költői egyénisége középpontjául”.9 Schöpflin tehát Babits korai verseit illetően több kritikai észrevételt tesz, a Turáni indulóról a Vasárnapi Újság szerkesztői üzenetében is fenntartással ír,10 s miként Rába György megjegyzi, a holnaposok közül az ő verseiről szól legnagyobb fenntartással, mégis feloldódik idegenkedése Babits „intellektuális líráját” illetően: 1909-től jelen van a lapban írásaival a költő, s hogy mindöszszesen 19 verse jelenik meg a Vasárnapi Újságban, az azzal indokolható, hogy Babits nem ezt a lapot tekintette fő publikációs fórumának. Schöpflin azonban harminc év múltán A Holnapról szólván annak legfőbb érdemeként Babits felfedezését nevezi meg.
Adatok hiányában nem tudható, hogy Miklós Jutkával kapcsolatba lépett-e Schöpflin, valószínűsítjük, hogy ez nem történt meg, hisz írások sem jelennek meg a költőnőtől, noha a kritikus ígéretes tehetségnek nevezte őt bírálataiban.
A „holnapos” költők közül természetesen az Adyval való ismeretség is korábbi az antológia megjelenésénél. Schöpflin Adyval való első találkozását többen számba vették, maga a kritikus több írásában – így pl. a Nyugat Ady-ünnepén felolvasott Első találkozásom Ady Endrével vagy a Vasárnapi Újság utódlapjában, a Tükörben közzétett Ady Endre a Vasárnapi Újságban című memoárokban – idézi vissza az eseményt. E találkozást, a barátságot és a munkakapcsolatot Krajkó András behatóan dolgozta fel Schöpflin Aladár Ady-képének változásai11 című tanulmányában, s Fülöp László is kitér rá Schöpflin-monográfiájában.12 Ezúttal inkább Schöpflin Ady-élményével foglalkoznánk, s tennénk ezt azért, mivel magyarázza a személyes, baráti és bizalmas hangvételt, mely az Ady–Schöpflin-levelezésben tetten érhető, s magyarázza a feddve-féltve írott, Duk-duk affér kapcsán született levélváltást, melyre a későbbiekben kitérünk. 1919-ben, a költő halála után a következőket írja a kritikus Ady Endre emléke című nekrológjában: „Nem hiszem, hogy találkozni fogok az életben emberrel, aki olyan hatalmas benyomást tesz rám, s aki annyit fog foglalkoztatni. Adyhoz való viszonyom életem legnagyobb dolgai közé tartozik, szüleim, testvéreim, feleségem és gyermekeim után mindjárt ő következik, ami az életemben, gondolataimban, érdeklődésemben elfoglalt helyet illeti. Ha az ő egyéniségét azon a hatáson mérem, amelyet rám tett, épp úgy megkapom nagyságának mértékét, mint költészetéből.”13 Schöpflin nem csupán a halotti maszk megalkotása miatt fogalmazta meg e sorokat: Adyval való találkozása szimbolikus gesztusa a kritikusi pályának, s egyúttal a modern irodalom felé fordulásának és későbbi erőteljes orientációjának metaforája is lehetne. Több visszaemlékezésében is vallott arról, hogy a modern literatúrával való ismerkedése fokozatosan módosította irodalomszemléletét, Ady költészetével való találkozása viszont robbanásszerűen változtatta meg az irodalomhoz való odafordulását. A konzervatív táborból, melynek kritikusaként indult, intenzíven nyitott az új nemzedék felé, a költővel való megismerkedése és a Nyugattal való kapcsolata 1908-tól egyértelműen a modern irodalmi élet vonzáskörzetébe vonta.
Schöpflin kritikusi attitűdjének jellemző vonása, hogy semelyik kritikájában, elemzésében, irodalomtörténeti munkájában nem tér ki a személyes kapcsolatra, annak felidézését a többnyire felkérésre írott ünnepi visszaemlékezésekben, memoárokban tette meg, vagy csak utólag, levelezéséből rekonstruálhatók. E szövegekből kiderül, hogy az Ady-poétikával való első találkozása nagyjából a századfordulóra tehető. Ady 1899-es Versek című kötetének a Vasárnapi Újságban megjelent szignózatlan recenzióját vélhetőleg nem Schöpflin írta, a rövidke íráson az ő stílusára utaló semmilyen jel sincsen, s a költőre vonatkozó személyes vallomások között sem tesz erre vonatkozó utalást, de e rovat munkatársaként és korrektorként bizonyára foglalkozott a szöveggel, és így a kötettel is. A Nyugat Ady-ünnepén elhangzott emlékezésében első találkozásként a Még egyszer című kötet olvasását nevezte meg, mely „vegyes hatást” tett rá, s e kötetről már vélhetően Schöpflin írt, aki 1902-től – mint erre már utaltunk – Vargha Gyulától átvette a Vasárnapi Újság kritikai rovatát. Ez az írás még semleges hangú, inkább ismertető, semmint értékelő recenzió. Ady barátságát az Új versekről készített, szintén az enciklopédikus hetilapban közzétett recenziója hozta meg számára: a méltatás megjelenése után az akkor Párizsban tartózkodó költő Bölöni Györgyöt küldte el a kritikushoz, hogy felajánlja először külföldön írott cikkeit, s később a verseit is a lap számára.14 Az Ady-szövegek megjelentetése összhangban volt Schöpflin azon, az évtized derekától határozottan kitapintható törekvésével, hogy a lap teret adjon a modernizálódó magyar irodalom képviselőinek, Ady mellett Kaffkának, Krúdynak, a Cholnoky testvéreknek. Schöpflin ugyanakkor nem akart Don Quijote-i harcot folytatni, s mindvégig a lap profiljába beleférő, politikamentes és a konzervatív olvasók számára is etikailag támadhatatlan szövegeket közölt, s azt is a lap főszerkesztője, Hoitsy Pál jóváhagyásával. Schöpflin és Ady rendszeres levélváltása után, a költő Párizsból való visszatértét követően, 1908 májusában került sor a személyes találkozásra, s ez időtől fogva rendszeresen jelentek meg Ady-versek, cikkek a lapban, Schöpflin pedig rendszeresen recenzeálta a költő újabb köteteit a Vasárnapi Újságban vagy a Nyugatban.
A szerző további írásai
2 / 5 
