Kozma Dezső
Élet – és mű
„…Nagyvárad a lázas vágyakozások, akarások városa.”
(Ady Endre, 1901)
Életrajzok, önéletírások, életrajzi regények, az önvallomások különféle
formái tanúsíthatják: jelentős személyiségek, alkotók élete egyéni
élményeken túlmutató, érdekes, olykor tanulságos olvasmány lehet. Az sem
titok, hogy egy író (művész) életének eseményei éppen úgy művészi
élményt alakítóvá válhatnak, mint azok a (társadalmi, történelmi,
szellemi) körülmények, viszonyok, amelyek közepette egy-egy műalkotás
megszületik, egy életmű kiteljesedik. (Vagy nem teljesedhet ki.) A
közvetlenül vagy közvetett módon megtapasztalt élmények sok mindent
elárulhatnak egy alkotó művéről. Csak példaként emlékeztetnék Petőfire
(akinek élete: költészete), az „életes” Móricz Zsigmondra vagy a
művészete szempontjából az életét „szerencsésnek tartó” Kós Károlyra.
A tények és a „teremtett világ” szembesítésekor mégis nagyon óvatosnak
kell lennünk már csak azért is, mert (ez is közismert) a valós, illetve
valósnak vélt világ igen „áttételesen” és sokféleképpen épülhet be a
műbe, válhat annak új minőségű részévé, esztétikai értékké.
Mindezt Ady Endre nagyváradi éveit (és a pályakezdést követő váradi
látogatásait) elénk táró újabb kiadvány juttattja eszembe: a Noran
Kiadónál megjelent, Péter I. Zoltán sokéves kutatómunkájának köszönhető
kötet. Címe: Ady Endre regényes életrajza Nagyváradon.
Az erdélyi magyar irodalomban múltja van ennek a „műfajnak”, a magyar
klasszikusok (főleg Petőfi, Arany, Ady) itteni kötődéseit feltérképező
kiadványoknak. A romániai magyar irodalom lexikona külön címszót szentel
legnagyobb íróinknak, költőinknek, rendszeressé váló megemlékezéseink,
zarándoklásaink (Koltó, Segesvár, Szalonta, Érmindszent) pedig
hagyománnyá nemesült események. De Péter I. Zoltán könyvének nemcsak a
sokrétű Ady-irodalomban vannak meg az előzményei, hisz a szerző már
másfél évtizeddel ezelőtt összefoglalta kutatásának eredményeit („Hogy
látva lássanak…” – Ady Endre Nagyváradon, 1993), majd újabb két kötettel
gazdagította ismereteinket (Ady Erdélyben, 2003; Ady és Léda, 2006).
Péter I. Zoltán mostani könyve tehát mintegy összegezése ennek a
szenvedéllyel végzett, folyamatos feltáró munkának. Természetesen a
folytatás azt is jelenti, hogy az új adatok, a friss szakirodalom más
megközelítésre nyújtottak lehetőséget, helyenként a módszert is
befolyásolták, a szemléletet is árnyalták.
Kérdések sorát fogalmazhatjuk meg egy ilyen rövid ismertetésben is:
Milyen az a város, ahova a fiatal újságíró megérkezett? Mit, mennyit
nyújt át nekünk a kötet Ady itteni életéből, hírlapírói működéséből?
Miként sikerül életre keltenie egy vajúdó korszakot? Milyen módon
közvetíti az olvasónak hosszú évek munkáját?
A könyv írója ilyenképpen vall elképzeléséről az előszóban: „Célunk […]
Ady nagyváradi életének ismertetése mellett a korabeli város bemutatása
volt. Emiatt Adynak azokból a váradi cikkeiből idézünk, amelyek
Nagyváradot mutatják be, illetve a költő itteni életét dokumentálják.
Mindezt Ady szemével nézve, tehát azokra az utcákra, terekre, épületekre
összpontosítva, amelyek valamilyen módon kapcsolódtak a fiatal újságíró
váradi életéhez. De beszámolunk Ady későbbi fontosabb váradi
látogatásairól is, ilyen esetekben természetesen szót ejtünk a város
jelentősebb változásairól is. Mivel Ady későbbi váradi látogatásait nem
lehet kiragadni a költő egész életpályájából, a máshol zajló eseményeket
is összefoglaltuk, de apró betűvel szedve.”
Péter I. Zoltán igen jól ismeri a város múltját, gazdag forrásanyagból
építkezik. Jórészt a legmegbízhatóbb forrásokra alapoz: elsősorban a
kiváló filológusnak, Kovalovszky Miklósnak az Akadémiai Kiadó
gondozásában napvilágot látott öt vaskos kötetére, továbbá Ady egykori
írótársainak, közeli ismerőseinek, barátainak – Antal Sándor, Hegedüs
Nándor, Nagy Endre, Dutka Ákos, Bölöni György, Dénes Zsófia, Bíró Lajos –
visszaemlékezéseire, az Ady-értelmezésekre, az életmű leghitelesebb
(kritikai) kiadására.
Különösképpen figyelmet érdemlő az a mód, ahogyan Nagyvárad városképének
(utcáinak, tereinek, emlékműveinek) alakulását, változásait ez
alkalommal is érzékeltetni tudja Péter I. Zoltán. Ebben a keretben
tárulkoznak elénk: Várad hajdani lapjai, szerkesztőségei (Szabadság,
Nagyváradi Napló), a Vajda János emlékezetének ajánlott, az új
nemzedéket megszólaltató antológia (A Holnap) körüli viták, a felépült
színházzal és a bemutatott darabokkal foglalkozó Ady-írások, a költő
gyakran változó lakhelyei, az írótársak és barátok, a feszültségektől
már ekkor sem mentes Léda-szerelem nem minden részletében ismert
momentumai, az írás műhelyeinek is számító élénk kávéházak és
kiskocsmák, az én belső világáról árulkodó (nem egyszer önértelmező)
levelek, vallomások.
Mindezek megidézésével nem csak Ady Endre mindennapjai (éjszakái)
elevenednek meg. A történetek, nevek, adatok mögött ott érezzük egy
„nyugtalan” vidéki város, egy változó világ hangulatát, megújhodási
szándékát, szellemi útkereséseit. És ott érezzük a saját költői hangját
kereső, az írást küldetésként megélő költő-publicista egyéniségét.
Ahogyan ezt az én belső világára figyelő Németh László több mint hetven
évvel ezelőtt megfogalmazta: „Ady élete egy belső teljességet szolgál;
költészetét és körülményeit ugyanaz a rendező, kikerekítő elv alakítja.”

