Mădălina Braşoveanu
Gondolkozz az érzékeiddel – érezz az elméddel (Művészet jelen időben, avagy elméleti benyomások a 2007-es Velencei Biennáléról)
Pensa con i sensi – Senti con la mente. L’arte al presente a főcím,
amely alá Robert Storr kurátor beírta az 52. alkalommal megrendezett
Velencei Nemzetközi Művészeti Kiállítás nevét. Az ez évi általános
kurátori projekt nem sorol be egy mindent átfogó ideológia vagy elmélet
mellé, hogy megalapozhasson, amint Storr mondja, egy alap-hozzállást a
művészethez, egy olyat, amely abból a feltételezésből indul ki, hogy
perceptuális és konceptuális, gondolat és érzelem, intuíció és kritikai
reflexió közötti analitikus dichotómiák túl gyakran homályosítják el és
tagadják e tényezők jelenvalóságát a világról szerzett
tapasztalatainkban, valamint az ebből fakadó művészetben.
E kurátori impulzus hatására az idei Biennálén bemutatott valamennyi
alkotás azért van ott, hogy csupán saját nevében beszéljen, így
valamennyi kiállított tárgy összességében véve változatos egymás közötti
megfeleltetéseket hoz létre, harmonikusakat avagy disszonánsakat,
amelyeknek célja felhívni a közönség figyelmét az érzelmek, anyagok,
tematikák és a különféle nyelvezetekben létrehozott, ám
elidegeníthetetlenül a jelenhez kötődő műtárgyakat jellemző megoldások
sokféleségére.
Úgy hiszem, itt szólni kellene arról a megkülönböztetésről, amely az én
szemszögemből lényeginek bizonyul a kurátori javaslat és a kiállítás
sajátos jellegének körülírásához: ez pedig a különbségtétel a „jelen
(idejű) művészet” és „a művészet jelene” között. Művészetről beszélni
jelen időben jelentheti azt, hogy szólunk cenzúrázhatatlan sokféleségben
jelentkező eljárásokról és műtárgyakról, amelyeknek közös vonása, hogy
„ugyanabban” a jelen időben hozták létre őket. Ugyanakkor ez a
kijelentés nem teszi magától értetődővé azt, hogy a művek és az alkotói
eljárások, amelyeket említ, tünetszerűen illusztrálják jelenük
alapvetőségeit. Beletartoznak egy bizonyos jelenbe, és ekként
elkerülhetetlenül megfogalmazzák ennek egy oldalát, anélkül, hogy
megjelenítenék azt a teljességet, amit a „művészet jelene” szókapcsolat
feltételezne. Ez utóbbi hangsúlyosabb számbavételét, monitoringját
jelentené valamennyi eljárásnak és művészi hozzáállásnak, amelyek csupán
a jelent fogalmazzák-határozzák meg a művészetben. Méghozzá annak
sajátosságait azonosító képletben: mi az, ami most van a művészetben, mi
tartozik ehhez a jelenhez, ami nem található meg semmilyen ezt megelőző
jelenben. Mert míg a „művészet jelen időben” megengedheti magának, vagy
éppen ajánlatos, hogy kihagyjon számos olyan területet és eljárást,
amelyek nélkülözhetetlenek a specifikusság szempontjából való
megfogalmazásához a pillanatnak, amelyről beszélnek, „a művészet jelene”
egy jóval kimerítőbb attitűdöt feltételez. Fontosnak tartottam kiemelni
ezt a különbségtevést azért, hogy elejét vegyem az olyan elvárásoknak,
amelyek a kurátori projekt általános kijelentésére alapozva egy olyan
kiállítás vártak a nemzetközi pavilonba, amely a mediális és
konceptuális aktualitásra összpontosít, masszív jelenlétével annak, ami a
kortárs művészet avantgárd törekvéseiként lehetne azonosítható. A
nemzetközi pavilonban azonban nem ez a szellem, és ez a tény teljesen
igazolt a fentebb kifejtett elméleti vonatkozásokat tekintve.
A Kastély Kertjeiben található Olasz Pavilonban, valamint a régi
Arsenale termeiben installált nemzetközi kiállítás nevek, nemzetiségek,
közegek, nemek és tematikák sokféleségét összesíti, amelyek ha nem is
teszik teljesen lehetetlenné, mindenesetre jelentősen megnehezítik azt a
kísérletet, hogy másként írják le őket elméletileg, mint a
kinyilatkoztatott kurátori konceptus szemszögéből. Amennyiben a jelen
egy kulcsszó marad ennek a konceptusnak a keretében, lehetséges, hogy a
„most” pillanatához leginkább hozzátartozó vonása, amely
szimptomatikusan azonosítható a kiállítás keretében, a politikum
jelenléte. Kérdező vagy megállapító jelenléte és jelene a világ állami
és kulturális (vallási) politikáinak, a háború, a repülőgépek, a
muzulmánok, a robbanóanyagok, az amerikaiak csak néhány viszszatérő
vizuális motívum, amelyek a kiállítás keretében, legalábbis tematikusan,
megalapoznak egy összetéveszthetetlen jelent. A politikum eme
jelenlétének relevanciája a művészek figyelmének középpontjában a
természetükből fakadó jelentéseken túl okozati jelentésekkel gazdagodik
akkor, amikor uralkodóvá válik annak az érzése, hogy ezeknek az
aktualitásra való utalásoknak a hiányában ugyanaz a kiállítás nem
rendelkezik más okkal, amely a 2007-es évhez tartozóvá tenné, ugyanúgy
történhetett volna akár 1997-ben is. Bár első látásra egy ilyen
kijelentés megalapozatlanul kritikusnak tűnhet, objektívnek és
igazoltnak bizonyul egy figyelmesebb elemzés során. Egyrészt egy olyan
kiállításról szól, ahol a részvevők átlagéletkora meghaladja a 45 évet,
és amely magában foglalja a múlt és jelen nemzetközi műveinek leginkább
legendás neveit, például – hogy csak néhányat említsünk – Sol LeWitt,
Giovanni Anselmo, Bruce Nauman, Gerhard Richter, Valie Export, Neil
Hamon, Ilya & Emilia Kabakov, Andrei Monastyrski. Másrészt, ami a
nyelvezeteket illeti, beletartoznak ama univerzalista multimediális és
interdiszciplináris eljárások közé, amelyek (leginkább) az elmúlt
évtizedet jellemezték: fotó, ambient, tárgy, a festészet és a
kétdimenziós attitűdök videóval ellenpontozott túlnyomó jelenléte, ezek
bizonyos értelemben mind immár hagyományosnak számító médiák. A „jelen
idejű művészet” szempontjából ez a kiállítás vitathatatlanul körülírja e
művészet aktualitásának bizonyos vonásait, még ha ezeket meg is osztja
egy közeli múlttal. Feljegyzendő az új médiák, a virtualitás és az
interaktivitás mint a „művészet jelene” lenyomatainak hiánya, az a tény
pedig, hogy a politikum az, amely jelentős mértékben befurakodott a
kiállítótermekbe, a legbeszédesebb zászlóvivője a jelen identitásának, a
jelen idejű művészetnek. Ez egy sor elméleti jellegű kérdést vet fel,
amelyek olyan érvrendszeren alapulnak, mely az ellenpóluson helyezkedik
el ahhoz képest, ami táplálja a kortárs vitát a művészet
totalitarizmushoz való viszonyáról.
A szerző további írásai
