Középiskolás fokon? Válogatás a Mikes Kelemen tantárgyverseny dolgozataiból (Az igazság keresése - X. osztály)
Az országos magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny győzteseinek
dolgozataiból készült összeállításunk egyik célja szélesebb körben
megismertetni azokat a felső tagozatos középiskolásokat, akik 2007-ben a
legjobbnak bizonyultak ezen a megmérettetésen. A versenyen a diákok
évfolyamonként három-három tételben adhattak bizonyságot ismereteikről
és tehetségükről. Az irodalomelméleti dolgozatokat felvonultató
válogatásunkból az olvasó képet alkothat a tantárgyból országosan
legjobbnak minősülő fiatalok felkészültségéről, műveltségéről,
olvasottságáról, elemző és szintetizáló képességéről. Szándékaink
szerint az öszszeállítás dokumentumaként szolgálhat a magyar nyelv és
irodalom tantárgy oktatásáról kezdeményezendő eszmecserének.
Adorjáni Mária
Apáczai Csere János Elméleti Líceum, Kolozsvár
Weöres Sándor kijelentése egyszerűségében, letisztultságában,
magabiztosságában egyszerre nyugtatja meg az olvasót, illetve ébreszt
kétségeket benne. Az igazság mint a teljesség felé vezető út
birtoklásának lehetősége csaknem zavarba ejtő egy olyan kor olvasójának,
akinek külső-belső világában egyaránt lépten-nyomon a világkép
töredezettségével, viszonylagosságával és önmagát hatálytalanító és
megkérdőjelező jellegével kell szembesülnie. Lehetséges-e vajon az
igazság birtoklásáról, sőt az emberben adott, kezdettől fogva meglevő
igazságról beszélni? – fogalmazódik meg a kérdés az olvasóban. Weöres
Sándor kijelentése szerint lehet: az igazság ott van, „önmagad mélyén”
mint szunnyadó lehetőség; a lehetőség kínálta felhívás elfogadásával a
tanításokat segítségül, útmutatóul használva az igazság birtokába
juthatunk. E kijelentés alapján tehát az ember egy kerek, értékkel teli
világ. Lehet ugyan, hogy a külvilág szervező elve már a szétesés,
azonban az ember, mintegy dacolva a töredékességgel, saját magában,
mintegy „önmaga mélyén” immanens, teljes világot teremt és birtokol, a
világ pedig méltó arra, hogy az igazságot mint kezdettől fogva adottat
bírja. Így az ember méltóságteljes, értékekkel teli, a teljesség
lehetőségét birtokló alakká válik – olyan alakká, akinek (a világ, a
„tanítások” iránti alázattal természetesen) hatalmában áll az igazságot
keresni, megtalálni és birtokolni mint sajátot. Az igazságot magában
lehetőségként hordozó ember ez, akiről ugyancsak Weöres Sándor azt
mondja: „alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra” – az ember
tehát lehetőségek tárháza: az önmaga mélyén rejlő igazság tudatában a
„létra-mivolt” lehetőségében képes belső világának keresését,
teljességét a külső világra kiterjeszteni. Az embernek ezt a hatalmát
sugallja a „csak” szócska is: „a tanításokat csak segítségül
használhatod”; a tanítások, legyen az a te, a másik ember, a művészet
vagy akár maga az irodalom, csupán a bennünk már meglevőt hívják elő,
jelekként, jelzőtáblákként vannak jelen az igazság keresésében, amelynek
összekötése az ember feladata – a jelzőtáblák közti üres tér
összekötése, kitöltése pedig maga a megismerés. Noha a kijelentésnek ez a
rész felszólító módjának szigorúságában szinte korlátozásként hathat, a
külső segítség lehetőségének ilyen korlátozása tulajdonképpen a belső
lehetőségek szabadságát szolgálja. A tanítások mint jelzőtáblák
segítenek ugyan, ám az igazságot „önmagad mélyén” lelheted meg: a „kell
rátalálnod” szigorú imperativusa a bármiféle megalkuvást utasítja el
határozottan. A rámutatható, külső világ tehát csak eszköze lehet az
igazság birtokába való eljutásnak: a valódi út a megszólítható, belső
világon át vezet. A kijelentés a maga letisztult, világos módján a
belső, önmagunk mélyén lehetőségként szunnyadó igazság, kicsit az
intuitív elmélyedésnek, az önmagunk mélyébe tekintésnek merészségére
biztat. Magabiztos, egyértelmű, finom, de mégis határozott stílusával
pedig az olvasót megerősíti: az igazság benne van, önmaga mélyén, emberi
méltóságában – lehetőségként, amellyel élni lehet.
