Középiskolás fokon? Válogatás a Mikes Kelemen tantárgyverseny dolgozataiból (Egyre magányosabb istenek - IX. osztály)
Az országos magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny győzteseinek
dolgozataiból készült összeállításunk egyik célja szélesebb körben
megismertetni azokat a felső tagozatos középiskolásokat, akik 2007-ben a
legjobbnak bizonyultak ezen a megmérettetésen. A versenyen a diákok
évfolyamonként három-három tételben adhattak bizonyságot ismereteikről
és tehetségükről. Az irodalomelméleti dolgozatokat felvonultató
válogatásunkból az olvasó képet alkothat a tantárgyból országosan
legjobbnak minősülő fiatalok felkészültségéről, műveltségéről,
olvasottságáról, elemző és szintetizáló képességéről. Szándékaink
szerint az öszszeállítás dokumentumaként szolgálhat a magyar nyelv és
irodalom tantárgy oktatásáról kezdeményezendő eszmecserének.
Rangyák Zsuzsa Kincsem
Székely Mikó Kollégium,
Sepsiszentgyörgy
Istenek, félistenek, szatírok és nimfák, küklopszok és más
természetfölötti erővel rendelkező lények és az ember csodálatos világa.
A mítoszok világa. Az a világ, mely meghatározó szerepet töltött be az
irodalom alakulásában és továbbélésében.
Prométheusz egy volt a görög mitológiából ismert félistenek közül. Ő
volt az, aki megteremtette az embert, majd látva nyomorúságát,
megszerezte neki a tüzet az Olümposz hegyéről. A tűz ellopásával
lényegében a fennmaradás lehetőségét szerezte meg az embernek, ám
tettéért bűnhődnie kellett. A tűz, mely a halandók erejét,
létfenntartását biztosította, Prométheusz számára az örök vezeklés
okozójává vált. Lázár Ervin Tűz című novellájában Prométheusz tettének
helyességét vitatja, felmutatva, hogy az ember milyen kevés jelentőséget
tulajdonít a tűznek. Ám a látszat csal. A tűz igenis az emberi élet
szerves részévé vált, a belső tűz nem alhat ki soha. A novellában
Prométheusz groteszk látványának megteremtésével a narrátor tragikussá
teszi az élettől való elidegenedést. A meztelen, láncait csörgető
Prométheusz, aki egy keselyű társaságában járja a világot, nem hiszi el,
hogy az emberek megfeledkeztek róla és a tűzről. Azonban hamar rá kell
jönnie, hogy a halandók mindennapjaiban már nem tölt be olyan fontos
szerepet a tűz, mint azelőtt. A keselyű, aki végigvezeti Prométheuszt a
világon, bizonygatva, hogy az embernek már nincs szüksége a tűzre, és
hogy az áldozat hiábavaló volt, ironikus megnyilvánulásával növeli a
helyzet tragikumát. A Tűzmúzeum a remény utolsó szikráját csillantja fel
Prométheuszban. Ám a kopott homlokzatú épületben tűz helyett csak
lámpákat, égőket találnak, és az üvegben, melyben a belső tűznek kellene
lennie, nincs semmi. Kialudt. Prométheusz kétségbeesésében elhatározza,
hogy még egyszer ellopja az embernek a tüzet. Égő fáklyával rohan végig
a Földön. Az emberek, meglátva Prométheuszt, boldogan kiáltják: „Tűz!” A
tűz tehát nem aludt ki, tovább élt minden halandóban.
Prométheusz mítosza, a tűz és annak eltulajdonítása is továbbélt az
irodalomban. A tűz az otthon melege, a biztonság, a szeretet. A tűz
elemészt és életben tart. Veszély és menedék. Archetípusának használata
gyakori az irodalomban. Ambivalens jellege a kezdetektől fogva
képzetéhez társuló emberi tapasztalatoknak tulajdonítható.
Nagy László Tűz című versében a négy őselem egyikének megváltó,
megtisztító erejét jeleníti meg. A költészet tüzének lélektisztító
erejét sugallja a vers. A költemény ars poetica jellege kihangsúlyozza a
tűz jelentőségét.
A mítoszok örökérvényűsége magyarázó és oknyomozó jellegüknek is
tulajdonítható. Az emberek a kezdetektől fogva kutatták a világ
kialakulását. Ezért születtek a mítoszok. Ezeknek is köszönhető az
irodalom sokszínűsége. Összekötik a múltat a jelennel, megteremtve egy
olyan képzeletbeli világot, melynek a neve irodalom, és létfontosságú az
emberi életben.
Janus Pannonius epigrammáiban, de más műveiben is, a görög mitológiával
teremtett intertextuális kapcsolat és a görög mítoszvilágra való
utalások kihangsúlyozzák az antik világ irodalmának, a mítoszok korának
jelentős szerepét az irodalomban.
A mítoszok továbbélése egyszerre épít és lerombol. Épít, mert megörökít
egy csodálatos világot és annak elemeit. Lerombol, mert átértékeli
azokat. Ám ambivalens jellegével mégis maradandót teremt,
fennmaradásával biztosítja az irodalom fennmaradását is.
„Egyre magányosabb istenek”. Weöres Sándor egysorosa az istenektől való
elfordulást sugallja. Érzékeltet egy értékrendet, mely szemben áll a
mítoszok értékrendjével, amelyben az istenek még jelentős szerepet
játszottak. Ezáltal a vers megjeleníti a mítoszoktól és az irodalomtól
való elfordulást. Az egysoros felszólítás arra, hogy vegyük észre,
milyen fontos az irodalom és milyen kiüresedett nélküle az élet.
