vers
Barok Márk
Tölgy
Ős, öreg fa áll a házam ablakát takarva
– tízszer annyi éve már, hogy ott benéz,
mint ki őt figyelve benn a házban él –,
S minden évben újra izmosítja görcseit.
Évszakokkal összebújva körbe-körbe jár az élet:
Bundaként a nyári fényben
üldögél a sok levél a gallyakon, de
mind lehull a nyárutón a rengeteg,
és a tölgyfa minden ága meztelen,
míg a vad hideg s a fagy az ablakon dobol.
