Simó Márton
Át-menet (Tranzit 1.)
Útitársaimnak,
de különösképpen Tánczos Vilmosnak
és Nagy Koppány Zsoltnak ajánlom
Valamikor egészen jó autóbusz lehetett, gondolom, talán tizenöt évvel
ezelőtt, amikor az a Kowalski lízingelni kezdte egy másik lefutott jármű
helyett. Mercedes típusú, futott vagy negyedmillió kilométert a
kilencvenes években. Gondolom, Isztambul és Hamburg között járhatott,
aztán idekerült a Turul Trans Siculus International SRL tulajdonába.
Írja még az oldalán: Hermann Kowalski und Sohn, mellette egy német és
egy törökországi telefonszám – talán nem volt még idő átfesteni, vagy ki
tudja, az is lehet, hogy meg sem éri a tulajnak, mert apróságokra nem
érdemes pazarolnia a drága pénzt, amit rajtunk keres… Egyébként jó
flottája van a pacáknak, láttam a telepét, Ikarustól felfelé, mind
válogatott járgányok sorakoznak a cég udvarán; van ott minden, emeletes,
légkondicionált utasterű mamut-kocsiktól, kilencszemélyes Ford, Peugeot
és Volkswagen mikrobuszokig. Naponta két járata indul Magyarba és
hetente másik kettő vagy három az Unióba. Stockholmig, Lisszabonig is
eljárnak ezek az újabb buszok. Igény van, úgy látszik, mennek az
emberek. Arrafelé mennek, ahol érdemes dolgozni. Ahol pénz van. Azt
mondják, hogy a spanyol farmokon nyolc-tíz euró az órabér, és az
embernek nem is kell agyondolgoznia magát, össze lehet szedni egy hónap
alatt akár ezerkétszáz-ezerötszáz eurót is; ennyi biztos, hogy megmarad,
ha nem jár sokat kocsmába az ember, ha nem kurvázza el, és a németeknél
is jól megfizetik a munkát. A kétkezi munkást. Azt szokták mondani,
hogy a jó szakembert mindenütt megbecsülik. Magyarba, úgy lehet, már nem
is érdemes menni, külön vagyon kell ahhoz is, hogy az ember vízumot
szerezzen, fizetgetni kell jobbra-balra, és várni, míg elrendeződik
valahogy a dolog. Kirúgnak még azelőtt, hogy elrendezted volna a
papírjaidat. És mit tesz közben a román? Végigvágtat Magyarországon,
Ausztrián, meg sem áll Németország gazdagabb vidékei előtt – esetleg
pisilni, s miccset enni ott, ahol még árulnak, esetleg fal valami olcsó
szendvicset, issza a sört, s a redbullt dobozból –, inkább
Franciaországba megy, mert ott a románt szeretik, ejsze, ha már ők is
latinok, lekanyarodik Olaszba vagy elhúz a spanyolokhoz rokon-nézőbe.
Megy a salak is velük, mert hiába van köztük annyi sok rendes ember,
nemcsak a java, az aljanép is nekimegy Európának, ez biztos! Tiszta
feketén csinálják a legtöbben, valahogy eltöltik azt a három hónapot, s
annyi pénzzel jönnek haza, hogy abból urasan elvannak egy fél évig, s
akkor kezdik elölről. Minél többször sikerül valakinek kijutnia, annál
nagyobb a tapasztalata. Egyre jobb helyeket szerez magának, megtanul egy
kicsit olaszul, vagy németül, esetleg angolul, ráragad egy kicsi itt
is, ott is, s aztán ott ül valahol. Egy évet marad, kettőt vagy többet,
attól függ, hogy jön ki neki a lépés, s úgy megszedi magát, hogy a
továbbiakban nem lesz semmire gondja, házat vesz magának, elindít valami
kisebb vállalkozást, és élhet, mint hal a vízben. Biztos, hogy nekik
több eszük van, mint a magunkfajtának, s nagyobb a látszat is, de mi
valamiért mégis ragaszkodunk ehhez a szikra Magyarországhoz, közel is
van, az ember a nyelvet is bírja, tudja, mi hol van, s eligazodik.
Megszoktuk-e vagy csak vonzódunk oda? Tudja a fene!
Tizedik esztendeje járom ezeket az utakat, nem is tíz, ejsze immár
tizenegy. Voltam én már minden. Ha arra volt szükség, raktam a falat,
vakoltam, gipszkartont és villanyt is szereltem, útépítésen lapátoltam,
lakatosként egy évet, aztán az üvegházaknál is dolgoztam, s nyírtam
gyepet a parkokban egy nyáron át. Minden kétkezi munkához értek annyira,
hogy bárhová elmegyek, ha hely van, ha van valami lehetőség, de az
eredmény mégsem látszik meg rajtam rendesen! Vagy ha látszik is, az nem
elég! A blokkot kifizettük, a gyermekek közben felcseperedtek, az öregek
házát is felújítottuk, ahogy lehetett – igaz, most az egerek táncolnak
benne –, szép lassan minden rendbejött-forma, csak egy jobbacska autót
szeretnék még venni, s valahogy a fiam el kéne hogy végezze az
egyetemet, a leánykának is valami mesterség kellene. Jó foglalkozás
kellene neki, itt helyben, valahol a városon! És jó lenne, ha nem
emlegetné sokáig azt a belsőépítészetet vagy mit, mert úgy tudom, ahhoz
is egyetem kell vagy legalább főiskola… Vannak egy-két éves tanfolyamok,
olyan érettségi utáni pénzes iskolák; addig jöttek-mentek ezek a
vezetők, hogy immár szinte minden utcasarkon van valami. Ha valakinek
legalább egy nyelvvizsgája s a jogosítványa megvan, akkor menjen el
könyvelőnek, marketingesnek, területi képviselőnek valahova, sokkal
jobban jár, mint valami ócska egyetemmel, legalább pénzt keres…
A szerző további írásai
