Kinde Annamária
Vámpírok kenuval sötétkékmajdnemfeketében (TIFF, és nem csak, Nagyszebenben)
Június második hetében Nagyszebenbe kéne menni. No nem pulykakakast
venni, azt egyébként is Debrecenben kell, hanem kulturális fővárost
nézni. Barátokkal találkozni, és új barátokat szerezni. Meg filmeket,
hiszen a június 1–10. között megrendezett hatodik TIFF – Transilvania
Nemzetközi Filmfesztiválnak kihelyezett szekciója működik 4-étől a
városban.
A városban, amely gyönyörű, legalábbis a városközpont, amelyet többek
között a sibiu.ro oldalról webkamerán is megtekinthet, akinek nincs
érkezése ezt személyesen megcselekedni.
Szeben, ha eltekintenénk a jellegét meghatározó középkori épületektől,
Csíkszeredára emlékeztet, talán az elviselhetően kontinentális klímája
miatt is: június elején még nappal sem fullasztó a meleg, és
kifejezetten kellemes az este. Meg talán azért is, mert ha a turizmus
céljainak messzemenően megfelelően kiképzett, tiszta és kulturált
városközponttól kissé távolabb megyünk, akkor kétféle látványból
válogathatunk: vagy a jellemzően kisvárosi utcák, vagy az építőtelepek.
Rengeteg pénzből nagyon sok, többnyire gigantikus „lábon forgó kacsa”
épül egyszerre. Csodálkozom is rajta, hogy bár az építkezések miatt ez
indokolt lenne, a levegő mégis sokkal tisztább, jóval kevesebb benne a
por, mint például a nagyváradiban. Mondjuk, ezért még nem költöznék
Szebenbe, bár az bizonyos, hogy amikor befejezik az építkezéseket, már
egy nagyon modern város képe fogadja majd az ideérkezőt.
A helybéliek készségesek és udvariasak, szívesen útbaigazítják a
tájékoztatásért hozzájuk forduló idegent: turistának lenni itt nagyon
kellemes állapot. Még viszonylag kevés pénzből is.
Civil maradok és turista
A szebenieknek, de a turistáknak sincs okuk panaszkodni az unalomra.
Egymást követik az események, alig ért véget a tizennegyedik alkalommal
megrendezett színházfesztivál, már kezdődik a TIFF. Ennek én csak az
utolsó négy napján lehettem jelen. De helybeli régebbi és újabb barátaim
beszámolói szerint az első három nap tömegroham volt, az előadások
előtt jóval már nem lehetett jegyeket kapni. Főleg Cristian Mungiu 4
hónap, 3 hét és 2 nap című Aranypálma díjas abortusztörténete örvendett
széles körű érdeklődésnek, de Radu Gabrea filmje, a szebeni
fesztiválnyitó A lefejezett kakas is megtöltötte a 800 férőhelyes
sátrat, már csak a helyi, illetve szász vonatkozású története miatt is. A
negyvenes években játszódó történetet bemutató román–német koprodukció
Eginald Schlattner szász lelkipásztor bestsellere alapján készült,
Nagyszebenben, Szászmedgyesen és Szentágotán forgatták.
A TIFF helybeli önkéntesei nagyon kedvesek és lelkesek, de akkreditációm
mégsem lesz, pedig az újságíró-kollégák biztatnak, hogy ők is ott
helyben intézték ezt egy-két nappal azelőtt. Hivatalosan már egy
hónappal korábban kérni kellett volna, az én életemnek ebben az
időszakában viszont kevéssé működött az előre tervezés. Az adatokat
felveszik, aztán kedvesen mosolyogva közlik, hogy ők ezt továbbították
Kolozsvárra, minden ott dől el. Onnan küldik majd. De nem küldik másnap
és azután sem, nekik pedig nem szabad felhívniuk a kolozsvári
szervezőket.
Nem fárasztom magam tovább a dologgal, az én koromban már amúgy sem bír
az ember napi három filmnél többet megnézni. A tíz órakor kezdődő esti
vetítés a Kispiac téren amúgy is ingyenes, akkor az már csak napi 2
mozijegy, darabja 7 új lej, nem lehet belerokkanni.
Na és így legalább kiderül, mit nézek meg – persze a kínálatból – akkor, ha nem ingyen adják, hanem fizetnem is kell érte.
Kim Ki Duk filmjét például megnézem. Már a tavalyelőtti filmfesztiválon
beleszerettem ebbe a szavakban nehezen megfogalmazható hangulatba.
Szerintem ennek a koreai filmesnek minden munkája a szerelemről szól. Az
Időben arcaikat váltogatják a szereplők, egy nő és egy férfi, és ez szó
szerint értendő, arcplasztikával, naturalisztikus képektől sem kímél
meg bennünket a rendező, a filmet mégis átszövi egy olyanfajta, a
hétköznapi valóságtól elemelkedő költészet, amely megadja azt a ritka
élményét időn és helyen kívül létezésnek, amely szerintem a valódi
művészetnek az egyik legfőbb ismérve.
A szerző további írásai
