Mircea Cărtărescu
A seb
I
jaj, mi lesz, behegedt a seb
jaj megszáradt a vér
kemény a var
meggyógyultam, jaj, istenem!
boldogság rág eztán
szétcibál a derű
örökre búcsúzik a régvolt őrület,
vállát nem csókolgathatom.
békében és harmóniában telik majd el az életem
tartalmas olvasmányokkal, rendszeres étkezéssel.
tüdőmet az egészség rágja.
agyamat széttépi a ráció.
jaj, sebem, kedvesem
életemnek kellemes sebem
énkörmömmel vájt éltető sebem
behegedt. istenem, meggyógyultam!
s emésztő lángot életem lámpásában
már sohasem gyújt a láz.
II
belenyugodnom: verset már nem tudok írni.
nem vagyok képes, valami bennem megszüntette az együttműkö-
dést.
éveken át szerelmesen és gyűlölve írtam és most
elért az agyhalál.
úgy indultam a maratonon, mint rövidtávon
egyben akartam mindent, megőrjíteni az olvasómat.
elfelejtettem, hogy hosszú az élet.
nem is képzeltem, hogy valaha megállok, s fizetnem kell majd
hogy ellenem fordul minden, amit valaha tettem
s képtelen leszek magamat utolérni
s minden kísérlet a tettre
újabb csalódást hoz csupán.
mit írok majd újabb negyven évig?
elszánt elemzéseket
vagy ki tudja miféle memoárt
elviselem a fiatalok hódolatát, elszomorodom
ha költészetről esik szó, fordítok majd
hogy el ne felejtsen a világ, úgy tűnjön, mintha élnék
vagy egyszer csak összeállítok egy kötetet fiatalkori verseimből
amelyek annyira rosszak voltak, hogy egyetlen eddigi könyvembe sem kerültek bele
„presztízs”-sikerem lesz, azt mondják majd rólam: „a szerelmes-
versek szerzője”
elődje az isten tudja miféle költészetnek, amit akkor művelnek
majd...
nem tudom, nem tudom...
nálamnál ifjabb barátaim, ti csináljátok másként
osszátok be a kötészetet hatvan évre.
én? nem tudom, merre menjek, mit lehetne tenni
és nem tudom, mit érezzek és mit képzelhetek
ezúttal tényleg úgy érzem, itt a vég.
öreg költő leszek, aki semmit sem írt már évtizedek óta
saját halálom túlélője
olyan, aki jobb lett volna ha soha semmit sem csinál.
III
vajon vége az életnek? végem?
kudarc vagyok? por és hamu?
eljön a halál és te megvetsz majd engem
szörnyű lesz, szörnyűséges.
magányos leszek, magányosabb mindenki másnál, magányos
nem lesz senkim és nem lesz nyugovásom.
mindent megértek majd, ha értesz engem, és mindenki szeret,
mindenkinek eszébe jutok.
elvesztem, elvesződtem.
harapj a számba.
rút eső kísér majd utunkon, bőrig ázunk.
tanulunk undorodni.
ősz jön, a szellem ősze, fulladás.
ajkunk meleg, puha, hold jön
felhő jön megismerni minket
halunk, szeretkezünk.
igen, igen, ülj csak ide mellém és nézz rám: végem, végem.
köröttem csak halál.
utoléri a csillagokat is, mint utcán a kóbor kutyákat.
kimúlnak a körmök.
kész. maradj velem. értelme volt-e?
arra ébredtünk: élünk.
szörnyű volt: éltünk.
szörnyű volt, szörnyűséges.
Kinde Annamária fordítása
