A falu és a közösség ereje: mit gondolunk a faluról, és miért gondoljuk azt?
Noha tehát a társadalomtudományok kialakulásának idején a régi világot pozitívnak képzelték el, ahol az erkölcsi vélekedések adják a társadalom rendjének az alapját, az új világ technikai rendje nemcsak ténylegesen, hanem az értékskálán is kiszorította a hagyományos közösségeket, és egyre inkább az öröklött kötöttségek nélküli ember vált a pozitívummá. Ezzel szemben a sajátosan kisebbségi helyzetben megszerveződő erdélyi magyar társadalomtudomány az erkölcsileg integráns és organikus kötődések mentén szerveződő közösséget mindvégig megtartotta követendő mintaként, mivel ebben látta a főként városi környezetben zajló etnikai homogenizáció egyik ellenszerét. Példaként egy 1982-ben született írást emelnék ki: amikor a szerző egy városra települt falusi csoportról beszél, az otthonról hozott munkaszervezeti mintákban ismeri fel a városi környezetben is boldogulni képes falusiak sikerességének, boldogulásának kulcsát. „Míg az előbb felsorolt települések esetében sehol sem alakult ki az atyhaihoz hasonló homogén közösség, addig a mind kisebbé zsugorodó falu lakói egymásnak hagyományozták a mítosszá nemesedett együvé tartozás érzését.” (Tófalvi Zoltán: „A Temesváron élő atyhaiak közössége.” 15.; kiemelés – Sz. Á. T.) „Az anyagiak hajszolása következtében a magatartásuk, életvitelük minőségi értéke zuhan. Ennek kivédésében – az atyhaiak példája is bizonyítja – nagy szerepet játszik az otthonról hozott vagy a városban kialakított primer szervezetek erőssége. (…) A közösség alkotó képessége az otthoninál kétségtelenül magasabb szinten érvényesült.” (uo. 22.) A szerző, aki az atyhai közösség szociológiai leírását végzi, végül kiemeli, hogy „az atyhaiak nagy érdeme: a kalákaszellem teljesen új alapokon való meghonosítása.”
A közösség önszemlélete: értékek és váltások
A régi világ azonban nem csak a társadalomtudományokban él, nem csak a sajátosan meghatározott kisebbségi beszédmódban tölt be fontos szerepet: az elmúlt idők a közbeszédben is viszonyítási alapként működnek.2
Bár fennebb azt mondtuk, hogy az idős adatközlők megkérdezésének módszerével egy adott közösség tudását, kultúráját, szokásait és hagyományait nem tudjuk maradéktalanul felmérni, az ilyen idős emberekkel való beszélgetések mindenképp hasznosak, főként akkor, amikor a tudáskészlet változásaira vagyunk kíváncsiak. Terepkutatásaink idején azt tapasztaltuk, hogy az idős emberek egészen másként élik meg a körülöttük zajló gyors változásokat, és mivel nem tudnak semmilyen értelemben felzárkózni a gyorsan technicizálódó világhoz, a családszerkezet és tulajdonformák, a munkakultúra változásai következtében pedig a falusi, hagyományos munkaterekből és reprezentációs helyszínekről is kiszorulnak, frusztrációikat a múlt emlékezetben történő építésével ellensúlyozzák. Ebben a beszédmódban az a világ, ahol még mindenki ismerte a saját helyét, értékben magasan felette áll az individualizálódott jelennek, ahol a folyamatos értékválság következtében a közösségi ellenőrzési formák már nem működnek. Amikor egy idős ember arról beszél, hogy a házat, amelyben lakik, kalákamunkával építették, valójában arra a régi világra utal, ahol a kalákának és a munka ajándékcseréjének rendszerét az adás, a kapás és a viszonzás közösségi normái irányították, és ahol az emberek morális kötelességüknek eleget téve segítettek egymáson.
A közösségnek mint fogalomnak és társadalmi gyakorlatnak ez az egyik fontos forrásvidéke, hisz a tudományos és politikai beszédmód egyik jellemzője is épp az, hogy általában nem a jelen faluját emeli ki mintaként, hanem a letűnt korok közösségéről beszél.
A régi világról való tudás eloszlásának van egy érdekes sajátossága: mindamellett, hogy az emlékeiket kontraprezentikus beszédmódban felidéző és azokat a kiüresedett jelenre vonatkoztató öregek tudása már érvénytelenné válik, és a fiatalabbak nem tekintik ezeket normaértékűnek, a falvakban megjelennek olyan, vezetői aspirációjú személyek, akik a közösség megtartó erejéről szerzett ismereteiket helyi politikai tőkék kovácsolására igyekeznek felhasználni. Ezek az emberek valamiféle vezetői pozíciót töltenek be, legyen ez formális vagy informális, valamilyen továbbképzőre is jártak, ahol az előadások során elsajátították a kisebbségi beszédmód néhány jellemző fordulatát, és otthoni társadalomalakítói törekvéseikben ezeket felhasználják. Itt tehát megjelennek azok a kisebbségpolitikába ágyazott ideológiai tartalmak, amelyeket a társadalomtudományos és társadalomalakító gondolkodás honosított meg.
4 / 5 
•