Tangenciák, lakásomban, lakásukban 1.
Hornyák József, havasi gyopárral vigasztaló
Hornyák Józsefet mint az Utunk prózaszerkesztőjét ismertem meg. Egymást tisztelésünk (a fentiek után alig merem leírni a szót, hogy összebarátkozásunk) levelezésen keresztül történt. Akkor, amikor a Doktor Danyek-történeteimet kezdtem írni és közlésre az Utunknak küldeni. Kedvelte a természetes humort, és egy idő után az én orvosi tematikájú írásaimat egyenesen „követelte”. Ha „ellustultam”, rövid kis levelek zúdultak rám, körülbelül ilyen stílusban-formában:
„Doktor
Úr!
Szabadságra ment?
Mármint Danyek kollégája.
Írást várok.
Pálma bába szerepeljen!
Üdvözli
Hornyák József”
A Doktor „d” betűje felett mindig ott volt a kolozsvári Mátyás-szobor stilizált miniatűr rajza. Hevenyészett kis pecsétként. Megjegyzem, csak kézírással írt, sorait rapszodikusan függőlegesítve.
Nekünk váradiaknak nem mellékes, hogy Hornyák József 1950-ig a városban dolgozott nyomdászként, majd a Fáklya belső munkatársaként. Ennek kapcsán eshetett szó arról, hogy kedvenc itala a nagyváradi cseresznyepálinka. Ezért aztán évekig őriztem egy liter kiváló kisüstit, tiszta cseresznyecefréből pároltat. Megírtam neki, hogy elfogyasztása rá vár. Ígérte, sok éven át ígérte, hogy alkalomadtán módját ejti egy váradi kiruccanásnak, no nem csak a pálinka kedvéért…
S valóban, egy délelőtt a Fáklyától telefonáltak: itt van Hornyák József, és meg szeretne látogatni. Tőke Csaba szólt be, hogy ő személyesen kíséri el.
– Nem kocsival viszem, gyalog megyünk! – közölte velem vidáman. – Hallom, hogy többéves cseresznyepálinkád van raktáron…
Hej, ha Csaba nem mondta volna, hogy ő is jön! Szívesen látott barát volt, ám a cseresznyepálinkát én nem fenyővízhez szokott gyomornak, hanem a bihari ízekre vágyó Hornyáknak szántam.
– Két részre osztom, egy-egy félliteres üvegbe – mondtam feleségemnek, Annának. – Az egyiket nálam fogyasztják el, a másikat Hornyák hazaviszi Kolozsvárra.
Üvegmosás, tölcsérkeresés, ideges szorongás, hogy bármelyik pillanatban megérkezhetnek – a vége az lett, hogy a kettéosztandó teli üveg kicsúszott a kezemből, s a kis garzonkonyha cementjére esett. Darabokra tört, tartalma tócsa lett. Mit tócsa, kis tó az apró helyiségben. Az üveg feneke csodával határos módon nem tört el, szűk decinyi nedű még maradt benne. Gondosan az asztalra helyeztük, hogy bizonyítékkal szolgáljon az eltört „palack” tartalmának minőségéről. Gyors feltörlés és a pálinkagőzös lakásban szorongva lestük az ajtót...
A vendégek hamarosan meg is érkeztek... A történtek hallatán nem hittek a fülüknek... Hornyák már a szag után megerősítette: tényleg cseresznyepárlat volt. Tőke dühöngött: „Ekkora baromság...!”
– Nemes zamatú ital volt – kóstolta meg az üvegfenék maradékát a neves szerkesztő és jó humorú csendes-ember. – Nyugodj meg, Csaba, azért helyettesíthető.
Látta ugyanis, hogy új üveget, immár csak szilvapálinkával telit kotorászok elő a konyhaszekrényből.
Tőke bőséges kortyokkal vigasztalódott, Hornyák gurmand módra kóstolgatott, és csendes, visszafogott hangon udvariasan dicsérni kezdte a szilvóriumot. Megállapította róla, hogy bár szilágysomlyói, vetekedik a bihari cseresznyével.
Csaba elment, visszavárták a szerkesztőségbe. Magunkra maradtunk: az illusztris vendég, a feleségem és én. Az üvegtörés malőrjét feledve beszélgettünk.
Ekkor követtem el a második baklövést. Szilvapálinkára enni kell, gondoltam, nem elég a sósrudacska. Emlékeztem, hogy az Anna készítette tegnapi ételből még bőven maradt rizs, és bizonyára tokány is mellé. Meghívtam ebédre Hornyák Józsefet…
A feleségem elsápadt. Elővette a rizsköretet, a jégszekrényhez hívott, és kétségbeesetten mutogatott-suttogott: ez van, a tokányt megetted az este!
– Leszaladok a közeli Gospodináig – kapkodott magára valami utcai ruhát –, ti csak beszélgessetek!
Húsban szegény évek jártak akkoriban, Anna csupán nyolc darab sült fasírtot talált. Rizsmelegítés, fasírt-újrasütés, és már tálalt is. Hornyák József becsülettel enni kezdett, és megjegyezte:
– Nem is tudtam, hogy fokhagyma helyett vöröshagymával is lehet fasírtot készíteni. Így is finom – biztosította a ház asszonyát.
Amikor derűsen elment, a feleségem nekem támadt. Nem a hornyáki szelíd hanglejtéssel, no nem...
– Rizsköret hagymás fasírttal... Kisregényt írhat az egészről... Micsoda véleménye lehet rólam! Leégettél előtte!
A vélemény aztán postán érkezett meg. Annának címezve. Végtelenül udvarias, szolid, de kedves bókokkal teli levelecske, a végén köszönettel az étel utáni futkosás és izgalom fáradalmaiért. A levél alsó részén egy gondosan odaragasztott, bársonyos tapintatú lepréselt havasi gyopár. „Ifjú szépasszony, magára gondoltam, amikor nemrégiben rátaláltam hegyi barangolásaimon. Fogadja akkora szeretettel, amekkora rokonszenvvel én küldöm.”
Úgy mellékesen engem is üdvözölt, új cseresznyecefre-termést kívánva. És Danyek-történeteket várva.
A Mátyás-szobor miniatűr rajza viszont hiányzott a szöveg fölül!
2 / 2•