Haláltánc (regényrészlet)
Ami azután történt, te már jobban tudod. Én a férjemmel együtt Karlskronába költöztem, és többet nem hallottam róla egészen mostanáig.
Csak hüledeztem mindvégig, amíg Carina beszélt. Ámulatba ejtett a dolgoknak ez a fajta összekapcsolódása. A sok érthetetlen esemény, ami az utóbbi időben velem és körülöttem történt, kezdett magyarázatra lelni. Sötét szobában tapogatóztam addig, mindenünnen rám leselkedő veszélyek között, de most Carina szavainak sorra gyúló gyertyalángjai nyomán oszladozni kezdett a sűrű sötétség. A jelenségek szilárd kontúrokat kaptak, és a köztük levő kapcsolatokra is fény derült. Azt hiszem, ez volt az első igazi megvilágosodási állapotom. Akkor jöttem rá, hogy a dolgok és események nem csak amolyan egyedülálló, szétszórt jelenségek, hanem titokzatos összefüggések szövik egybe őket, és valójában minden egy precízen kidolgozott terv előírásai szerint történik. Akkor olyannak tűnt az egész, mint egy hatalmas, porlepte mozaik, amelyről a megértés szellője itt-ott fellibbenti és fokozatosan félresöpri a port, míg végül a színes kövecskék nagy titkokat rejtő ábrákká állnak össze. De azt is éreztem, hogy ez még csak a kezdet. A teljes kép feltárulásáig még sok port kell félresepernem... önmagamban.
– Miért nem beszéltél nekem eddig a tantráról? – kérdeztem hosszabb tűnődés után.
– Azt hiszem, azért, mert féltettelek.
– De ha én mindezeket tudom, talán nem keveredek annyira bele. A tudás megvédett volna.
– A tudás nem védi meg a felkészületlent, hanem még nagyobb bajba sodorhatja. Hidd el, sokáig mérlegeltem magamban, mielőtt így döntöttem volna. Amikor először megláttalak, megfoghatatlan sejtés nyilallt belém kettőnk sorsának közösségéről. Első pillanattól különös vonzalmat éreztem irántad. Nem az a fajta vonzalom volt, amit nő érez a férfi iránt, aki már első látásra megtetszik neki. – Valami egészen más volt. Egy érzés, amely mélyen visszanyúlik az Idő sötét alagútjába. Talán hosszú életekre.
– Hogyan? – kérdeztem megrökönyödve. – Te hiszel a lélekvándorlásban?
– Számomra ez pont olyan valóság, mint az, hogy most itt ülsz előttem.
Állításaiból az a fajta meggyőző erő áradt, ami képes erőtlenné és nevetségessé változtatni bármilyen ellenérvet. Csak hallgattam, és egyre jobban csodáltam ezt a nőt. Úgy éreztem magamat, mintha egy nagy, kozmikus misztérium kapuján készülnék belépni.
– Szóval éreztem, tudtam, meg voltam győződve, hogy nem először találkozunk egymással... és a tantrával sem. Tekintetedben megláttam azt a jellegzetes fényt, amivel csak azok tudnak nézni, akik már egyszer beavatást nyertek a tantra titkaiba…
– Úgy érted, hogy én már... valamikor...
– Mit érzel, mikor ezt a szót hallod: TANTRA?
– Különös örvényt kavar bennem, és vonz, ahogy a nagy rejtélyek vonzottak mindig.
– Elfeledett emlékek néma hívása szokott így megnyilvánulni. Tehát nem tévedtem... És még éreztem valamit benned, amitől megijedtem. Több dologban is hasonlítottál Magnusra: ugyanaz a vad, érzéki vágy, ugyanaz a gyerekes, felelőtlen kíváncsiság, ugyanaz a meggondolatlan elszántság... Első találkozásunk után sokat törtem a fejemet, mit tegyek veled, hogyan viszonyuljak hozzád. Aztán úgy döntöttem, nem beszélek neked a tantráról. Tudtam, ha a Gondviselő úgy akarja, más úton is hozzáférhetsz. Ma már látom, hogy helyesen döntöttem. Akkor még nem kellett tudnod róla. Lehet, hogy ha akkor elindítlak ezen a veszélyes úton, olthatatlan szexuális éhséged tapasztalt vezető irányítása nélkül csak a bukás felé hajtott volna. Akárcsak Magnust. És az ilyen bukásokból nincs visszaút... Az igaz, hogy benned volt egyfajta lelki tisztaság is, ami Magnusból hiányzott, és ez végig óvott téged. Ha megvilágosult Mester lennék, talán beavattalak volna... de nem vagyok, és így képtelen voltam átlátni az okozati összefüggések kusza szövevényét, és nem mertem vállalni a kockázatot. Mert az életedről volt szó. Sőt annál sokkal többről: a lelkedről. Annyit megtehettem, hogy szeretkezem veled, és így adok át neked az isteni energiából annyit, amennyit képes vagy befogadni. Ezt megtehettem, mert vonzódtam hozzád és vágytam rád... Csak attól az egytől tartottam, hogy te nem fogsz vonzódni irántam. És akkor valami olyat tettem, amiben ma sem vagyok teljesen biztos, hogy helyénvaló volt: az asztrális szerelem módszeréhez folyamodtam. Először álmodban szeretkeztem veled, mert tudtam, hogy így nem utasíthatsz vissza. Innen kezdve már izgalmas játék volt. Provokáltalak, de nem akartam kezdeményezni. Tudtam, ha meg kell történnie, akkor mindenekelőtt neked kell akarnod, érezned és cselekedned. Amikor elárultad, hogy még senkivel sem szeretkeztél, nagyon megörültem. Akkor már tudtam, hogy a Sors nekem ajándékozza beavatásod kiváltságát. Tudod, az első alkalom rendkívül fontos. Akár az első lépés az úton. Mert az első lépés dönti el utad irányát.
14 / 18 
•