Haláltánc (regényrészlet)
Ylvával átélt fájdalmas tapasztalatom sajnos alátámasztotta pokoli logikáját. Egyéb viszonyítási alapom pedig nem volt. Carinába nem voltam igazán szerelmes. Jó volt vele lenni, de akkor még nem tudtam felfogni, hogy valójában mit is jelent számomra ő. Stockholmba költözésem után egy ideig még látogattam őt, de ahogy a nagyváros új kalandokkal csábító varázsköre mindjobban magába szívott, úgy ezek a látogatások is megritkultak, Sibyllával való találkozásom után pedig teljesen kimaradtak. Ahogy telt az idő, Carina anyaian tápláló, melegen ölelő testének emlékét elhomályosították a Sibylla által felszolgált hátborzongató élmények. Lassan, szinte észrevétlenül, kezdtem magamévá tenni az ő értékrendszerét, aminek kulcsszavai az „erő” és az „akarat” voltak.
Ő maga óriási tetterővel és lebírhatatlan akarattal rendelkezett. Mindent elért, amit akart, és az erkölcsi szabályok a legkisebb mértékben sem korlátozták. Félelmetes magabiztossággal cselekedett, és soha semmit nem bánt meg. Az embereket akaratának láncára fűzve táncoltatta maga körül. Egyetlen ember képezett kivételt: a Nightriders mecénása, Magnus Evans. Volt szeretője valamilyen titokzatos erővel még mindig hatalmában tartotta őt.
Az Atro-city kitűnően virágzott. Kiadtuk első önálló albumunkat, igen hangzatos címen: Satanic rejoyce, és kezdtünk híressé válni. Magnus komoly pénzösszegeket pumpált a bandába. Országszerte koncerteztünk, és mindenhol sikerünk volt, főleg miután Sibylla lett a koncertek koreográfiájának és jelmezeinek fő konceptora. Ramborggal együtt a leghajmeresztőbb dolgokat találták ki: valóságos boszorkányszombatokat, sátán-invokációs rituálékat szerveztek.
Közben Magnus ultramodern zenestúdiót is vásárolt, és már a második albumunkon dolgoztunk, melynek címe Ritual Slayngs volt.
Egyetemi tanulmányaimat alaposan elhanyagoltam. Szüleimnek nem árultam el, mivel foglalkozom. Kíméltem őket.
Egyik vakációban Carinával találkoztam az utcán. Furcsa szemekkel nézett, és rendkívül komoly, aggódó arccal kérdezett stockholmi életemről. Megmondtam, hogy egy rockzenekarban játszom, de nem részleteztem. Másnapra meghívott magához. Beszélgetni akart, de nem mentem el. Nem mertem elmondani neki, hogy valójában mivel is foglalkozom, nem mertem elmondani neki Sibyllát és furcsa kapcsolatunkat. De hazudni sem tudtam volna, így inkább nem látogattam meg. Búcsú nélkül mentem vissza Stockholmba. Carina aggódó tekintetét azonban magammal vittem. Nem hagyott nyugodni. Furcsa szorongás környékezett, és akkor kezdtem el gondolkodni azon, hogy mit is csinálok tulajdonképpen, és főleg, hogy miért művelem ezt. Találkozásom Carinával felébresztett egy titkos belső hangot, amelyet kitartó erőfeszítéssel fojtottam vissza hosszú ideig. Először fordult meg a fejemben, hogy amit teszek, az nem jó. Már nem volt semmiféle értékrendem, ami szerint megállapíthattam volna, hogy mi a jó vagy mi a rossz, de valami motoszkálni kezdett bennem, és be kellett vallanom magamnak, hogy ez már rég nem játék, vagy ha igen, akkor rendkívül veszélyes játék, amelynek súlya egyre nyomasztóbbnak tűnt.
Arne barátom ennyire nem keveredett bele a dologba, őt változatlanul csak a nők érdekelték. És a főváros kiapadhatatlan forrásnak bizonyult – három év után még mindig került „friss hús” a terítékre.
Arne állandóan unszolt engemet is: „Öregem, nézz már egy kicsit körül, annyi gyönyörű nő van ebben a városban, hová lett a szép eszed, hogy így lekötöd magad azzal a bestiával.” Mindig így becézte Sibyllát: „a bestia”.
Csakhogy „a bestia” gondoskodott arról, hogy feleméssze minden életerőmet, és minden nedvemet kifacsarja – nem jutott belőle más lányokkal való ölelkezésre.
*
Egyik este Arne két lánnyal állított haza „szórakozni”. Bemutatta őket, aztán kihívott a konyhába és a fülembe súgta: „Christa Forshmant neked hoztam, én már voltam egy jó párszor vele. Elragadóan bájos, amikor szeretkezik.”
Az az éjszaka tényleg varázslatos volt. Két év acélkemény szex után újra melegséget éreztem: a női lélek igazi melegét. Christa Forshman talán a legkülönlegesebb női lény volt, akivel valaha is találkoztam. Viselkedése teljesen érthetetlen volt számomra.
Christa nem válogatott a férfiakban. Mindenkivel lefeküdt, aki csak megkívánta őt, és mindenkit szeretett – leírhatatlan melegséggel és teljes odaadással. Nem tudom, hova fért el vékony, fiús testében és kis melleiben az a hatalmas szeretet, amelyet olyan meglepő természetességgel és nagyvonalúsággal osztogatott.
Már régebbről ismertem őt, és nem egyszer láttam, hogy egy-egy parti alkalmával két-három fiú is lefeküdt vele.
5 / 18 
•