A nagyszalontai Arany Múzeum újjászületésének bonyodalmai
Azonban a kritikai kiadás kálváriája a múzeum életében bekövetkező közeli változásokban nem játszott döntő szerepet. Ennek okaként a Román Munkáspárt Központi Bizottságának a nemzetiségek irányában folytatott „húzd meg, ereszd meg” politikáját érzékelem, amely nem volt független a szocialista táborban felszínre törő eseményektől. Például Nagy Imre kormányra kerülése nyomán csökkent a két ország közötti feszültség. A Magyarországról érkező egyéni és csoportos érdeklődők a Csonkatorony látogatóinak a számát több mint kétszeresére emelték. 1956 februárjának derekán lezajlott Moszkvában a valamennyi kommunista pártban változást ígérő XX. kongresszus. Romániában az új gazdasági, társadalmi feladatok végrehajtásához, a művelődési élet irányításához képzettségben már nem feleltek meg a proletárdiktatúrát sikeresen kierőszakoló egykori illegális munkások. Helyükre a pártvonalon haladó, egyetemet, de legalább középiskolát végzettek kerültek.
A moszkvai és poznani fejlemények romániai következményeként értelmezhető, hogy 1956. szeptember 29–30-án Kolozsvárra hívták a helybeli és a marosvásárhelyi írókat, tudományos dolgozókat a magyar alkotók munkájának a kiértékelésére. A gyűlést Fazekas János és Miron Constantinescu központi bizottsági küldöttek vezették. Amire ők nem számítottak, ki-ki a maga bátorsága szerint vetette föl a romániai magyar nemzetiség sérelmeit. Kiharcolták a Korunk és a Napsugár megindítását 1957-tel kezdődően, Marosvásárhelyen pedig a Bolyai Líceum magyarnyelvűségét. A szalontaiak utólag értesültek arról, hogy Fazekas János ekkor közölte: Arany János 140. születésnapját március elején országos szinten kell megünnepelni. Az emlékmúzeum addig mindenképpen rendbe tétessék!
Ez engem közvetlenül érintett, hiszen a nyár elején neveztek ki a szalontai intézmény élére. Szabadidőmben – magánszorgalomból – elkészítettem egy átrendezési terv vázlatát. Ezzel állottam elő, amikor 1956. szeptember 6-án Vlad Spoială, a Tartományi Múzeum igazgatója írókat (Horváth Imre, Tabéry Géza, Tóth István), tanárokat és muzeográfusokat hívott össze az Arany János Emlékmúzeum átrendezése ügyében. Elképzeléseimre a jelenlévők igent mondtak, amit utána a Művelődési Minisztérium Múzeumi Felügyelősége is jóváhagyott. Ez a terv élővé és hatékonynyá, érzelem- és gondolatébresztővé kívánta tenni a kiállítást, amihez az egyéb múzeumokban, levéltárakban őrzött Arany-kéziratoknak a fényképmásolataira is szükség volt. A költő életének és halhatatlan műveinek a szemléletes bemutatásához képzőművészek közreműködésére is számítottam, nem szólva az olyan, magától értődő igényekről, mint a termek kifestése, új tárlók s egyéb bútorféleségek készíttetése.
Igen ám, de mindezekhez pénz kellett, és nem is kevés, miközben a Tartományi Néptanács a költségvetést még év elején jóváhagyta, amiben az említett szükségletek nem szerepeltek. Így a megújítás terve – tapasztalhatóan – kútba esett. Arany-ünnepséget nem tartunk!
Hogy mégsem így történt – meglátásom szerint –, abban a magyarországi forradalmi események is közrejátszottak. Október 23-án a Művelődési Minisztérium részéről megjelent Marin Mihalache vezérigazgató. Végigjárta a Csonkatorony termeit, majd olyan, számunkra jóindulatú, biztató jegyzőkönyvben rögzítette ajánlásait, amilyet a románok részéről sem előtte, sem utána nem olvashattunk. Íme, egy részlete: „Javasolom a múzeum bezárását, hogy minden intézkedést meg lehessen tenni az újjászervezés érdekében. Tekintettel arra, hogy a jövő évben lesz 140 éve a költő születésének, a múzeumnak más alakot kell kapnia, (…) át kell szervezni az időrendiség elve alapján, és az események illusztrálásával, rövid magyarázó jegyzetekkel a kiállított tárgyakról.”
A múzeumra vonatkozó utasításait a költőt illető olyan váratlan ajánlattal folytatja, ami csak 1992-ben vált valóra. „Javasolnám, állítsanak egy mellszobrot abban a parkban, amely a nevét viseli, (…) s ültessenek díszfákat, hogy szebb legyen a park.” (Ford. D. E.)
3 / 5 
•