„Szabad egyház szabad államban”?
Révész Imre debreceni püspök 1945. március 14-én Ravasz László budapesti püspökhöz írott, a Rákosi Mátyással történt megbeszéléséről beszámoló levelében világosan előrevetítette a nem kommunista értelmiséggel – köztük az egyháziakkal – való tömeges leszámolás veszélyét: az MKP vezére ugyanis „akaratlanul is elárulta, hogy az összes »fasiszta« elemekkel minél gyorsabban és minél radikálisabban le akarnak számolni, nekik az eddigi igazoltatási eljárás túlságosan enyhe stb. Ha végiggondoljuk, ez gyakorlatilag bizony az intelligencia tömeges kiirtásával egyenlő, s ezt ők, úgy látszik, mégiscsak ambicionálják. Ti. a »fasizmus« alapján minden nadrágos embert fel lehet húzni, aki az elmúlt 25 esztendő alatt 5 sort nyomtatásban kiadott, vagy 5 mondatot nyilvánosan elmondott.”7Hiába fordultak a történelmi egyházak vezetői panasszal a belügyminiszterhez, az igazságügy-miniszterhez, és a miniszterelnökhöz8(vagy egyenesen Rákosi Mátyáshoz9)a politikai rendőrségnek és a népbíróságoknak az egyházi személyiségek elleni eljárása miatt, és kérték, hogy vegyék figyelembe, hogy olyan korszakban hangoztak el az inkriminált mondatok, amikor még a szovjetellenesség nem volt bűncselekmény. Ravasz keserűen jegyezhette meg, hogy az ítéletek meghozatalakor „nem számított érdemnek még az embermentésben végzett szolgálat sem”.10
A vádak általában légből kapottak voltak. Például a békés-bánáti egyházmegye esperesét, Harsányi Pált csupán azért ítélte el 1945 júniusában egy évre a gyulai néptörvényszék, mert tagja volt a felsőháznak. (Az esperes bevonult a gyulai börtönbe letölteni a kiszabott büntetését, de előtte lemondott az egyházi tisztségéről. Utóda a helyettese lett, a vésztői lelkipásztor, Gönczy Béla, őt október 25-én iktatták be a tisztségbe.)11
Hódmezővásárhelyen az 1. számú igazolóbizottság végezte a lelkészek, egyházi alkalmazottak felülvizsgálatát, és egyéves tevékenysége alatt több egyházi alkalmazottat marasztalt el. Bár dr. Godáts Bélát az igazoló bizottság igazolta, de a helyi rendőrség politikai osztálya szeptemberben bejelentette, hogy a lelkipásztor a Magyar Élet Pártja tagja volt. A bizottság azonban ezt nem látta bizonyítottnak (a püspök egyébként mellette is kiállt), ezért továbbra is igazoltnak tekintette.12 Másoknak azonban nem volt ilyen szerencséje. Fábián Gyulát, a Bethlen Gábor Református Gimnázium zenetanárát a bizottság nevetséges indokkal – mivel a bevonulási parancsra (!) jelentkezett katonai szolgálatra – megfosztotta az állásától.13 Vajda Bélánét, a református leánygimnázium igazgatóját és Kádár László vallástanárt már a népbíróság elé utalta (az ürügy erre a gimnázium 1943/44-es évkönyvében megjelent egyik – „háborúpártinak” minősített – cikk volt). A népbíróság végül felmentette mindkettőt, illetve ügyüket visszautalta a bizottság elé, amely adminisztratív büntetést szabott ki, de az állásukban meghagyta őket.14 Falábú Dezsőt, a református gimnázium fiatal, nagy tiszteletnek örvendő tanárát, az egyházközség egyik presbiterét márciusban ugyancsak a népbíróság elé utalták. A burkoltan megfogalmazott vád zsidóellenesség volt (egy helybeli lap egyik 1944. május végén megjelent cikkére hivatkozva). Igaz, hogy a szemtanúk mellette tanúskodtak, és Révész Imre debreceni püspök is kiállt mellette, az internálásból nem engedték ki, miáltal májusban 31 éves korában elhunyt.15 Az egyházközségben azonban a „rendszereváltásnak” volt még egy halálos áldozata: Nagy Béla lelkipásztor. A susáni városrész lelkésze egyesek szerint idegileg-lelkileg összeroppant, és az oroszok bejövetele utáni napokban végzett a családjával, majd magával.16 Ezzel szemben vannak, akik azt gyanítják, hogy brutális gyilkosság történhetett.17 (Utódává Rapcsák Péter fiatal lelkipásztort választotta a presbitérium.18)
2 / 6 
•