Visio beata (a Hutera Béla utolsó utazása című regény epilógusa)
„Hogy mire legyen hely? – döbben meg a népi demokratikus Románia államtanácsának elnöke. – Ki beszél?” De aztán megtudja, hogy az az elbűvölően kedves magyar sebész főorvos van a vonalban, aki legutóbb vadászbalesete után operálta meg, és akivel olyan jól elbeszélgetett életről és halálról, különös tekintettel a nőkre, akik a férfiember életében mégiscsak döntő szerepet játszanak, ezért csak hódolat illeti őket és nem bírálat, és különben is mit lehetne mondani erről az életről, mint hogy vágyakozunk és szeretünk. És éles elméjűen idézte Ion Luca Caragiale egy vakító megállapítását az egészről: „curat murdar”1 – amit valóban nehezen lehetne jobban kifejezni, s az ő kérdésére, hogy ha így áll a dolog (és minden bizonnyal így áll, ebben kételkedni semmi értelme), akkor mi a véleménye a férfiúi hűségről, a koromfekete hajú örmény férfiú váratlanul nevetni kezdett, koccintásra emelte a poharát (kiváló Küküllő menti bort ittak a Súgásban, s készült a vendéglő egyik specialitása, a túrós puliszka is) s megjegyezte: „Tudja, elnök elvtárs, mit mondott erről nagyapám, amikor a tán nem is alaptalanul, de állandóan féltékenységi rohamokat rendező nagyanyám kifakadt s asztaltársait, kollégáit említette, hogy lám, ők meg tudnak ülni a fenekükön, nem kujtorognak örökké, mint szerelmes kandúrok…” „Nem tudom – mosolyogott ő. – Honnan tudnám? Árulja el…” »Az öreg kihúzta magát: »könnyű annak hűségesnek lenni, drága Judit, aki amúgy is impotens…«”
„Hát maga az, kedves Sigismundus? S mondja, miért is akarja az a polgármester kivágatni az évszázados fákat s eltüntetni a föld színéről ezt a gyönyörű parkot?”
„Hogy legyen elegendő hely felvonulni május elsején, augusztus 23-án s a népi demokrácia más jeles ünnepein” – jön az alaposan megfontolt válasz.
Az ébredező államfő elképed s ösztönösen fakad ki. „Imbecilii ăştia.”2 És megígéri, hogy haladéktalanul intézkedni fog. – „Annyi hatalmam azért talán még van ebben az országban, hogy megvédelmezhessek egy önhibáján kívül halálra ítélt parkot.”
Amire Hutera és Trombitás Frédi elfogyasztják az első kört s kikérik a második rumot, az obligát sörrel a telefonbeszélgetésnek bizarr, de bizonyos szempontból logikus következményei támadnak. A polgármester megy, a park marad. Isten láthatatlan, sokak szerint létezésüket tekintve máig bizonytalan, de lám, lám, mégiscsak létező malmai azért jobb ügyhöz méltó buzgalommal, szorgalmasan őrölnek.
2 / 5 
•