Haláltánc (regényrészlet)
Akkor a gyertyás háttér félhomályából Magnus lépett elő hosszú, fehér lepelben, jobb kezében fekete nyelű, csillogó hegyű lándzsával. Előbb felszentelte a tárgyakat, aztán a gyertyákkal körülvett állványról egy bőrbe kötött könyvet emelt le: a rend „törvénykönyvét”, és emelt, zengő hangon olvasni kezdett:
„Figyelmezd a Skarlát Hölgyet: ha szánalom, részvét, gyöngédség látogatná szívét, ha gyatra érzelgősség feledtetné vele az Én munkámat, úgy bosszúval sújtok le reá. Gyalázatos lészen az emberek között, megvetett kolduló szajhává lészen, sötét sáros utcák kövein kaparász majd, fagy és éhínség karmaival éri utol őt a halál.
Tanítsd őt inkább kitűnni gőgben, büszkeségben. Tanítsd őt az Én utamon járni és a gonoszság művét cselekedni. Tanítsd őt fényes ruhákban pompázni és drága ékszerekkel tündökölni. És szégyen nélkül járni az emberek előtt.”
Mielőtt a tulajdonképpeni rituálé elkezdődött volna, Magnus szigorú szemmel végignézett a résztvevőkön, és megkérdezte, hogy van-e valaki, aki nem tartotta be a tizenkét napos szexuális önmegtartóztatást.
Éreztem, hogy végtagjaimból kifut az erő, arcom kigyúlt, mintha mindenki engem nézett volna... éreztem, hogy nincs erőm eltitkolni. Felálltam. Jeges pillantások döftek át minden oldalról. Sibylla szemében gyilkos tűz lobogott. Magnus érces hangján csak ennyit mondott:
– Azonnal hagyd el a termet! A következő találkozón kiszabjuk a büntetésedet.
Lassú, méltóságteljes léptekkel és dacosan felemelt fővel indultam a kijárat felé.
Magnus egyik testőre taxit hívott, kikísért, beültetett, és kulcsra zárta maga mögött a nagy, rácsos vaskaput.
Egy pillanattal később már bántam, hogy elárultam magamat. Szörnyen kíváncsi voltam a rituáléra.
Hirtelen vakmerő gondolat cikázott át az agyamon. Azonnal döntöttem: megállítottam a taxit és kiszálltam. Visszamentem és körbejártam a magas betonkerítést. A kaput és a fősétányt erős lámpák világították meg, ott nem mertem megkockáztatni a bejutást. Aztán megtaláltam, amit kerestem: a betonfal közelében egy magas fenyőfa állt. Gyorsan felkúsztam rá, és a fal peremére ugrottam, onnan pedig be az udvarra.
Miközben a sötétség leple alatt az épület felé lopóztam, eszembe jutottak a nagy leskelődések, az Arne által szervezett „kommandóakciók”, és elmosolyodtam magamban. Nem is változtam olyan sokat azóta! Örömmel töltött el a kaland. Persze jó lett volna magam mellett tudni magabiztos és ötletes barátomat, de így is jó volt. Hálás voltam neki a beavatásokért, és reméltem, hogy nem hozok szégyent a mesteremre.
Az egyik emeleti fürdőszoba ablakát nyitva találtam. Óvatosan felkúsztam és beugrottam. Innen már könnyen boldogultam. Jól ismertem az épületet.
A nagy csarnoknak volt egy mellékbejárata, amit belülről vastag bársonyfüggöny takart. Innen kitűnően be lehetett látni az egész termet. Szerencsére bent zene szólt, másképp biztos meghallották volna a szívdobogásomat. Izgalmamnál csak a kíváncsiságom volt nagyobb. A látvány, amely fogadott, bőven kárpótolt a kockázatért.
Mindenki meztelenre vetkőzött. A nők testén ékszerek csillogtak. Sibylla az oltáron feküdt széttárt combokkal. A férfiak egyenként az oltárhoz járultak, térdet és fejet hajtottak, majd ajkukkal megérintették háromszor Sibylla meztelen ölét.
Közben a nők sorban Magnushoz mentek, aki a lándzsával megérintett bizonyos pontokat a testükön és valamit mormolt hozzá. Utána pedig minden nő levett magáról egy-egy ékszerdarabot, és a terem közepén álló csillogó réztálba dobta. Majd Sibylla körbehordozta a réztálat, és mindenik férfi, behunyt szemmel, belenyúlt és kiemelt egy-egy ékszert.
Akkor jöttem rá, hogy ez egy párválasztási rituálé volt, amikor láttam, hogy minden nő ahhoz a férfihoz megy, akinél saját ékszerét megtalálta. Minden pár kapott egy-egy kis ezüstkelyhet… És akkor megkezdődött a kopuláció – mert szeretkezésnek nem nevezhetném azt, ami ott végbement. Ugyanaz a hideg, érzelemmentes szex volt, amihez Sibylla engem is hozzászoktatott, és aminek már a nézése sem okozott semmi élvezetet.
Akkor már elmehettem volna, de valami ott tartott. Nem csak a kíváncsiság – valami egyéb is volt. Talán a táncoló gyertyalángok fény-árnyék játékában egymásba fonódó testek szürrealista varázsa, talán a kéj csúcsának pillanatnyi önkívületében felszakadó magányos sikolyok bénító vonzása...
8 / 18 
•