„Szabad egyház szabad államban”?
A református egyházi személyek ellen 1944–47 között indított eljárások számát a kutatás jelenlegi állapotában még nem lehet megmondani, a nagyságrend megbecsüléséhez azonban két adatot érdemes felidézni. Egy 1945 májusában kelt tiszántúli jelentés szerint az egyházkerület három esperese, egyik egyházkerületi tanácsbírója, az egyházkerület főgondnoka (püspökhelyettese), valamint Makkai Sándor (volt erdélyi püspök, teológiai professzor) ellen indult rendőrségi, illetve népbírósági eljárás az egyházkerület vezetői közül, ráadásul az oroszok is többeket internáltak.19 Egyebek mellett ezért fordult Révész Imre először 1945. május 7-én gr. Teleki Géza vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, majd július 7-én Bereczky Albert kultuszminisztériumi államtitkárhoz (utóbbi 1948-ban „váltotta” a püspöki tisztségben Ravasz Lászlót), utóbbinál felhozva, hogy „a rendőri vagy népbírósági eljárás alá vont” lelkipásztorok száma – csak a tiszántúli egyházkerületben – harminc körül jár.20(Ám felhívta a figyelmet arra is, hogy „bizonyára vannak még hasonló esetek, csak nem tudjuk, vagy nem merik tudomásomra hozni.”) A politikai rendőrség tevékenysége miatt Ravasz László református püspök és Radvánszky Albert evangélikus egyetemes felügyelő is felemelte szavát. Egy 1945. május 27-i, közös levelükben tiltakoztak amiatt, hogy „vizsgálati fogságban levőket kínozzanak, sokszor teljesen ártatlanul”,21 és kérték a miniszterelnököt, hogy a legerélyesebb intézkedéseket foganatosítsák a visszaélések megszüntetése érdekében.22
Bár sem Ravasz, sem Révész ellen nem indítottak eljárást, kétségtelen, hogy mindkét egyházvezető személyét bizonytalanság övezte. Érezték, hogy „bármely percben” őket is előveheti a háttérből a kommunisták irányította belügy és igazságügy. Ravasz 1945 tavaszán arról tájékoztatta Révészt, hogy „az illetékes ügyészség ellenem előzetes vizsgálat megtartását rendelte el.”23 Egyes sajtóorgánumok (pl. a polgári radikális Világ és a kommunista Szabad Nép) nyíltan támadták Ravaszt vagy közeli visszavonulásáról cikkeztek. Mindez arra volt jó, hogy a reformátusok legmarkánsabb vezetői, a dunamelléki és a tiszántúli püspökök – akik mindketten szálka voltak Rákosi szemében – elbizonytalanodjanak, az esetleges ellenállással ne is próbálkozzanak.
Révész félreállíttatására 1945 nyarán-őszén nyíltan kísérletet tett a kommunista párt. Eszközül azt a határtalan ambíciók által fűtött nyíregyházi lelkészt, Békefi Benőt (aki a református megújulási mozgalom egyik vezéralakja volt) használták fel, aki az általános tisztújítás során a püspökkel szemben indult.
Az általános tisztújítás előzménye az volt, hogy a debreceni püspök – mint aki komolyan vette a zsinat-presbiteri elvet – még 1938-as megválasztásakor kijelentette, hogy nem híve az „életfogytig tartó” püspökségnek, és csak azzal a feltétellel lett püspök, ha négyévente új választás alá bocsáthatja a tisztét. Bár többen mondták a környezetében, hogy a helyzet és az idő nem alkalmas a megmérettetésre, ő ragaszkodott az elveihez. Eleinte úgy tűnt, hogy ez a választás csupán formális lesz, ám 1945 szeptemberében a nyíregyházi presbitérium körlevélben fordult az egyházkerület valamennyi lelkipásztorához és presbitériumához, és püspöknek Békefi Benőt javasolta. Ráadásul őt támogatták a helyi kommunista és a szociáldemokrata pártszervezetek, valamint Bereczky Albert kultuszminisztériumi államtitkár (aki a dunamelléki egyházkerület tagja volt és nem a tiszántúlié, tehát illetéktelenül avatkozott bele a tisztújítás folyamatába!), és az addigi szeghalmi lelkipásztor, a későbbi államelnök, Tildy Zoltán is.24 (Bereczky kétszer is rá próbálta bírni Révészt a visszalépésre, először még azt állítva, hogy folyik ellene az „adatgyűjtés”, tehát már emiatt is jobb lenne, ha nem indul a választáson.25) Ezek után nyilvánvaló volt, hogy a hatalom (pontosabban a baloldali pártok néhány képviselője) kit támogat. Ennek az lett a következménye, hogy a beérkezett szavazatoknak jóval több mint 90%-át „a reakció képviselője”, Révész Imre kapta.26 Ráadásul „a reakció tovább erősödött”: Ravasz mellé főgondnoknak a tekintélyes debreceni jogászprofesszort, Szentpéteri Kun Bélát választották meg, akiről köztudott volt, hogy nem szimpatizál a kommunistákkal. Budapesten a Bereczky által támadott esperest, Szabó Imrét nem sikerült leváltatni,27 Ravasz László pedig azt a Lázár Andort, az egyházkerület rangidős főgondnokát jelölte a tisztre (Nagy Ferenc, a Kálvin téri egyházközség főgondnoka – és miniszterelnök – ellenében!), aki a Gömbös-kormány igazságügy-minisztere volt abban az időben, amikor Rákosit ismételten elítélték. Ezek a döntések jó támadási felületet nyújtottak az elkövetkező években a kommunista sajtónak a református egyházvezetés elleni támadáshoz.
3 / 6 
•