Napló-versek
2007. február 16. – felvezetés
Naplót írok, és dehogy zárom
egyébként nem is létező
íróasztalom fiókjába!
Mintha lakat, a vers őrizze.
Ugyan ki feszít fel egy verset?
Mert naplóként talán még érdemes.
Magam a címzett – van egy olvasóm.
S jövőmmel játszhatok:
februárban június tizenhatra
datálom soraim.
Virtuálisan betöltöttem
mindenképpen a hetvenet!
Előretolt napok naplóját
lerövidítve versbe zárom.
Szánom lírai varázslatnak.
Elismerem, gyenge kis trükk ez,
hogy ráteszem a lakatot:
az unalmas, a riasztó versformát.
régi értelem kérdi: hol az újabb
értelem, amely felfogó?
A derűlátást, társaim,
ki kell zárni – az értés gyenge,
felfogás-aszténiás eme síkon!
Agykérgekben szilikoncsipek!
Ám azért verseinket írjuk,
mert naplóként talán még érdemes!
2007. május 31.
Nem tudtam nagy-nagy tüzet rakni.
Fogjátok fel, hogy fáztam, emberek.
„Öreg csont, mikor kimegyünk aratni,
majd nem fogod bírni a meleget?”
De ki mondotta, hogy aratni fogtok,
ti szorgalmasok, szalontaiak?
A „főd” ártól meg szárazságtól romlott.
Perzselt talaj-vég, Krisztusjön-közelség –
csak az nem látja, aki vak.
Csillag-út lesz az alvég meg a felvég…
2007. június 16.
Nos, ma van hetvenéves szülnapom
mérgezett klímás júniusi nyárban,
árnyékban negyven Celsius-fokon.
S mennyi ünneplő barátra találtam!
Hát köszönöm, hogy felköszöntetek –
a hetvenes év, a kerek
megélt korom lett, gyerekek!
2007. július 20.
A bőrt perzselő perzsa sivatag
robbanás nélkül ránk szakad.
Déli széllel a láng-goromba,
kifordult kedvű klíma nyomja.
…Minek ide az atombomba?!
2007. augusztus 15.
Átfűlött utcák lihegő
lehelete, a szmoggal lebegő
minthanemlenne-levegő.
Gyengéből lettem egyre gyengébb.
Vizsgálatok sorra, szervenként.
A kórképem bizony nem gyengéd.
Gyermekeskedtem Nagyszalontán,
Élek Váradon. Napló-postán
búcsúzom mindkettőtől most már*.
*A vers utolsó szavait a szalontaiak így (is) ejtik: most mán.
•