Váradi anziksz
Papnevelde
Megyünk a Grünfeld Herman konfortábliján,
poroszkál kocsink előtt kesely lovacska,
ha érzi hátán csattanni az ostort,
kantáros fejét fel-felrántja.
És foszlik a hajnali kék,
mint falszéli omladék.
Reggeli öt óra van. Még álmodnak a házak.
Nyújtózik hosszan a sikátor. Bolhás eb kél,
hogy kidobott ételmaradék után nézzen
a Pray György utca szemetén.
És foszlik a hajnali kék,
mint falszéli omladék.
Már reggeli hat óra telt a székesegyház tornyán,
az ötszázhúsz kilós nagyharang felzokog,
érzi hogy közeli világháborúba rekvirálja
ágyúcsőnek majd a söpredék.
És foszlik a hajnali kék,
mint falszéli omladék.
És zokog és bőg és sír a szél is,
csorgó könnye a Vad-pataknak
– repülhetnéke támad egy gerlepárnak –
a dombról kavicsot görget kökényszemként.
És foszlik a hajnali kék,
mint falszéli omladék.
Oly hangos az Angelus Domini,
kicsapja a pántos ajtószárnyat,
éhes kispapokkal csordogál be rajta
ostyára vágyó szajha pirkadat.
És foszlik a hajnali kék,
mint falszéli omladék.
Az Epreskert felé tartanak a házak,
mely anyjukként kínálja kebelét,
foghíjas kerítéslécek közt átsurran
az árnyék – s egy kiálló szögön fennakad.
És foszlik a hajnali kék,
mint falszéli omladék.
Magamhoz vonlak s lassan rád hajolva
oly áhítattal keresem ajakad,
mint papnövendékek pünkösdi búcsúkor
a Schlauch-kerti mézeskalácsokat.
És foszlik a hajnali kék,
mint falszéli omladék.
2 / 3 
•