Ulmi tutajjal, magyar kultúrával
Első osztálytól végig román nyelvű iskolába jártam. Középiskolába felvételizni kellett, s akkor egy kicsit izgultunk, mert édesanyám tisztviselőként dolgozott, így nem lehettem munkásszármazású, ami akkor fontosabb volt, mint a valódi tudás, de hála istennek bejutottam. Osztálytársaim között két magyar és három-négy zsidó származású srác volt, akik szintén magyarul beszéltek. Ez a hovatartozás vagy másság akkoriban nem volt érdekes, az ördög se törődött ilyesmivel, a barátságunk inkább arra épült, hogy értelmes, intelligens gyerekek voltak, jól megértettük egymást. Az, hogy zsidók, csak akkor lett téma, amikor a hatvanas évek elején, még érettségi előtt az első, majd a második kivándorlási hullámmal eltávoztak Izraelbe.
Én jó tanuló voltam, a tudományok mindig vonzottak, különösen a matematika és a fizika. Otthonról valamennyi német nyelvtudás is ragadt még rám, olvasgattam németül, sőt, amikor a filozófia kezdett érdekelni, megpróbálkoztam Hegellel eredetiben, de ez már nem igazán működött. Szerencsém volt abban, hogy mind az elemiben, mind később nagyon jó matematikatanáraim voltak. Az érettségi előtti utolsó évben az 56-os forradalom miatt büntetésből visszaminősített egyetemi tanársegéd tanított bennünket. Neki sokat köszönhetek, mert általa, még iskolásként beleszagolhattam az egyetemi munkába. Kapcsolata a volt kollégáival, illetve a műszaki egyetemmel változatlanul megmaradt. Ekkor, a hatvanas évek elején itt próbálkoztak első ízben egy „román” számítógép készítésével, amit az egyetem két professzora kezdeményezett, Kaufmann József matematikus és Löwenfeld William mérnök. Külföldi kapcsolataik és szakmai információik alapján sikerült is megtervezni és felépíteni Románia első, még csöves, lámpákkal működő számítógépét, amely a MECIPT nevet kapta (Maşina Electronică de Calcul al Institutului Politechnic Timişoara). Ide hívott meg a tanárunk néhányunkat, úgymond „segíteni”. Lyukkártyákat lyukasztottunk, a gép ezzel működött, így adták be az információt, hiszen a mágnesszalaghoz még nem volt megfelelő technológia. A nyilvános díszbemutató abból állt, hogy egy román mondatot angolra fordítottak.
Érettségi után ennek a tanáromnak a tanácsára Bukarestbe mentem felvételizni matematika szakra. Három írásbeli és három szóbeli vizsgát kellett teljesíteni. Az írásbeli kizáró jellegű volt, analízis-algebra, geometria és fizika, s aki nem érte el a minimum ötös osztályzatot, az kiesett. Én is köztük voltam. Szomorúan táviratoztam édesanyámnak, ő sürgősen hazahívott, mert Temesváron azokon a szakokon, ahol létszámhiány volt, pótfelvételit tartottak, így jutottam be, elsőként a Politechnika építészeti szakára. Az első évet elvégeztem, de a következőben újra felvételiztem, most már a matematikára, így az ötéves egyetemet hat év alatt fejeztem be 1968-ban, a tanulmányi eredményeim alapján országos viszonylatban tizenharmadikként. Ilyen sorrendben választhattam munkahelyet és kerültem be a temesvári műszaki egyetemre, tanársegédnek.
Előtte le kellett töltenünk a katonai szolgálatot, amiben az az érdekes, hogy mindhárom magyar évfolyamtársam oda került, ahova én, Bákóba, a tüzérekhez, ugyanabba a szakaszba. Diplomásoknak csak kilenc hónapig tartott a szolgálat, amikor azonban a tisztek számára rendezték a hadgyakorlatokat, mindig bennünket vittek magukkal, ugyanis ezeknek az eredménye alapján kaphattak előléptetést. Az ágyúlövések pontosságának behatárolására szükség van matematikai tudásra, kaliber, ballisztikai ív stb., de ezeknek a kiszámítására kész táblázatok vannak, tehát nem olyan bonyolult, mint egy többismeretlenes egyenlet levezetése. Három gyakorlaton vettünk részt és szereztünk „dicsőséget” a tisztjeinknek.
Tanársegédként két évig dolgoztam. Ekkor indított Kaufmann József a végzős, ötödéves elektromérnököknek egy speciális kurzust a számítógépekről. Teljesen elméleti volt, hiszen számítógép nem állt akkoriban a diákok rendelkezésére. Ő tartotta a szemináriumokat is, de amint oda kerültem „legkisebbként”, azt mondták, csináld te. Persze, ezen a területen nekem sem voltak még ismereteim, ezért éppen úgy jártam az előadásaira, mint az ötödévesek, csak még buzgóbban tanultam, mert utána a szemináriumokat már nekem kellett vezetnem.
3 / 7 
•