Bácsika, harapósak a tehenek?
Az egyszerű ember igazságba vetett hitén alapul Anghel Reghina elbeszélésének az a már-már babonásnak, mágikusnak tekinthető mozzanata, hogy a bűnösök mind elnyerték méltó büntetésüket. Ez a hit ad erőt a tradicionális társadalmak emberének a megpróbáltatások elviseléséhez. A narratívum ugyanakkor tipikusan „nőies” is, nem annyira esemény- és egyénközpontú, mint általában a férfiak elbeszélései, hanem érzelmi és morális alapon közeledik a problémához. Anghel Reghina a történet folytatásában a félelemről beszél, arról, hogy tanítóként a férje, és így közvetett módon ő is, mennyire ki voltak szolgáltatva a helyi kommunisták zsarnokoskodásainak, s hogy ez mennyire igazságtalan. A nők az elbeszéléseikben gyakrabban minősítenek, fogalmaznak meg ítéletet, a férfiak inkább csak az eseményekre szorítkoznak, de az, ahogy narratív identitás-stratégiájuknak megfelelően az események láncolatát összeállítják, szintén egy közvetett módon megfogalmazott minősítésnek tekinthető.
Nemtetszést váltott ki a lakosságban a vallásellenesség, a templomozásra mindennapi életük szerves részeként tekintettek, az attól való eltiltást természetellenesnek tartották, sajátos eszközeikkel tiltakozásukat is kifejezték. Több olyan közlést volt alkalmam végighallgatni, hogy a pártaktivista kizavarta a hívőket a templomból, vagy épp vasárnap délelőttre szervezett közmunkát, de ők úgyis megtalálták a módját és az alkalmát a vallásgyakorlásnak. Hitük – a nemzeti identitáshoz hasonlóan – épp fenyegetettsége miatt erősödött.
Érdekes, lokális színfolt az ehhez a korszakhoz kapcsolódó elbeszélésekben a szenterzsébeti bárói család (a Kemény család) élettörténete – úgy, ahogy azok látják, akik szorosabb kapcsolatban álltak vele (szolgálólányok, gazdatiszt stb.). Tisztelték, szerették őket, az államosításkor bekövetkezett kisemmizésüket, meghurcolásukat igazságtalanságként, a világ természetes rendjének felbomlásaként értékelték.7 A parasztember számára nagy érték a birtok, a jószág, annak egyik napról másikra történő megsemmisülése megdöbbentő erejű. Ugyanakkor a rangot mindig tisztelte, uraival szemben legtöbbször lojalitásról tett tanúbizonyságot. Így a bárói család pusztulása a falu parasztságát szinte olyan érzékenyen érintette, mint saját sorsának rosszabbra válása. A bárói családba beházasodott Orosz Pál kitűnő gazda volt, disznókat hizlalt, mentát és komlót termesztett – minderről a helyiek nagy elismeréssel szólnak. Az egykori szolgálólányok visszaemlékezéseiből ugyanakkor az is kiderül, hogy hibáikkal, gyengeségeikkel is tisztában voltak, olykor el is ítélték őket azok miatt (pl. veszekedtek a vagyon fölött, a báróné nehezen fért össze Kárli fiával stb.). Erkölcsi és anyagi romlásuk szemtanúi lehettek – a visszás helyzetek csupán egyike, hogy a szolgálóleányok tanúként jelentek meg abban a perben, melynek kiindulópontja az a rágalom volt, hogy a báró disznóvályúból etette a nála megszállt orosz katonákat. Az, hogy a szolgálólányok elbeszéléseiben humoros mozzanat is akad, arra enged következtetni, hogy a bárói család és a helybéliek között viszonylag közeli kapcsolat volt. Jó példa erre a Szabó Erzsébet narratívuma: „Amikor béérköztek az oroszok, én akkor is ott vótam a báróéknál. A falu népe megfutamodott, ésszegyűlt itt idefönt ebbe az utcába. Mű is mönekültünk a kúriából. A bárónénak vót égy nagy kutyája, Medve, ahogy futott, s nézött hátrafelé, hogy érik-é utol az oroszok, átesött a kutyán. Mű Gizivel, a másik szógálóval kacagtuk.” Ez a közlés jól példázza azt is, hogy az élettörténet mennyire szubjektív műfaj, mennyire viszonylagos az, hogy emlékezet-dobozunkból mit hívunk elő, olykor épp az ilyen lényegtelennek tűnő mozzanatok maradnak meg, és kihullnak mások, amelyek az események lefolyása és utóhatása szempontjából lényegesebbek lehettek.
Azt, hogy mennyire „kizökkentnek” érezték a régió lakói (is) az 1950–60-as éveket, mennyire nem tudták kiismerni magukat, mennyire kiszolgáltatottai voltak a gyorsan történő eseményeknek, leginkább azok a közlések érzékeltetik, melyekben a különböző hatalmi, adminisztratív intézkedéseket próbálják értelmezni, kommentálni. Itt nem csupán a kuláküldözésre gondolok, hanem a pénzbeváltásra, az iskolai rendszer és a helyi adminisztráció változására, az új vezetőség intézkedéseinek esetlegességére stb. Például Gheorghiu-Dej földet osztat az egykori munkaszolgálatosoknak, de helyi szinten gyakoriak a visszaélések, akik nincsenek jóban az elöljárókkal, kimaradhatnak a listáról. A rendhez, következetességhez szokott, a tradicionális társadalmak íratlan szabályait jószerével az anyatejjel beszívó parasztság számára ez a fejetlenség általános bizonytalanságérzetet eredményezett.
4 / 11 
•