1956 és a magyar irodalom
1956 évfordulóján irodalmi szöveggyűjteményt vehet a kezébe az olvasó. Olyan szöveggyűjteményt, amely méltó emléket állít az ötven esztendővel ezelőtti magyar forradalom és szabadságharc hőseinek; olyan költői művekhez, írói változásokhoz, naplójegyzetekhez, publicisztikai írásokhoz, közéleti állásfoglalásokhoz, írószövetségi dokumentumokhoz fér hozzá az érdeklődő, melyek tükrében 56 forradalma és annak utóélete, illetve emlékezete megismerhető és felidézhető az idősebb és fiatalabb nemzedékek számára. A kötet címe: A szabadságharcról és a zsarnokságról. Az ötvenhatos forradalom és a magyar irodalom; szerkesztette és a kísérő tanulmányokat Pomogáts Béla írta; kiadja a Pro Universitate Partium Alapítvány a Miniszterelnöki Hivatal 56-os Emlékbizottságának támogatásával; készült a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Szenczi Kertész Ábrahám Nyomdájában. Méltán illeti dicséret a könyv szerkesztőjét a hozzáértő és gondos válogatásért, a tudományos alaposságú tanulmányokért, valamint a nyomdát az ízléses kivitelezésért és az időbeni – hónapokkal az évforduló előtt – műszaki előállításért.
Ez a kötet ismételten tudatosítja irodalmunk helyét és szerepét nemzeti sorsfordulóink előkészítésében, korszakos történelmi eseményei jelentőségének meghatározásában. Tudatosítja azt, hogy a magyar irodalom egyszerre tükre és mintája a nemzet létének. Tükre, mert híven mutatja a magyarság történetét és a nemzeti tudat mélyebb övezeteiben végbemenő változásokat is. Mintája, hiszen vonzó és elismert értékeket állít a nemzet elé, egyéni és közösségi magatartás-szabályozó szerepet vállal; a magyar irodalom nagy egyéniségei olyan tulajdonságokat, jellemvonásokat mutatnak, amelyek kiemelkedő szerepet töltenek be a nemzeti tudat ébrentartásában. Balassi Bálint, Zrínyi Miklós, Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Arany János, Ady Endre, József Attila, Illyés Gyula költői alakja erkölcsi példát nyújt, valóságismeretre, közösségi hűségre, eszmei következetességre tanít. Hasonló szerepük van Eötvös József, Kemény Zsigmond, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond, Németh László regényeinek, e regények nemzeti és egyetemes értékeket képviselő hőseinek is. S az irodalmi művekből kisugárzó eszmék és gondolatok, az általuk kialakított magatartásminták, az írói alkotások érzelmi hatása és személyiségformáló ereje igen fontos feladatokat lát el a kisebbségi létbe taszított vagy éppen az országtól távol élő magyarok nemzeti identitásának megtartásában.
Irodalmunk tehát a nemzeti tudat és identitás letéteményese, fenntartásának legfontosabb eszköze. Ugyanakkor visszhangja a nép törekvéseinek, óhajának. A magyar irodalom a maga hét vagy nyolc évszázados története során mindig felvállalta a nemzet – a nagy tragédiák után – megbomlott szellemi egyensúlyának helyreállítását, lelki elégtételt nyújtott a súlyos vereségek és veszteségek utáni talpra álláshoz. Így történt ez Mohács után, midőn krónikások, emlékírók, költők műveiben forrott össze az a Magyarország, amely a török elleni csatákban elvérzett. Így történt ez a 18. század végén, amikor megpróbálták a független, korszerű országot megteremteni, élén a nyelvújító Kazinczyval, Kölcseyvel és Vörösmartyval. Így történt ez Világos után, midőn az akkori nagy nemzedék művei élesztették újjá a nemzet szellemét, nyitottak utat a szigorú nemzeti önvizsgálat előtt és festettek az elborult egekre szivárványos reményt. És így történt ez az első világháborús vereség, a modernizációs kísérletek kudarca, az ország trianoni feldarabolása után, midőn olyan kiváló költőink, íróink, gondolkodóink, mint Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, József Attila, Németh László, Tamási Áron találtak megtartó erőt a hagyományokban és új támaszokat a demokratikus átalakulások eszméiben.
•