Átlyuggatott falevél
Gondoljunk többek között arra, miképpen hallgatja tiszta beszédként a világ, amit mi magyarok a huszadik század sorsfordító forradalmáról, a mienkről 2006-ban elmondani szándékozunk. Ne restelljük elfogultságunkat, a világ néha elfogultabban nyilatkozik, mint mi magunk. Úgy értékeli akkori kiállásunkat, mint egy folyamat megindulását – még az 1953 júniusában Kelet-Berlinben egynapos utcai harcot ugyancsak orosz tankokkal vívó s annak minden következményét tragikusan végigszenvedő németek is. Időszámítás-értéke van szinte mindennek, miért ne legyen a mi szemünkben is.
Büszkeségünk e napokra, úgy hiszem, önnön keretében maradt, nem vált az idővel oktalan hiúsággá sem. Lehet azonban, a hiúság a ránk érkező időben igyekszik majd elfedni a jogos szabadságtudatot, az 56-ra való büszkeséget. Nemzettudat, emlék, szabadságtudat – minddel szemben se támogatott hiúság – egységes csüggedéssel még a szép hívság szavát se használjuk; ha kezdetén a nemesebb hiúságot jelentette is, jelentése mára mindenképp a hiábavalóság változata. S mi különben se csüggedjünk. Mondhatnánk, de mégsem igazán. 1956. november 4. után a tragikum, az embertelen aljasság, gonoszság példátlan fokozatait – egymásnak vetve hátunkat, lelkünket, szellemünket – túléltük, azzal is, hogy őriztük hitünket. Ha génjei bárkinek történetesen mást sugallnának, az ellenkező emlékezet öröklődnék – e hit többségét, legyőzhetetlenségét csak lássa meg rajtunk. Minden hit persze átmenetileg megtaposható, aki hisz, akár megszégyeníthető – ne feledkezzünk meg (s ez is a tiszta beszéd ügyének része), mások ne feledkezzenek meg, más a hitből eredő szó hitelessége, s más a szavakkal való visszaélés ereje. Nem áltatjuk magunkat, az erőből nem lehet bármikor erőszak, számlálatlan negatívumot már kikísérleteztek rajtunk, itthon, s bárhol az emberiségen. Ki választja a könnyebb megoldást – úgy értem, ebbeli nyelvhasználatában.
Ha 1956, a magyar forradalom történetét követjük, krónikáját lapozzuk, egy-egy köz- vagy politikai megnyilatkozásnak számító szövegtöredék ma is az egyenes, tiszta beszéd kategóriájába sorolható. Mi Tamási Áron Gond és hitvallását tartjuk a szellemi örökség egyik kincsének. Figyelnünk kell azonban olyan mondatokra, még ha félig-meddig rögtönzöttek voltak is: „A Petőfi-szobrok évek óta kérdően rám tekintenek…” S egy másik töredék: „Nem szeretem a szónoki fordulatokat és nem ilyesféle hatásra pályázom, amikor azt mondom, hogy bízom az ifjúságban.” Tardos, Déry másképpen értelmezi a „szónoki fordulatot”, mint azok, akik azután börtönbüntetésre ítélték. Szónoki fordulatokkal mindig telve vagyunk, s ki ámulna azon, hogy természetesen a „tiszta beszéd” jegyében. Szakmánk iróniájával szólva: nem volna vajon plágiummal perelhető, akit mégiscsak nem-igazmondáson kapnak?
3 / 4 
•