Emlékművek - Monodráma 1956-ról
Tárcsáz a vezetékes telefonon. Búgás, szaggatott hangok. Leteszi a vezetékes telefont. Bekapcsolja a mobiltelefont. Két hang hallatszik. Majd párbeszéd alakul ki.
Szobrász: Hello! Hello! Igen, én vagyok…
Öreg: Művész úr! Üdvözlöm, fiatal barátom! Minden készen van? Minden rendben van?
Szobrász: Elkezdtem… De most önnek kellene beszélnie… Beszéljen, drága Öreg! Beszéljen, drága Öregem, beszéljen, beszéljen…
Öreg: Baj van?
Szobrász: Folytassa a levelét… Ahol abbahagyta…
Öreg: Hogy miért akarom az emlékművet?
Szobrász: Igen. Miért akarja?
Öreg: Megírtam, hogy október huszonharmadikától decemberig, december végéig szolgáltam a forradalmat, ahogy tudtam… Karácsony másodnapján elfogtak… Megszöktem… Kiszöktem… Amerikába utaztam… Idekerültem, Amerikába, egyedül, ismerős nélkül… Később mérnökként dolgoztam… Önálló céget alapítottam… Gyermekem nincs… Illetve van gyermekem. A magyar forradalom… az örökösöm… Itt van még? Fiatal barátom, itt van még? Érti? A magyar forradalom az örökösöm. Azt akarom, hogy örökös legyen az emléke… Már felejtek magyarul… Azt akarom, hogy örök, örök legyen az emléke! Nem túlvilági feltámadásra van szükség, hanem evilági megújulásra… Történelmi megújulásra! Ezt akarom… Hall engem?
Szobrász: Hallom… Jól van… Értem… Köszönöm… (Leteszi a telefont.) Megújulás. Ami azt illeti, a tűzfal is megújult… Részben megújult… Coca-Cola reklámot festettek rá… Tízszer hatméteres Coca-Colás üveget… De a golyónyomok, azok megmaradtak… A golyónyomok megmaradtak, a Coca-Cola reklám sarkánál… Ez a tűzfal megújulása, pardon, történelmi megújulása… Jól van, Öreg, Öregem, neked van igazad… A golyónyomoknak van igazuk… Akit idegen fegyverrel lőnek agyon a saját hazájában, annak igaza van… Annak van igaza! (Megáll a rajzállvány előtt, rajzol.) Nektek van igazatok!
Megszólal a telefon. Párbeszéd hallatszik.
Szobrász: Tessék… Á, te vagy… Éppen jókor… Tudom, hogy zsűrizni kellene már a rajzokat, a terveket… A minisztérium is kíváncsi… Ti is jösztök… Hogy az első terv szép?
Barát: Az első terv szép. A fatörzs… Egy kicsit szokványos, de szép.
Szobrász: Az államtitkárban megszólal a szobrász?
Barát: Barátként beszélek, nem államtitkárként és nem vetélytársként… Barátként mondom, hogy az első terv szép… Köztéren jól mutatna… Hatásos lenne…
Szobrász: Évek óta nem találkoztunk! És most egyszer csak hívsz… Szóval azt mondod, hogy az első terv szép… Hatásos… A fatörzs, a hajtások…
Barát: A fatörzs, a hajtások… Az emlékezet megújul… Mint a természet… Így jó… A természeti hasonlat a jó… Ez mindenkire érvényes… Ez senkit sem bánt...
Szobrász: És a második terv?
Barát: Maradjunk az elsőnél… Ebbe egyik zsűritag sem köthet bele… Ez mindenkinek jó… A természeti hasonlat…
Szobrász: Nem a természeti hasonlat a fontos! Az igazság a fontos! Az emlékmű emberi igazságot fejez ki. Emberi igazságot csak ember ért meg. Emberi igazság csak emberben maradhat meg.
Barát: Megmaradás? Előbb jön a zsűri! Ha meg akarod nyerni az ötvenhatos pályázatot… Ha azt akarod, hogy a műved köztéren álljon… Azt előbb el kell fogadni…
Szobrász: Jön a zsűri. Elfogadja.
Barát: A zsűri csak az első tervet fogadja el… A fatörzset… A természeti hasonlatot…
Szobrász: Hogyhogy csak azt fogadja el a zsűri? Mi ez? Üzenet? Parancs? Az államtitkár parancsa? Kinek, minek a nevében?
Barát: Ismétlem, barátként beszélek. Barátként, nem szobrász vetélytársként, nem államtitkárként…
Szobrász: Ha barátként beszélsz, akkor gyere el hozzám… Gyere máris, azonnal! Gyere! Dönteni kell, segíts!
Barát: Most nem mehetek… A jövő héten… Talán a jövő héten, szerdán… este… hét után… Most nézem a naptáramban, mikor lesz időm…
Szobrász: Most gyere! Beszélj, őszintén beszélj!
Barát: Őszinte vagyok…
Szobrász: Hat évig jártunk együtt a főiskolára. Barátok voltunk… Gyere fel!
Barát: Ez itt minisztérium. Hivatal… Itt nem kedve szerint ugrál az ember… Javadat akarom. Ha nyerni akarsz a pályázaton, ha köztéri szobrot akarsz állítani…
Szobrász: Válaszolj! Jó szobrász vagyok?
Barát: Jó szobrász vagy.
Szobrász: Ha jó szobrot csinálok, felállítják a téren…
Barát: Nem ilyen egyszerű ez… A köztéri szobor mindenkihez szól… A köztéri szobrot mindenkinek el kell fogadnia… A köztéri szobor nem oszthatja meg a nézőket… A köztéri szobor…
Szobrász: Államtitkár úrnak kioktatni méltóztatik? Nekem nem méltóztatik kiokulni… Utoljára kérdezlek, barátként és szobrászként beszélhetünk-e egymással?
Barát: Sértődékeny vagy… Egyoldalú vagy… Pedig mindennek több oldala van… Beszéljünk…
Szobrász: És a másik terv? A kezekkel, a felnyújtott kezekkel? (Bekapcsolja a vetítőt. Megjelenik a második rajz: sírhalmot formázó alakzatból kezek emelkednek ki.) A kezekről mi a véleményed? A te véleményed…
Barát: Megrendítő. Drámai…
Szobrász: Jó?
Barát: Drámai és… harsány. Igen, egy kicsit harsány. Egy kicsit kiabálós, ilyesmi… Tisztán esztétikailag egy kicsit melodramatikusnak hat…
Szobrász: És nem tisztán esztétikailag?
Barát: Nézd, úgy talán még sebezhetőbb. Megmagyarázom… Olyan, mint egy vádirat, amelyiket nem ellensúlyoz védőirat… Jogi hasonlattal élve…
Szobrász: Hagyd már a hasonlataidat! Természeti hasonlat, jogi hasonlat… Egyenesen beszélj! Miért olyan, mint egy vádirat?
Barát: Itt ugye ötvenhatról van szó… Ötvenhatban lőttek, harcoltak, áldozatok voltak… De két oldalról lőttek… Két oldalon voltak áldozatok… Most, ötven év múlva, ha felszakítod a sebeket, a sebeket mindkét oldalon felszakítod, igen, mindkét oldalon…
Szobrász: Miféle két oldal? Miben egyforma az a két oldal? Aki a hazáját védi, miben egyforma azzal, aki a hazát támadja? Jó a terv vagy rossz a terv?
Barát: Nem köztérre való…
Szobrász: Indokold meg! Ezt indokold meg! Gyere el hozzám! (Kikapcsolja a vetítőt.)
Barát: Most nincs időm… Majd a titkárnőm megbeszéli veled, mikor…
2 / 6 
•