Emlékművek - Monodráma 1956-ról
Végig egyedül a Szobrász jelenik meg a színen. Az Öreg, a Barát és a Mester szavait a Szobrász hallgatja vagy idézi fel.
A történet szobrászműteremben zajlik. Balra, homályos háttérben szobrok és márványtömbök körvonalai sejlenek. A megvilágított előtérben rajzállvány, vetítőgép, íróasztal, néhány fotel, vezetékes és mobiltelefon látható. Szembetűnő helyen nagy, színes Magyarország-térkép függ.
Szobrász: (Háttal ül. Feláll, tétován rakosgat az íróasztalon. Az üres állványhoz lép.) Tehát csináljak emlékművet ötvenhatról… Műveim vannak, de nem ötvenhatról. Emlékeim vannak, de nem ötvenhatról. Hogy csinálok így emlékművet ötvenhatról, ráadásul két hónap alatt? (Papírlapot feszít az állványra.) Ez jó. De jobb kéne. (Újabb lapot feszít az állványra.) Ez talán jobb. De ennél is jobb kéne… Jobb, legjobb, legeslegjobb kéne… Azt írja az Öreg Amerikából, az öreg ötvenhatos, hogy… (Az íróasztalhoz lép, fölemel egy papírlapot. Olvas.) Azt írja az Öreg Amerikából, hogy azt mondja, „Kedves Fiatal Barátom! A történelmi megújulást fejezze ki! Ezt kérem.” (Gesztikulál, kezében a levéllel.) Történelmi megújulás! Történelmi megújulás? Kissé régies gondolat… Öreges… Az Öreg úgy is írja alá a levelét, hogy (olvassa) „Őszinte szeretettel köszönti az Öreg. A Maga ismeretlen öregembere, aki mégis a történelmi megújulás híve”… Igen, az én ismeretlen Öregem! A kedves Öreg! Kis öreg… Nagy öreg… Kár, hogy nem ismerhetlek személyesen. Megszerettelek, Öreg, odaátról, Amerikából… Odaátról, a történelemből… A kérésed mintha a történelem kérése volna… De hát Te is ismeretlen vagy, a történelem is ismeretlen… Történelem. Megújulás… (Leül. Töpreng.) Ki újuljon meg? Mi újuljon meg? Én újuljak meg? Vagy te újulsz meg, Öreg? Vagy ötvenhat újul meg? (Feláll.) Álljunk meg, itt meg kell állni! Mi kell a megújuláshoz? Emlék, emlékezés kell… Elég az emlék? (Bekapcsolja a vetítőt. Megjelenik a Fatörzs emlékmű rajza.) Valami volt, valami indult, aztán rátörtek, kettétörték, el akarták pusztítani… aztán mégis emlékeztek rá, aztán megjelent az emléke. Az emléket, azt nem lehet elpusztítani… Az emlék életet jelent. Az emlék… De minek az emléke? Mire kell emlékezni? Az emlékezésnek állítsak emlékművet? Vagy a történelemnek állítsak emlékművet? Az emlékmű az emlékezés műve? De csak az emlékezésé? (Kikapcsolja a vetítőt.) Itt is meg kell állni… Megállni! Megállni! Emberek, álljatok meg! Az emlékműnek, az igazi emlékműnek az a szerepe, hogy megállítsa az embereket… Az igazi köztéri szobor megállítja az embereket a köztéren… A téren… Az igazi köztéri emlékművel az emberek úgy találkoznak, mint egymással… Megállnak… Az igazi emlékmű előtt az emberek tíz év múlva is megállnak, száz év múlva is megállnak… Olyan emlékművet kell csinálni, amelyik megállítja az embereket a téren! (Bekapcsolja a vetítőt. Megjelenik egy fénykép: egy tűzfalról ötágú csillagot feszítenek le, törnek le homályosan látszó emberalakok.) Mit ír az Öreg, mire emlékszik ötvenhatból? Mi is történt a téren? (Előveszi a levelet. Olvas.) „Ötvenhat októberében erről a tűzfalról lefeszítették az ötágú csillagot… Négy munkás és egy katona tette… Lentről riporterek fényképezték őket… A fényképek megmaradtak… Ötvenhét januárban a forradalmárokat, a bajtársaimat azonosították… Letartóztatták őket… Mind az ötöt kivégezték… Ennél a tűzfalnál végezték ki… Idegen és magyar kivégzőosztag lőtt rájuk… Bírósági ítélet nélkül végezték ki őket…” (Kikapcsolja a vetítőt.) Erről a tűzfalról, erről a térről kéne emlékművet csinálni ez előtt a tűzfal előtt, ezen a téren… Ami a tűzfalnál történt, az lezárult. De az emlékezet nem zárult le… A tűzfal a múlt… Az emlékmű a jelen, a mai jelen…, a holnapi jelen… Mi zárult le? Mi van benne a jelenben? Milyen emléket őriz az Öreg? És mire emlékszik, ha emlékszik az, aki agyonlőtte az öt forradalmárt, az Öreg öt bajtársát? Akik agyonlőtték őket, azok úgy emlékeznek, hogy forradalmárokat lőttek agyon? Ez a történelem! De itt megint megállunk… Ez már az én történelmem is… Mit tudok ötvenhatról? Hogy ellenforradalom volt… El-len-forra-dalom volt! Ezt hallottam… Ezt tanultam… De hát nem ellenforradalom! Forradalom! És ezt honnét tudom? Tudom… Amikor megtudtam, hogy ötvenhat forradalom volt, az megváltoztatta az én emlékemet is… Az lett az én történelmem… Akkor kezdődött az én történelmem… Nekem akkor kezdődött a történelem… Hogyan? Hogyan? Mások emlékéből tudtam meg, hogy ami az én tudásomat táplálja, ami az én emlékem volt, az nem igaz… Ki hazudott? Miért hazudott? Kié az igazság? (Leteszi a levelet.) Igazság, igazság, igazság… Gazság, igazság… Egy hang a különbség… Ezen az egy hangon múlik a történelem… Vagy a gazság végzi ki az igazságot… Vagy az igazság győz a gazságon… Na, most nem okoskodunk! Vigyázat, dönteni kell, nem okoskodni! Dönteni kell! Dönteni kell! Ki dönt helyesen? Az a szobrász, aki állatokat farag ki márványból, játszó gyermekeket mészkőből? Nem ő dönt helyesen? Ha most döntök, rosszul döntök? Ha az én igazságom mellett döntök, mások igazsága ellen döntök, tehát mások ellen döntök… (Bekapcsolja a vetítőt. Megjelenik a tűzfalas fénykép.) Emellett döntök… Ha emellett döntök, kiléptem a műteremből… Kilépek a műteremből… Kilépek, és azt mondom… Ez nyílt állásfoglalás. Ez politika. Ez hadüzenet… (Gyorsan hol kikapcsolja, hol bekapcsolja a vetítőt. A tűzfalas fénykép hol megjelenik, hol eltűnik.) Dönteni kell! Végtére is az ember attól ember, hogy dönteni tud… Szép gondolat… De az is szép, ha az ember kivonul az emberiségből… (Játékosan pózol.) Isten veled, emberiség! Ágyő! Ágyő! Kivonulok! Kivonulok belőled! De nem vonulok ki! Vagy mégis kivonulok? Ki, be, ki, be… Az Öreg alaposan felkavarta a lelkemet… Fenékig felkavarta a lelkemet… Fenékig… a lelkemet… Hát segítsen! Mondjon valamit!
•