Emlékművek - Monodráma 1956-ról
Szobrász: (Fölemeli a kagylót.) Tessék! Halló! Tessék! Semmi… Semmi… Csak nem a maradék lelkiismeretem hívott? (Leteszi a kagylót.) Itt meg kell állni… Álljunk meg! Kezdjük csak elölről… Nézzük meg a teret… (Bekapcsolja a vetítőt. Megjelenik a tűzfalas fénykép.) Ennél a tűzfalnál minden megtörtént, ami ötvenhatban megtörténhetett… Forradalom… Megtorlás… Kivégzés… Emlékezés… Csak ötvenhatban történt ez így? Magyarországon sokszor így történt… (A fényképet közelebb vetíti a falon függő Magyarország-térképhez.) Itt, ezen a téren minden megtörtént, ami Magyarországon megtörténhetett. Magyarországon ötvenhatban minden megtörténhetett… De miért? Magyarországon miért történhetett meg minden? És ötvenhattal miért történhetett meg minden? A megszállt országban, a gúzsba kötött országban miért teremtek elő egyetlen pillanat alatt forradalmárok, szabadságharcosok? Egyetlen pillanat alatt… És a következő pillanatban miért bújtak elő hazaárulók, testvérgyilkosok? Miért élt itt együtt az Öreg, aki ötvenhat karácsonyáig fegyverrel… hogy is mondta?… fegyverrel, magányosan szolgálta a forradalmat… és miért élt itt vele együtt, az utca másik oldalán az a hiénacsapat, amelyik idegen gúnyában, idegen fegyverrel lőtte agyon az Öreg társait? Miért? Miért? És miért élünk most, ötven évvel később együtt mi – például mi hárman, itt, Budapesten, ebben a kerületben, velem együtt a volt barát, a hivatal nyomorultja, a volt Mester, a túlélés nyomorultja, és én, én, én, a tehetetlenség nyomorultja? Miféle sors, miféle balsors nyomorít meg itt ennyi embert, ennyi nemzedéket? Milyen ország vagy, Magyarország? (A Magyarország-térkép elé lép. Ujjával végigkíséri a határokat.) Itt kitüremlik, ott behorpad… Itt nekilendül, ott megtorpan… Csupa zegzugos, szabálytalan, egyensúlytalan vonal… Egyensúly!… (Ujjával képzelt egyenest húz a Magyarország-térkép alá.) Megbillen ez az ország… Ha talapzaton állna, nem állna sokáig… Nincs természetes egyensúlya… (A rajzállványról elvesz egy rosttollat. A Magyarország-térkép alá vastag vízszintes vonalat húz.) Ezt az országot csak belül lehetne kiegyensúlyozni… Nem testben, hanem lélekben…
Megcsörren a telefon.
Szobrász: Tessék… Hello, Öregem! Hello!
Öreg: Percek óta hívom… Valami zavar van a vonalban… Összevissza beszélnek… (Az Öreg hangja rövid ideig megszakad. Emberi és gépi hangok érthetetlen zsivaja hallatszik.) Hall engem? Szóljon!
Szobrász: Itt vagyok… Itt néha még a technika is összezavarodik… Itt vagyok…
Öreg: Mikor dönt a zsűri? Azt írták, ma dönt…
Szobrász: Már szóltak… Elindultak…
Öreg: Ott akartam lenni… Úgy terveztem, hogy elutazom… Hogy hazautazom… De az orvos nem engedett… A jobbik szívem vitt volna, a rosszabbik szívem nem enged… Beteg vagyok. Nem ülhetek repülőre…
Szobrász: Még a maga szíve is kétfelé húz… Jobbik szíve, rosszabbik szíve…
Öreg: Mit mond? Nem értem… Kedves barátom, kedves fiam, mit mond?
Szobrász: Ha dolgozom, mindenfélét beszélek… Mindenfélét gondolok… Szerettem volna találkozni magával. Szeretném megismerni magát… Szeretném itt látni, a műteremben… Itt, Magyarországon… (A rajzállványnál dolgozik. Határozott mozdulatokkal rajzol.)
Öreg: Állandóan kapcsolatban kell állnunk. Tudni akarok mindenről. Azért küldtem magának a mobiltelefont is… Csináljon videofilmet a zsűrizésről és küldje el… Látni akarom, tudni akarom, mi történik az emlékművel ettől a pillanattól a felállításig… Októberben már utazhatok… Októberig meggyógyulok, azt mondják… Talán az orvosom is elkísér… Októberben Magyarországon leszek…
5 / 6 
•