Péter I. Zoltán újságíró, helytörténész (Nagyvárad, 1949).A Bihari Napló munkatársa, a Budapesti Mûszaki Egyetem mûemlékvédõ szakmérnöki karán tanult. 1992-tõl húsz helytörténettel foglalkozó könyve jelent meg.
Péter I. Zoltán
A nagyváradi modern építészet kezdetei
A modern építészet sajátosságai
Az új anyagok megjelenése és a technikai fejlõdés a 19. század végén látványos változást hozott a hagyományos építészeti formákban. Az ipari forradalom által létrehozott technológiai újítások ellentétekhez vezettek az építészek és mérnökök között. A 20. század elsõ negyedében azonban megszûnt a látszólagos kibékíthetetlenség, és a modern építészet kezdte kihasználni az acél és a vasbeton technikai lehetõségeit, azzal a szilárd meggyõzõdéssel, hogy ezek a kor valódi alapanyagai. Az ellenben tény, hogy a modern építészet mozgalma nem hozott létre egyetlen egységes stílust.1 Két alapvetõ törekvést lehet megkülönböztetni, amelyek mentén a modernista mozgalom újításai kibontakoztak. Az egyik a funkcionalista racionalizmus, amely a mértani szigort tartotta szem elõtt, és derékszögekre épülõ konstrukciókat hozott létre, kizárólag ipari nyersanyagokból. A másik az organikus racionalizmus, amely architektúrájában az egyenes vonal tisztaságát és az ívek dinamizmusát alkotta meg, miközben az új anyagokat a természetbõl vett anyagokkal kombinálta.2
A modern formaalakítás fõ jelszava a funkcionalizmus lett. „A funkcionalista építészet alapvetõ célkitûzése az volt, hogy az épület szerkezete tökéletes összhangban legyen a neki szánt funkcióval. A 20. század elején jó pár építészt a végletekig vitt el a forma és a funkció szintézisére való törekvés, amikor lemondott minden díszítményrõl, megtagadta a mûvészetet, mint a történelmi értékek tárházát, és csak arra összpontosított, hogy a felhasznált anyagok a forma és az épület használata a legracionálisabb módon kapcsolódjon egybe.”3 E reformtörekvéseknek Európában a német Werkbund nevû csoportosulás vált elõharcosává. Céljuk: a gépek korának megfelelõ funkcionális épületek létrehozása historizáló visszatekintés nélkül, modern anyagokból (tégla, beton, üveg, acél). Az 1910-ben megfogalmazott programjukban az is szerepelt, hogy gyûjtõhelyet biztosítanak mindazok számára, akik képesek és hajlandók minõségi munkát végezni, és az ipari munkát az általános kulturális munka egy darabjaként tekintik. A több mint 2000 tag között szerepelt például J. Olbrich (1867–1908), J. Hoffmann (1870– 1956) vagy W. Gropius (1883–1969).4
A Werkbund munkáját a Gropius által 1919-ben Weimarban alapított Bauhaus vette át, mely az építészetet mint a többit összefoglaló mûvészetet jelölte meg.5 Gropius kiáltványában egyenesen azt fogalmazta meg, hogy: „Minden mûvészi tevékenység végcélja az építés!”6 Elvetik az angol W. Morris (1834– 1896) elveit – aki az építõmûvészet, a festészet, a szobrászat és az iparmûvészet új egységét próbálta megteremteni a szecesszió jegyében –, de az expresszionizmusét is. „Megvalósul az ipari termékek szigorúan kubista formában és elsõdleges színekkel történõ kialakítása, ami a Stijl-mozgalom tiszta és logikus formanyelvét és a praktikumra irányuló szuprematizmust (ún. konstruktivizmust) követi.”7 1924-ben átköltöznek Dessauba. Gropius itteni Bauhaus-épülete válik az iskola építészeti programjává és a „nemzetközi stílus” lényegi részévé: tiszta kubista tömbök, az épület sarkai látható teherhordók nélkül, illetve az üveg (függönyhomlokzat) használata.8 „Gropius 1928 és 1931 között dolgozza ki terveit a technikailag és esztétikailag új tábla formájú lakóházakhoz. A többnyire 10 szintes, hosszan elnyúló, keskeny tömegû egységekbõl függõleges jellegû sorházak alakulnak ki. A magassági fokozást a hangsúlyosan vízszintes ablaksávok, erkélyek és tetõlemezek ellensúlyozzák. A gyökeres elfordulást a historizmus homlokzatépítészetétõl vonalas jelleg, síkszerûség és áttetszõ megjelenés szemlélteti.”9 Gropius tervezésében az újdonság az anyagok használatában és abban a fajta térszervezésben áll, amely a belsõ és külsõ tér kölcsönös kapcsolatát teremti meg az épület hatalmas üvegfelületei révén.10 A Bauhaus 1933-ban feloszlott.
A modern építészet egyik legnagyobb megújítója, a funkcionalista építészet legnagyobb alakja Le Corbusier (Charles Edouard Jeanneret, 1887–1965) volt. Õ jelenítette meg a legtisztábban a modern mozgalmaknak azt a meggyõzõdését, hogy az épületeket meg kell fosztani a díszítésektõl meg az egyéb hagyományos elemektõl, és egészen az elemi geometriai formákig kell visszavezetni. Az új célokat Le Corbusier írásaiban fogalmazza meg. Nem veti meg a régiek gondolkodását az építészetrõl, ellenkezõleg, abból indul ki, hogy a múlt történelmi stílusainak mindig volt a korukat tükrözõ, megfelelõ technológiájuk. Ezért is vallotta azt, ha õk is felhasználják a saját koruk technikáját, akkor éppen olyan jó architektúrát kapnak, mint nagy elõdeik. Hangsúlyozta: bármilyen modern és technológiai megalapozottságú is az építészet, annak elsõsorban az embert kell szolgálnia.11 Ezek után lássuk, miben is látta Le Corbusier az új architektúra lényegét. Ezeket öt pontban foglalta össze: szabadon álló támasztékok („lábra állítás”), tervezési szabadság, a váztól független falak, függönyhomlokzat, széles ablakok és lapos tetõ tetõkerttel. Mindezeket szigorú mértani rendszernek kell alávetni, ami – az építész szerint – általános feltétele a „tiszta tömegnek”.12 Le Corbusier 1921-ben egy cikkben felvázolta egy tökéletes lakóház koncepcióját. Szerinte a háznak „lakógép”-nek kell lennie, amivel azt akarta kifejezni, hogy a háznak éppoly maradéktalanul kell szolgálnia a funkciót, mint a gépeknek a maguk területén. „A ház lakógép. Kell bele fürdõ, napfény, meleg és hideg víz, szabályozni kell tudni a hõmérsékletét, élelmiszert tárolni, legyen egészséges és szép a helyénvaló arányok révén.”13
A Le Corbusier és elõdei épületterveiben megmutatkozó meglepõ egységet nemzetközi stílus elnevezéssel illették. A 20. század második negyedének építészeti stílusa ez, amelyre ezt az elnevezést elõször 1932-ben használták New Yorkban. E fogalom a kompozíciós vívmányok összességét jelöli, melyeket részben már 1914 elõtt megalkottak és az 1920-as években Európában és késõbb Amerikában is elfogadtak. Fõbb jellemzõi: asszimetria az alaprajzban és metszetben, kubista építészeti formák, vázszerkezet, széles ablakszalagok, fehér vakolat, ornamentika és profil elhagyása.14
„A funkcionalizmus forradalmi újítás volt az építészettörténetben. Kifejlõdésének húsz-huszonöt esztendeje alatt sikerült elterjesztenie a funkcionalista-realista gondolatot, egy már túlságosan megmerevedett és sokszor felmelegített történetieskedés helyett. E jelentõs szolgálata közben azonban veszélyt is rejtett magában: feladatának túl mechanikussá, matematikussá válását, mellyel vitathatatlanná, változtathatatlanná merevült a funkcionalista irányzat maga is. Természetes visszahatásként jelentkezett tehát az organikus mozgalom.”15 Amerikában Frank Lloyd Wright (1869–1959) volt megindítója ennek az új irányzatnak, az organikus építészetnek. „Az organikus építészet elnevezése olyan építészek alkotásait takarja, akik épületeikben a természetes szervezetek fejlõdési törvényeihez igazodva terveztek, s nem az elvont, tisztán mértani formák inspirációi által. A ház mint az emberi szükségletekhez igazított, nyugalmat és védelmet biztosító lakóhely eszméje az alapja annak a tervezési módszernek, amely szerint az emberi hajlék rugalmasan alkalmazkodik a lakók szükségleteihez, a különféle helyiségek egymás kiegészítései, az egész konstrukció természetes anyagokat foglal magába és szerves egységként fogalmazódik meg.”16 Az emberhez közelebb férkõzni kívánó irányzat, az organizmus (szerves építészet) a túlzásba vitt matematikai vonatkozások helyett az építészet humánus, emberi vonásainak fontosságát, emberközelségét, emberi arányait hangsúlyozta.17 Az organikus építészetre jellemzõ az is, hogy átnyúlik szobrászi területre is, a szabad formák vagy a megmozgatott felületek játéka révén.18
A modern építészet jegyében a két világháború között született jelentõsebb nagyváradi épületek
Az 1920-as évek végétõl Nagyvárad építészetében is fokozatosan teret nyert a tárgyilagosság, a takarékosság, a szerkezeti tisztaság. Az épületbelsõkben funkcionalitásra törekedtek, miközben a homlokzatokra egyre kevesebb öncélú díszítõelem került. Ezek az épületek már mintegy átmenetet képeztek a modern építészet felé. E törekvés elõfutáraként Vágó József már 1912-ben megtervezte a Rulikowski úti egykori csendõriskolát, a mai Nagyváradi Állami Egyetem székházát, bár azt inkább a szecesszióhoz szokás sorolni.
Belsõ szerkezetük, illetve homlokzati megformálásuk alapján két reprezentatív váradi ingatlan a modern építészetbe való átmenetet példázza. A református püspöki palotát és kultúrházat a Teleki utca 27. szám alatti telekre 1936–37-ben építették.19 Az épületet egyesek szerint Szeghalmy Bálint, mások szerint Elkán Károly tervezte. A munkálatokat Elkán Károly, majd Fenessy László vezette.20 Az alagsoros és kétszintes épület egy zárt udvart vesz körül. Egy monumentális lépcsõházból és elõcsarnokból mindkét szinten körfolyosó vezet a zárt udvar körül. E folyosókból nyílnak a földszinten és az elsõ emeleten levõ termek, illetve az emeleti több mint 500 férõhelyes díszterem. A palota fõhomlokzata aszimmetrikus, két végén egy-egy sarokrizalittal. Az egyiket – amelyen a bejárati ajtó található – tömör attika koronázza, a másik, amelynek emeleti része ívelten kiemelkedik a homlokzat síkjából, ereszes lezárású, akárcsak a héttengelyes középsõ traktus. Az épületet 2001-ben teljesen felújították Pafka Ernõ mûépítész terve alapján. A tetõteret beépítették, s ez megváltoztatta az épület homlokzatát is. A két szélsõ rizalit, illetve a középsõ három tengely felé magas, ívelt oromzatok kerültek, orommezejükben körszeletekbõl formált nagy ablakokkal.21
A mai Braºovului utca 2. szám alatti egykori Stark-iskola (a mai Oltea Doamna Nyolcosztályos Iskola elemi osztályainak ad helyet) 1935-ben épült korszerû elvek alapján, Pintér István építészmérnök terve nyomán.22 Az egyemeletes iskolaépület kora egyik funkcionális épülete volt, amelyben egy központi elõcsarnokból, illetve lépcsõházból nyílnak szimmetrikusan az osztálytermek. A részben dísztégla-borítású fõhomlokzat is a szimmetria elvét követi, az épület tengelyében levõ bejárati ajtó két oldalán nyílnak szabályos rendben a nagyméretû ablakok.
Nagyváradon a funkcionalista építészet nagyjából a 20. század negyedik évtizedére jelent meg. A legreprezentatívabb példa rá a Sztaroveszky (ma Magheru) utca 26. szám alatti egykori állami tanoncotthon, amelyben ma az állami egyetem jogi kara mûködik. Ezt a korszerû iskolaépületet 1937–43 között építették.23 Tervezõje ismeretlen, de az épület tömege, homlokzati kiképzése alapján valószínûleg egy neves bukaresti mûépítész alkotása lehet. Az épület külsõleg a nemzetközi stílus fõbb jellemzõit tükrözi: aszimmetria az alaprajzban és metszetben, kubista építészeti formák, vázszerkezet, széles ablakszalagokat idézõ nyílászárók, világos burkolólapok, amelyek kiegészítik az emelet eredetileg fehér vakolatát, illetve az ornamentika és profilok teljes mellõzése. Itt is megfigyelhetõk a kockaalakzatok variációi, de nagyon diszkrét megoldással, egyáltalán nem zavaróan a külsõ szemlélõ számára. Az épület külsejének puritán egyszerûségéhez a belsõ tér korszerû elvek alapján történõ felosztása társul, természetesen a funkcionalizmus jegyében.
A két világháború alatt modern stílusban épített nagyváradi lakóházak között talán a legszebb és e stílus jellegzetességeit leginkább hordozó a mai Bãrãganului utca 6. szám alatti Reményi István-ház. Az 1936-ban Papp János által épített lakóház tervezõje ismeretlen.24 Az egyemeletes, lapos tetõs, két nagy tömbbõl álló családi házat a finom arányú plasztika jellemzi. Az utcára nézõ kubus kéttengelyes, amelybõl az egyik az emeleten „bow window”-szerûen, a nyolcszög három oldalával emelkedik ki a homlokzat síkjából. Külön kiemelést érdemel a Kanonok sori villanegyed, amelynek megépítésére az 1930-as évek derekán Pintér István építészmérnök kapott megbízást, az elõzõleg kiírt tervpályázat elsõ helyezettjeként.25 A leginkább nyeregtetõs földszintes házak egyszerû vonalaikkal, racionális beosztásaikkal a modern építészet jellegzetes alkotásaivá avatják ezeket az azonos koncepció alapján épített házakat. Az aránylag kis alapterületû telkek három utcára néznek, ennek alapján a házak az Eötvös (ma Muzeului) utca 19. és 21., a Kanonok sor 1., 3. és 5. és a Pataki Tibor (Sãvineºtilor) utca 22. és 24. szám alatt találhatók.
Más modern stílusban épített, nyeregtetõs magán- és társasházak: a Fõ utca 32. szám alatti Krausze-ház (1932), az Úri (Ciorogariu) utca 6. szám alatti ortodox püspökségi bérház (1934), a Széchenyi (Traian) tér 4–6. szám alatti dr. Pop–dr. Mãrcuº-féle ház (1935–1936). Közös bennük, hogy mind Papp János építõmester építette õket.26 Úgyszintén ide sorolandó a Nyomda (Deltei) utca 8. szám alatti Schwartz-ház (1936), amelyet Fülöp Sándor építészmérnök tervezett. De a felsorolást akár folytathatnánk is.
Az építészet alakulása a második világháború után
A második világháború után a nemzetközi stílus uralma megfellebbezhetetlenné vált. A háborús pusztítások után sokat kellett építeni, ami még inkább arra ösztönözte az építészeket, hogy takarékos, szigorú épületeket emeljenek elõregyártott elemek felhasználásával. Le Corbusier 1946-ban megtervezte a híres Unité d’Habitationt Marseille-ben, ezt a pilléreken álló hatalmas multifunkcionális lakótömböt, amelyet egy év múlva fel is építettek. Ennek a tömbháznak nagy szerepe volt abban, hogy késõbb sok országban a magasépületekben vélték felfedezni a megoldást a szociális és gazdasági gondokra. Az építészeti technológia rohamléptekkel fejlõdött, egyre újabb formákat és anyagokat alkalmaztak. Mindezek ellenére az 1960-as évek végére az emberek kiábrándultak a nemzetközi stílusból, mivel azt unalmasnak, egyhangúnak és hidegnek találták.27 Nagy szerepe volt ebben a tömeges toronyházépítésnek, ugyanis ebben az idõben az építészek igyekeztek a lakótelepeket lehetõleg gyorsan megépíthetõ, tipizált, elõregyártott szerkezetekbõl álló egységekbõl létrehozni, hogy azután ezeket az épületeket háttérként felhasználva, néhány érdekes eléjük helyezett épülettel, egyéni formaalakítással megélénkítsék az egészet.28
A nemzetközi stílusból való továbblépést példázta maga Le Corbusier is, aki a korai sima felületeitõl eljutott a tektonikus-plasztikus szerkezetû és szobrászi megformálású tömegekhez. Így született a merészen szoborszerû épülete, a ronchamp-i kápolna (1955), de ugyanide sorolható Jorn Utzon dán építész sydneyi operaháza is. A nemzetközi stílust azonban nem követte egy egységes új felfogás, emiatt az 1970-es évek utáni építészetre a posztmodern elnevezést használják. Ez már érzékenyebb a barátságos, emberi környezet iránt, és ismét egyfajta eklektikus építészetet eredményezett, amely során olyan építészek is akadtak, akik visszatértek a klasszicizmushoz, mások hagyományos stílusok elemeit használták fel.29 Amerika után Európában is tért nyert az organikus építészet. Az organikus mozgalom a funkcionalizmus természetes visszahatásaként jelentkezett. Az organikus építészet nem keresi a kockát, nem is ellenzi. Mindenféleképpen azon van, hogy az embert szolgálja, az embert fejezze ki, életének változataiban, a számos új lehetõség között, anyagi és szellemi szükségleteiben. „Az organikus építészetnek az emberi mérték az alapvetõ törvénye – mondja Bruno Zevi olasz mûépítész –, mely elutasít minden épületet, mely az emberen uralkodik vagy tõle független.”30 Az organikus építészet legnagyobb magyar képviselõje Makovecz Imre. Az õ nevéhez fûzõdõ organikus építészetnek az az alapelve, hogy a tervezõnek, építõmesternek vissza kell térnie a nemzeti-közösségi kultúra gyökereihez, a legelemibb szimbólumokhoz.
*
Nagyváradon a második világháború után mintegy két évtizednyi stagnálást követõen jelentek meg ismét a modern építészeti alkotások. Közöttük néhány jelentõs is született, de ezek már nem képezik tárgyát cikkünknek, akárcsak a panelház-negyedek ismertetése. Az 1989-es rendszerváltás utáni új körülmények sok esetben meghozták az építkezési kedvet is. Egy bizonyos réteg meg is engedheti magának azt, hogy új lakóházakat építsen. Sajnos sok esetben a gazdagság, az építési szándék nem jár együtt a jó ízléssel, emiatt sok hivalkodó, giccses ház is épült és épül a továbbiakban is. Ezt újabban presztízs-építészetnek vagy csomagoló-építészetnek is szokták nevezni. Bizonyos szempontból a mûépítészek ki vannak szolgáltatva a megrendelõknek, nehéz megszabniuk önmaguk számára azt, hogy hol van az a határ, ameddig még tiszta lelkiismerettel szakmai kompromisszumot tudnak kötni a beruházó igényeinek kiszolgálásában. De mindez már egy újabb cikket igényelne, akárcsak az utóbbi ötven év nagyváradi építészetének objektív elemzése.
Jegyzetek
1 Munoz, A. Martinez: A huszadik század. Bp. 2001. (A mûvészet története) 126.
2 Munoz 2001. i. m. 126.
3 Munoz 2001. i. m. 131.
4 Gerõ László: Az építészeti stílusok. Gondolat Kiadó, Bp. 1972. 147–148.
5 Gerõ 1972. i. m. 148.
6 Koch, Wilfried: Építészeti stílusok. Az európai építõmûvészet az ókortól napjainkig. Officina Nova, Bp. 1997. 384.
7 Koch 1997. i. m. 384. – Az expresszionista építészet részben a szecesszióból fejlõdött ki. Funkcionális épületek jellemzik, amelyek monumentális absztrakt plasztikák benyomását keltik. Eleinte lekerekített plasztikus formákat használtak, késõbb hegyesszögû, a vízszintest túlhangsúlyozó építmények jellemzik. E stílus fõleg Skandináviára érvényes. Az expresszionizmust 1925 körül felváltja a „nemzetközi stílus” (Koch 1997. 383.)
8 Koch 1997. i. m. 384.
9 Müller, Verner – Vogel, Günther: Építõmûvészet. Budapest–Berlin, 1993. 515.
10 Munoz 2001. i. m. 135.
11 Gerõ 1972. i. m. 153. – Le Corbusier (1887– 1965). Építész, festõ és szobrász. Nem végzett építészeti tanulmányokat, autodidakta módon szerezte ismereteit és vált a világ leghíresebb építõmûvészé. Errõl így nyilatkozott egy róla készített dokumentumfilmben: „Jogom van a dicsõséghez, mégpedig azért, mert nincs diplomám, soha nem jártam építésziskolába. Így nem kellett elfelejtenem azt, amit megtanítottak. Nem akarok gonoszkodni ezzel, egyszerûen csak reálisan látom a dolgokat.”
12 Munoz 2001. i. m. 132.
13 Munoz 2001. i. m. 132.
14 Koch 1997. i. m. 387.
15 Gerõ 1972. i. m. 160.
16 Munoz 2001. i. m. 127.
17 Gerõ 1972. i. m. 152.
18 Müller–Vogel 1993. i. m. 478.
19 Péter I. Zoltán: Nagyvárad református templomai. KREK, Nagyvárad, 1996. 22.
20 Péter 1996. i. m. 21–22. – Az egyházkerület lapja, a Harangszó cikkeiben egymásnak ellentmondóan hol Szeghalmy, hol Elkán szerepel a palota tervezõjeként. A püspökség levéltárában egyetlen vázlatrajz található az épületrõl 1:200 léptékben, amelyet 1935. november 16-i dátummal Elkán írt alá, de ez nem kivitelezési terv, ráadásul nem is azonosítható teljes mértékben a már megépített székházzal.
21 Péter I. Zoltán: Trei secole de arhitecturã orãdeanã [Nagyvárad építészetének három évszázada]. Oradea, 2003. 101.
22 Péter 2003. i. m. 101.
23 Papp Lajos: Nagyvárad. Városismertetés. Bp. 1943. 102.
24 Nikolits Árpád: Két család a Partiumból egy új haza felé. Bp. 2003. 241.
25 Bihor–Biharvármegye, Oradea–Nagyvárad kultúrtörténete és öregdiákjainak emlékkönyve 1933–1937. 364.
26 Nikolits 2003. i. m. 233–240
27 A Tudás Fája 2000/18. 187–188.
28 Kósa Zoltán: A XX. század építészete. Minerva, Bp. 1968. 133.
29 A Tudás Fája 2000/18. 188–189.
30 Gerõ 1972. i. m. 160.