Lászlóffy Csabaköltõ, író, mûfordító, drámaszerzõ, szerkesztõ (Torda, 1939). Kolozsváron diplomázott magyar nyelv és irodalom szakon, több erdélyi szerkesztõségben dolgozott, gazdag írói, publicisztikai munkássága számos elismerésben részesült. Két tucatnál is több könyve jelent meg, köztük néhány történelmi-pedagógiai munka is.

Lászlóffy Csaba

A százhúsz éves Kosztolányi

A szegény bús férfi születésnapi nyavalygása

Jól vagytok? Megvagytok nélkülem is

(rég voltam kisgyerek, kihûlt a gríz).

Fújtam a leckét, de jaj, semmi sem

maradt meg fejemben… rég volt, hiszen

„tanító bácsitok” sosem izen,

s nincs meg a világ se már, úgy hiszem.

Ülök a padban, és nincs szendvicsem;

legutoljára itt, mikor kicsen-

gettek, tán háború volt – úgy tizen-

valahány körül s a hõs férfinem

lelkesen csüggött a mord fegyveren

akkor jegyeztem meg (én, idegen!):

falni is, félni is, csak halni nem!

Fagytak is, fúltak is: elhulltak õk;

mérges gáz ülte a bérci tetõt.

„Lágy eged, szégyened rímel-e még?”

– kérdezte Ilona, s fogta fejét. –

„Hangulatlényeden zümmög a légy;

férfi ha nem is vagy, gyerek ne légy…”

Mit tehet az ember: nézi magát

emlékek tükrében, s szegény galád

képébe sírna, ha merne, de csak

nevet – a fûszerest látja: „Nocsak,

második hónapja adósa vagy:

feltûnhet neki e kis pókpocak!

Dezsõ, te remegsz, mint nemzet s család;

óvatos, persze – de nem vagy galád.

Súlytalan március havát, szavát

kerülgeted… és hát: hol egy barát?

Tudja-e, ki vagy, ha valaki lát?

Szétszakadt árnyékod szilánkjain

szökdelve megvágja magát a rím.

Jó lesz, ha lehiggadsz végre: bizony,

százhúsz vagy! Mit számít bûn és iszony.”

– így az Atyaúristen.

Babilon

sziklaarcára száradt porszemek,

sivatagi homokban tömjénfüstre

áhítozó, arcnélküli tömeg.

S a felszarvazott demagógiával

szemben olykor a meztelen erõ.

Európa »akasztott ember kötelén«

lógatott ígéretei – merõ

hazugság? Vagy igaz?! –

Kocsonyás remegés (vigasz)

csontodban a velõ;

bár ki-kihagy.

Ha majd a Föld öle kihûl,

s a tudatunk alatt

még nagyobb lesz az ûr,

lemossuk kezünkrõl a koszt, a bûnt,

s második énünk, büntetõ Urunk

lesz a magányban a halálba tûnt,

kiürülõ tekintetünk.

2005. február 14.

Ringató

Elkárhozás, vagy irgalom?

Egy érintés, és híg halom

lesz kebled is, s te kedvszegett

lény vagy, sorsod nem egyszer-egy.

Jobbik feled melyik vajon?

Hó-e vagy tûz az irgalom?

Oltárra hulló könnyed sója fény;

vagy szenvedéllyel vert meg a remény?

Harangszód poros, véres: mindenes.

Kannibálok közt húsod mit keres?

Bujdosni sérelmekkel torkodon?

Vagy védekezni végsõ telkeden?