Zudor János költõ, tanár, újságíró (Nagyvárad, 1954). Kolozsvárott szerzett diplomát, néhány évig tanított, majd a Bihari Napló, késõbb a Kelet– Nyugat és az Erdélyi Napló munkatársa volt, jelenleg nyugdíjas. Fontosabb kötetei: Pygmalion monológja (1989), Romániából jöttem (1990), Isten asztalán (1995). Sziveri János-díjas.

Zudor János

Küklopsz

feleségemnek,

Zudor Kristófi Zsuzsanna Enikõnek

 

A síkok

találkozásaiban

– az N-edik

lehetõség

árnyékában

Ahol a

csillagok

magánya

ásít –

egy HATALMAS

KÜKLOPSZ

ÁLL

– kiegyenesedve,

mint az

ember,

helyváltoztatásai

ciklikus

csalások,

EGY GÖMB-BEN

énekelget –

a KÜKLOPSZ

– énekelget

rendszerek

gurulnak össze

ütközésük

nyugvópontjaiban,

MOSOLY,

A KÜKLOPSZ

mosolya

– félhomály –

Fején egy BOLYGÓ

áll,

amely lakható,

mint a hímnõs

fajok

területei –

Drágám, amikor

Mikszáth Kálmán

azt írta a Két

választás Magyar-

országonban,

hogy

„Én is így ismer-

telek meg téged” –

tulajdonképpen nem

gondolt arra, hogy

egy ÚJ BOLYGÓN

élünk, a KÜKLOPSZ

fején, vagy élhetünk

ott is (!) – A jelen

számítási rendszerekben

még nem létezik

az a BOLYGÓ, amely a

KÜKLOPSZ harmadik,

azaz tulajdonképpen

egyetlen szemének

felelne meg,

és az az EGYENSÚLY-UGRÁS,

amelyben minden számítás

és azonnali megvalósulása

is elképzelhetõ lenne,

mert egy magasabb rang,

egy magasabb mûveleti

fokozat lenne.

Azért írhatta Mikszáth

Kálmán a Két válasz-

tás Magyarországonban:

„Én is így ismertelek

meg

téged”

 

 

Echinox

 

ma 7 éve

láttalak meg

csillagfényben

vártalak meg

teutánad

kiabáltam

a feketés kék

óceánban –

félárnyékban

félhomályban

nótával a

fagyhalálban

félhold mosolyú

leányt láttam

pluszmínusz férfival

háltam

õrült öröm

félhomályban,

félárnyékban,

félhomályban

felhõk alól

messze láttam

félelmetes

fagyban

jártam

izzó napon

fagyhalálban

„Inkább ne írjad:

zokogjad, sírjad –”

Mikor? – Mikor a

szövegbe belefárad a Szó?

– a fehér papír

mint halott rabbi

agya

Belealszik a szó a fagyba? –

– ki vagyok én, akkor? –

Üres terem, mely meg se telt?

Ki sem ürült, de meg

se telt,

csak jelöli a teret, hajt,

teret hajt és a végtelent,

abból vagyok, és

alszom szótlan,

ehetetlen, mint a

hús sótlan? –

és az Emlék-kép-

jégverem?

rohanó – emléktelen? –

Írógép, mely nem ismer

betût?

Feltámadó halott

aki megüt?

És elhalsz örökre? –

Többszörös

az oka, mint a

közös õs?

– számológép, amely

nem tudja, hány?

vagy csak valamilyen

talány

sírban, és a végtelen?