Lászlóffy Csaba költõ, író, mûfordító, drámaszerzõ, szerkesztõ (Torda, 1939). Kolozsváron diplomázott magyar nyelv és irodalom szakon, több erdélyi szerkesztõségben dolgozott, gazdag írói, publicisztikai munkássága számos elismerésben részesült. Két tucatnál is több könyve jelent meg, köztük néhány történelmi-pedagógiai munka is.

Lászlóffy Csaba

Végül

Védekezel? Ne védekezz,

ha testedbõl percenként kiszakad

valami; lötyög a ruha, a vers

végén a rím, karodon, lábadon

lötyög a hús – hová lett a feszes

forma? Messze állsz attól, hogy meszes

légy. Hamuban kotorász az idõ, fejed

hamuba dugtad, bár nem fenyeget

a földhözragadt Jób gondja, aki

százéves kora után nemzett

gyermekeinek valahol

új házat épít, s gabonát gazol.

Nem lesz döntõ epizód; eltüsszented

magad még párszor – fázik benned Isten,

s az is, ami nincs; hûl velõ s be nem hegedt

valóságcafatok, cakompakk minden,

s nosztalgiáddal együtt rozsdás emlék-

és levélrétegek rakódnak le a tér

ragacsos pórusaira, csendben, vég-

ül minden árnyék összeér.

2004. október 24.

Boldogult kísértetkorunkban

Ágh Istvánnak

Tetszenek nekem ezek a piperkõc kísértetek, Pista,

persze, gusztus dolga az egész – mint ahogy az én unokáim is

eltûnõdnek majd nagyapjuk töpörödött csontvázán, vagy

inkább félrepöccintik az útból kiábrándító józansággal,

meglehet, csak nagyképûen, mint minden otthontalanságtól

riadozó újabb nemzedék átutazóban a világ kacifántos

ürességén, cseberbõl vederbe zúgatva a harsány ábrándokat

s a biblikus szavakkal kenegetett, elnyûtt kellékeket,

csõd elõtt, csõd után.

Akármi megtörténhet velük is;

az idõ iszonyatos kiszámíthatatlansága nem különb,

mint a majorságudvarra lecsapó ölyv.

2004. október