Lovas István

Taszító erők a társadalomban és a természetben

A kölcsönhatás az egyik legáltalánosabb fogalom. Kölcsönös hatás jöhet létre emberek, nemzetek, kontinensek között. Ugyanez elmondható a világ minden élőlényéről, de kölcsönhatásba léphetnek az élettelen fizikai testek is, a galaxisoktól a legparányibb részecskékig.

Az alábbiakban egy érdekes hasonlóságra szeretném felhívni a figyelmet; ez a modern társadalmak és az atommagok között tapasztalható. A hasonlóság oka a hosszú hatótávú, taszító, elektromágneses kölcsönhatás.

Kezdjük az emberi társadalom vizsgálatával!

A felvilágosodás három szent jelszava – a testvériség, az egyenlőség és a szabadság – ha együtt valósulna meg, talán létrejöhetne egy embernek való társadalmi berendezkedés.

Eddig ez még nem valósult meg. Ehelyett más történt.

A 19. század, amely a nemzetállamok kialakulásának volt a kora, túlzott hangsúlyt helyezett a testvériség jelszavára, ami kezdetben a nemzeti öntudat, majd a nacionalizmus, végül pedig a sovinizmus kifejlődését segítette elő. A szörnyű 20. század elején a világ gyarmatainak újrafelosztásáért kitört az első világháború. A háborút követő igazságtalan béke elvetette azt a magot, amelyből a harmincas évekre „kikelt" a nemzetiszocializmus ideológiája, és ez elvezetett a hitlerista diktatúrához.

Ezzel párhuzamosan a klaszszikus kapitalizmus gátlástalansága nagy proletár- és szegényparaszt-tömegek elnyomorodását idézte elő. A Kommunista kiáltvány megfogalmazta a valódi gondot, és kitűzte a félelmetes célt: csak egy proletárdiktatúra képes megvalósítani az egyenlőséget. A 20. század elejére a munkásmozgalom kettészakadt. A szociáldemokráciától elszakadt és rohamos térhódításnak indult a bolsevizmus, amely azután elvezetett a szörnyű sztálinista diktatúrához.

A 20. század két embertelen diktatúrája után a jó szándékúak abban reménykedtek, hogy a történelemben többé nem fordulhatnak elő ilyen őrült rendszerek. Azt gondolták, hogy az emberiség tanult a saját hibáiból.

Sajnos ez az optimizmus indokolatlannak tűnik. Mert hátravan még a testvériség és az egyenlőség jelszavainak a megcsúfolása után a legszentebbnek, a szabadságnak a meggyalázása.

A 19. század legkiemelkedőbb hősei a szabadság szent jelszavát tűzték lobogóikra, Byrontól kezdve Petőfi Sándoron át Simon Bolivárig. A diadalmasan fejlődő liberalizmus olyan csodálatos korszakokkal ajándékozta meg a nemzeteket, mint amilyen például a magyar reformkor volt, és olyan kiváló elméket szült, mint a szabadelvű Eötvös József és Trefort Ágoston. A 20. század második felében úgy tűnt, hogy a fejlett ipari országokban a szabadságjogokat nemcsak deklarálták, hanem többé-kevésbé tiszteletben is tartották. A liberalizmus mint eszmeáramlat győzött.

De akkor jött az ultraliberalizmus, amelynek jellemzőit lehetetlen mind felsorolni, éppen ezért csak a legfontosabbakat említjük meg.

Az egyén szabadsága a legfőbb érték.

Az egyén szabadságát csak a másik egyén szabadsága korlátozhatja. Az állam rossz, az éjjeliőr szerepére kell korlátozni.

A közjó csak fikció, mindenki törődjön a saját boldogulásával.

Ezen és hasonló általános elvekből a gyakorlatban kifejlődött a gátlástalan egoizmus, a mindent felülíró haszonelvűség. A kötelességektől elszakított jogok kikövetelése. A társadalmi szolidaritás háttérbe szorítása. A vallásos hit megvetése és a haszonelvű szekták támogatása. A brutális erőszak, a durvaság, a primitív viselkedésformák propagálása. Inkább 99 bűnös futhasson, semhogy egyetlen ártatlan bűnhődjön. A hazát védelmező honvédség helyébe zsoldos hadsereget. A rendet fenntartó rendőrség, a tűzoltóság és a katasztrófavédelem helyébe őrző-védő hordákat. Az adott szó semmibevevése. Mindenfajta fegyelem és önfegyelem üldözése és nevetségessé tétele. A jellemes és korrekt emberi magatartás kigúnyolása. Az anyaság lenézése és megvetése. A szexuális szabadosság dicsérete. Az iskolák szétzüllesztése, ezek nevelés helyett a fizetőképes kereslet kielégítésére nyújtanak szolgáltatást. A tudás fellegvárainak, az egyetemeknek a haszonelvű részvénytársaságok erkölcsi szintjére való süllyesztése. A kábítószerek gátlástalan terjesztése. A művészet címszó olyan tevékenységet takar, amely az üzleti reklámnak van alárendelve, és amelynek egyetlen mércéje a „nézettség". A valódi tudomány, különösen a természettudományok háttérbe szorítása, az áltudományok propagálása a horoszkópkészítéstől a kuruzslásig.

A környezetszennyezés fokozása minden lehető eszközzel, engedelmeskedve a fogyasztói társadalom „vedd meg, vidd el, dobd el" parancsának.

A természetközeli életforma ellehetetlenítése. A kis települések felszámolása. A lakosok többségének nyomornegyedekkel övezett megapolisokba való összezsúfolása. A környezetbarát kötöttpályás szállítási rendszerek szétverése. Az ipari termelés globalizált nagyüzemekbe való koncentrálása. Ezek egyrészt adókedvezményeket és egyéb előnyöket élveznek, másrészt viszont semmilyen felelősséget sem viselnek a környezetükért, és a pánikszerűen jelentkező munkanélküliség melegágyai. A mezőgazdasági termelésnek a hagyományos életformát szétzúzó megafarmokba való koncentrálása, ami a termőföld kiuzsorázása révén ipari módszerekkel maximalizálja a profitot.

A felsorolást beláthatatlanul hosszan lehetne folytatni.

A felsorolt jelenségek, amelyek mind, mind a társadalom szétzüllesztését szolgálják, csírájukban már léteztek a korábbi korszakokban is. Elterjedni azonban csak a közelmúltban kezdtek. Jelenleg a fény sebességével terjednek az egész földgolyón.

A következőkben be fogjuk bizonyítani, hogy ezek a társadalom szerkezetét szétszaggató, taszító jellegű hatások a hosszú hatótávú elektromágneses kölcsönhatás segítségével jöttek létre.

Clark Maxwell a 19. században felismerte és megfogalmazta az elektromágneses jelenségek törvényeit. Ezt követően Heinrich Hertz felfedezte a rádióhullámokat. Megszületett a drót nélküli rádió, ami azonban nem szorította ki azonnal a gyorsan fejlődő telefóniát és távírást. A 20. századnak már az első felében megszületett a televízió, ez előbb reléállomások, majd pedig műholdak révén növelte hatósugarát. A telefon versenytársaként megjelent a mobiltelefon, a távírást előbb a telex, majd pedig a telefax szorította háttérbe. Ezután jelent meg az egész Földet behálózó internet, ami az információtovábbítás soha nem álmodott gazdagságát és sebességét valósította meg. Azok a csodálatraméltó erőfeszítések, amelyeket a természettudományok és a műszaki tudományok produkáltak, azt a célt szolgálták, hogy az emberi élet mennél szebb és mennél teljesebb legyen.

Nem várt, sőt nem is sejtett melléktermékként a tudományos és technikai fejlődés magával hozta azonban annak a lehetőségét is, hogy az ultraliberalizmus elve és gyakorlata soha nem látott sebességgel terjedjen. Az elektronikus média meghódította a világot, mellette a nyomtatott sajtó egyre alárendeltebb szerepet játszik. Amikor Arisztotelész azt javasolta, hogy a törvényhozói, a törvény-végrehajtói és a bírói hatalmat szét kell választani ahhoz, hogy egészséges társadalmi berendezkedés jöhessen létre, még nem sejthette, hogy a marathóni hírvivő lesz a negyedik hatalmi ág őse, s az azután maga alá teperi a másik hármat. Ezt még Montesquieu sem tudhatta, csak mi tapasztalhatjuk ma, amikor lassan már a villanyvasalóból is reklám folyik. Míg a három klasszikus hatalmi ág a törvénynek van alávetve, addig az elektronikus média lényegében véve törvényen kívüli státust élvez. Ez szinte hihetetlen, de tény, hogy a legerősebb hatalmi ágnak szigorú törvény által való szabályozását még csak meg sem kísérelték. Sokan azt állítják, hogy ez elvileg lehetetlen.

A szemünk láttára szerveződő ultraliberális diktatúra, amelynek leghatékonyabb fegyvere az elektronikus média, nem lesz kevésbé véres és kevésbé embertelen, mint az előző kettő volt, mert nemcsak a „fejlett", ipari társadalmakat fogja szétszaggatni, de közben konfliktust provokál az éhező és szomjazó harmadik világgal is.

Nézzük most a természet világát!

A kölcsönhatások végtelen sokaságát a fizika, bármilyen hihetetlennek tűnjön is, négy alapvető kölcsönhatásra vezeti vissza. Ezek a gravitációs, a gyenge, az elektromágneses és az erős kölcsönhatás.

A gravitációs kölcsönhatás a legáltalánosabb, mert ez bármely két test között megtapasztalható. A gyenge kölcsönhatás csak az anyag legelemibb építőkövei, azaz a kvarkok és a leptonok között működik, és elsősorban olyan átalakulási folyamatokat idéz elő, amelyektől a mikrorendszer stabilabbá válik. (Ilyen például a radioaktív bétabomlás.) Az elektromágneses kölcsönhatás olyan testek között lép működésbe, amelyek elektromos töltést hordoznak. Az erős kölcsönhatás a kvarkok között működik, és hármasával kapcsolja őket össze. Ilyen három kvarkból álló részecske például a proton és a neutron, amelyek a világegyetemben látható anyag túlnyomó részét alkotják.

Az erős és a gyenge kölcsönhatás csak az egymás közvetlen közelében tartózkodó mikrorészecskék esetén észlelhető. Azt szokás mondani, hogy ezek hatótávolsága rövid. A másik kettő, az elektromágneses és a gravitációs kölcsönhatás hosszú hatótávú, mert tetszőlegesen távoli testek között is működnek. A gravitáció mindig vonzást eredményez, míg az elektromágneses kölcsönhatás lehet vonzó is és taszító is.

Fordítsuk most figyelmünket erre az utolsó esetre. Azonos előjelű elektromos töltések között taszítás érvényesül, és ez a taszítás hosszú hatótávú. A legelemibb részecskék általában hordoznak elektromos töltést, de a belőlük felépülő testek normális körülmények között semlegesek, mert bennük ugyanannyi a pozitív, mint amennyi a negatív alkatrész. Az atomokban például annyi negatív töltésű elektron található, mint amennyi pozitív töltésű proton az atom magjában. Minthogy a makroszkopikus testek mind semleges atomokból épülnek fel, azért maguk is mind semlegesek. (Itt most eltekintettünk attól az esettől, amikor súrlódás következtében időlegesen töltés halmozódik fel, például a felhőkben, s azután az villámlás formájában egyenlítődik ki, hogy helyreálljon a normális, semleges állapot.)

Van azonban egy fontos kivétel! Ez az atommag. A Mengyelejev-féle periódusos rendszer Z-ik helyén található elem magjában Z proton és N neutron található. Álljon itt néhány példa! A legegyszerűbb összetett atommag a nehézhidrogén, amelynél Z=1 és N=1. A Földön természetes körülmények között előforduló atommagok közül a legbonyolultabb az uránium, amelynél Z=92 és N=146. Így az alkatrészek együttes száma 238.

Minthogy a proton pozitív töltésű, a neutron pedig semleges, azért az atommag Z pozitív töltést hordoz. Ez a kivételes helyzet azért áll elő, mert az atommagban kétfajta kölcsönhatás érvényesül az alkatrészek között. Az egyik az erős kölcsönhatásból leszármaztatható nukleáris kölcsönhatás, amely igen intenzív, rövid hatótávú kölcsönhatás. Ez vonzást eredményez függetlenül attól, hogy proton-proton, neutron-neutron vagy proton-neutron párról van-e szó. A másik az elektromágneses kölcsönhatás, amely a proton-proton párok esetén eredményez hosszú hatótávú taszítást. A protonok számának növekedésével a taszító hatás rohamosan növekszik, mert minden proton taszít minden más protont, akármilyen távol legyenek is egymástól. Ezzel szemben a nukleáris vonzás csak a közvetlen szomszédságban érvényesül. Ezért hát a vonzó hatás az alkatrészek számával, a taszító hatás viszont a protonpárok számával növekszik. Ha Z, azaz a protonok száma elég nagy, akkor a taszítás fog dominálni, és az atommag spontán széthasad. Valóban, a Z=92-nél nagyobb rendszámú elemek, ha létrejönnek is valamilyen természetes vagy mesterségesen előidézett folyamat révén, nyomban széthasadnak. Annál gyorsabban, mennél nagyobb a protonok száma.

Ezért a természetben az uránnál több protont tartalmazó hosszú élettartamú elem nem létezhet.

Ezeket a fontos kijelentéseket a nyomaték kedvéért érdemes tömören megismételni.

A természetben az uránnál nagyobb atommag, ha kialakul is, csakhamar széthasad, mert a protonok között működő, hosszú hatótávú, elektromágneses eredetű taszításnak nincs, ami ellenálljon.

A társadalom, ha benne meg is valósul az ultraliberális diktatúra, csakhamar széthasad, mert a benne működő hosszú hatótávú, elektromágneses hullámok hordozta taszító hatást nincs, ami ellensúlyozza.

Abban reménykedem azonban, hogy nemcsak a gonoszságot szállítják fénysebességgel az elektromágneses hullámok, hanem az értelmet is, és ezért az ultraliberális diktatúra megemészti saját magát, mielőtt még az egész emberi fajt végveszedelembe sodorná.

Az Isten megengedte, hogy végigéljem az előző két diktatúra bukását. Ha egészséget ad, akkor még megérhetem ennek a harmadiknak a végét is.

Lovas István fizikus (Gyöngyöshalász, Heves m., 1931).Az ELTE-TTK karán végzett, kutatási területe az elméleti és kísérleti atommagfizika. A fizika doktora, az MTA tagja. 1992–96 között a Központi Fizikai Kutató Intézet vezérigazgatója, jelenleg a debreceni egyetem tanára, az Acta Physica Hungarica főszerkesztője.