Harcos képi publicisztikák

Sorin Tara mióta az eszét tudja, kivándorolni szeretne. „Jobban mondva, mióta az eszem használom és felfogtam a hazugságot, amiben élünk" – mondta még a múlt év novemberében abban a beszélgetésben, amelyet Sipos Zoltán rögzített a Transindex részére. Azt állítja magáról, későn érő gyerek volt, akit jó pár éve egyfajta keresés foglalkoztat. S hogy ez miben áll?

„Embereket próbálok felkutatni, mert ha még maradt valami szent, bármilyen kevés, akkor az az emberekben rejlik. Ha még vannak olyan emberek, akikben én fel tudom fedezni a szentséget, akkor az azt jelenti, hogy érdemes itt leélnem az életem. És azt hiszem, sikerült ilyen embereket találnom. Igaz, más generációhoz tartoznak, de bennük még maradt valami kis szentség. Bármennyire kevés is, de van… Csakhogy ők túl öregek már, egyesek megőrültek… De ők nem tudnak megváltoztatni semmit. Őket… nem is tudom, milyen szót használjak… politikailag vagy morális szempontból nem veszi figyelembe a társadalom. Nullának tartják őket, már élőhalottak. Mások szemében kísértetek, érted?"

Tara szerint boldogság nem létezhet egy olyan társadalomban, ahol annyi, minden szempontból kétségbeesett és szegény ember él. Szerinte ezt a szót ki kellene húzni még a szótárakból is: senkinek nincsen joga a boldogsághoz ebben az országban. „Hogyan lehetnék boldog, miután Romániában, románnak születtem? – teszi fel a kérdést, majd azzal folytatja: – Néha, pár pillanatra, boldognak éreztem magam, de aztán jöttek az utálat- és dührohamok, és elnyomták a boldogságomat. Talán egy kevés megelégedettséget éreznék, ha látnám, hogy már nincsen annyi hazugság ebben az országban. Persze egy kis hazugság azért kell, mert annak is megvan a varázsa, de ha az emberek leszoknának arról, hogy születésüktől halálukig hazudnak, akkor meg lennék elégedve."

Beszélgetőtársának kérdésére – Ha Románia a lehető legrosszabb, akkor mi a legjobb hely, ahol élni lehet? – azt mondja: „Románia a legjobb hely a világon. Számomra ez az ígéret földje. Ellentmondásnak látszik, de ez az igazság. Bár kiskorom óta el akarok menni innen, mégis meggyőződésem, hogy itt fogok meghalni. Én úgy fogadom el a dolgokat, ahogy vannak. Ha ez van, akkor ebben élünk. Az igaz, hogy néha perverz örömöt lelek abban, ha látom, hogy körülöttem minden, beleértve saját személyemet is, összeomlik. De ez mulandó, aztán eluralkodik rajtam a sajnálat. Igen, az önsajnálat, és azt hiszem, egy kis frusztráltság, csalódottság. Igen, csalódottság. Tehetetlenség, mint amikor egy mókuskereket hajt az ember.

Ez egy szomorú, vég nélküli mese. És ha lesz vég, az borzalmas lesz és elkerülhetetlen. Más vég nem adatik számunkra. Hál’ istennek nincsen háború, bár azt is megérdemelnénk, talán jobb is lenne. Nem is hiszem, hogy ezt kimondtam… De szerintem a szegénységnél valami sokkal pusztítóbb kell nekünk. Istentől valami sokkal borzalmasabb csapást érdemelnénk. Csak egy mészárlás segíthet rajtunk. Sokszor az az érzésem, túlzó kifejezéseket használok, és sokan azt hiszik rólam, hogy rasszista vagy antiszemita vagyok. Holott nem, csak én vagyok a legnagyobb Románia-ellenes a Földön. De ez nem a román nemzet felé irányul, hanem… tulajdonképpen értsél ezen azt, amit akarsz."

Értsél azt, amit akarsz. Akár képeinek értelmezéséhez is kapaszkodóul szolgálhat Tara intelme, bár amint a Várad oldalain láthatják, a művész üzenetei egyáltalán nem burkoltak, becsomagoltak, hanem inkább egyfajta harcos képi publicisztikák. Tehát nem nehéz azt érteni, amit látunk. Műveiben egyaránt ott a gyermekrajzok naivitása és a graffiti nyersesége, helyenként a karikatúra felé hajló éles kor- és társadalomkritikája. Karakterek és szimbólumok. Ami sajátossá, érdekessé és értékessé teszi képeit, az mindezen elemek együttes hatása, kiegészülve azzal az erős színhatással, amely lapunk fekete-fehér illusztrációiban nyilván nem érvényesülhet.

Mindazonáltal poézise van Tara képi világának. Egy-egy művének narratív jellegű leírása, az általa használt elemek szavakba öntése akár egy szabad vers formáját is magára öltheti. A 19. oldalon látható képe valahogy így:

léggömbökön függő

náci zubbonyos szárnyas Þepeº

ékköves sapkában ül a foltos furgon platóján

törökülésben zászlós pennát szorongat

Románia balra

Európa jobbra

halálfejes virág a fű közt

Európa felé hajtva a kocsi

fekete füstpamacsot pöfög vissza

sapkája alatt alvó sofőr pipál

háttérben felhők hulló madarak

s a csukott szemű

lógó sugarú Nap

széles szájából kiölti nyelvét

Egy értékvesztő kor emlékművei előtt állunk. Hogy ki ellen, mi ellen irányul a művész indulata, erre ő maga sem kíván választ adni. Értsél azt, amit akarsz – szól tanácsa. Értsük hát azt, amit akarunk.

Sz. L.