Sall László

Erőltetett napló

május 20.

megjött a gyerekpénz

május 21.

így hát!

kifizettem a jarro tintot s kézen fogva indultunk kifelé, de nem, mégsem, ez így túl jól hangzik, kifizettem, majd betettem a hátizsákba, egyrészt mert nehéz, másrészt meg minek lássák, minek lássa bárki is, hogy én már csak annak a borát iszom, aki felszabadítást prédikál és egyben megszálló. amerikai vörösbor nem volt, érdekes, erre eddig nem is gondoltam, hogy per definíció, illetve per értelmezés, mit is jelenthetne ez ma: vörös amerikai bor, fehér amerikai bor, na de ez egy portugál tinto, ugyanis a szekszárdi bona dea, amit igazából akartam vásárolni (Jutka születésnapjára), az elfogyott. még ennek előtte egy másik szekszárdit kerestem, egy Lisztet, amit itt sajnos List Pincészet-nek írnak, de sebaj, az íze csak az, kerestem az interneten, hol, melyik boltban található, hát van találat, Höörben (világos, ott annyit Höörpölték) van mínusz egy példány. elfogyott Liszt is, elfogyott a bona dea is.

megteszi hát a bortugál is, gondoltam, s már rég máshol járt az eszem, ment a lábam után s ott állok a buszmegállóban: hús kell még meg édesség. a húsról rögtön eszembe jut esterházy, irány a könyvtár. most hogy már svédül is megjelent a harmonia caelestis, most veszem igazán észre, hogy én ezt még magyarul sem olvastam. borral s hússal a hátizsákban, irány a könyvtár. ám még a hús előtt, a buszmegállóban, odajön hozzám egy pasas s kérdezi, tudnék-e neki adni egy korona ötven örét (nálunk nem euró van, ami nem azt jelenti, hogy nem volna eurónk, vagy azt sem, hogy ne lennénk eurósok). meg sem várom a választ, ő még magyaráz (svédül) valamit s adok neki egy korona ötven örét. utána magyarázom (magamnak magyarul), hogy ez miért érdemelte meg, miért nem mondtam nemet.

a könyvtárban meg kiderül, hogy igenis van harmonia, de épp olvassa valaki s még azután is vár valaki a harmoniára, tehát nekem még jó ideig (legalább két hónapig) kellene várnom, feladom. svédül is megvan már a könyvtár állományában, azzal is hasonló a helyzet, mondhatnám (olcsón) mennyei.

ím hát boldogan jövök ki a könyvtárból, minden rendben, ha én nem is, de más olvassa a harmonia caelestist magyarul is, meg svédül is. a svéd fordítás egyik méltatója (jan arnald, gp, 2004.05.17.) a német fordítással hasonlítja össze s tartja zseniálisnak. én meg éppen ezen kesergek, hogy hát akkor ez azt jelenti, nincs hát a svéd kritikában (irodalomban) olyan (irodalmár) kritikus, aki mindkét nyelvet ismerve (bírva) bírálná el a tettet (a svéd fordítást, mondjam így, vetve össze a magyarral).

kesergek, de majd csak egy nap elteltével, amikor már itthon ülök s írom e muszáj naplót, mert ott a könyvtárban(-ból), mint mondtam, még boldogan jövök ki (azért, mert legalább két ember olvassa hát a harmoniát, vagy egy és ugyanaz a személy mindkettőt, párhuzamosan). s boldogságom, ha lehet így mondani (lehet így mondani, de valóban így is van-e), csak fokozódik, amikor meglátom, hogy a kijárattól balra, a kiállítóteremben éppen szlovákia állít ki. illetve egy szlovák fényképész (Karol Kállay) művein keresztül mutatják be szlovákia meseszép tájait, várait, kastélyait, városait, táncait stb. stb. hát ez nagyszerű, nő a boldogságom, s már mondom is ludmillának (aki szintén nő a szememben), akit természetesen egészen másképpen hívnak a valóságban, ő az, aki ezt a kiállítást tárlatvezeti meg adminisztrálja meg velem beszélget. hát ez nagyszerű, mondom (hányszor még), így kell ezt csinálni! teljesen egyetért velem, alig mennek a svédek szlovákiába, mondja, nincs turisztikai irodájuk, a követség kell mindent csináljon s most az uniós csatlakozással eljöttnek látták az időt… miért nem működnek együtt a többi visegrádi országgal, kérdem én (nő bizony ennek a nőnek a szeme a csodálkozástól), s mondom, én ugyanis magyar vagyok. áh, itt egy magyar nyomtatvány, mutat rá, s nyomja a kezembe. tényleg, ez zseniális: egy szlovákiát bemutató magyar nyelvű nyomtatvány a göteborgi könyvtár kiállítótermében!

ezek tudták, hogy én jövök!

eltettem a kiadványt és még néhányat, amik az asztalra voltak szépen, reprezentatívan kiterítve.

a magyar nyelvű roppant érdekes: a magyar közönséghez úgy fordul, hogy a helységneveket következetesen szlovákul adják meg, mint annak idején Ceausescu Romániájában, például: az Oradea-i Ady Endre Irodalmi Körben…

aztán egy másik, immáron angol nyelvű kiadványban a szlovákiai rész tokay-i borait dicsérik, s az aszúk mértékegységeként a puTTTonyt adják meg! így: TTT.

egy harmadik kiadványban, amit az EU Bizottságának stockholmi irodája adott ki a tíz ország csatlakozása kapcsán, s amihez a képviselet irodavezetője ír előszót s ebben például a kisebbségekről is szót ejt, mint lehetőség, nos, ebben a kiadványban egy szót sem említenek a szlovákok az ott élő (magyar) kisebbségről, s ugyanígy a románok sem, mert ők is, mint leendő tagok, ott vannak a kiadványban, a románok sem tesznek említést a (magyar) kisebbségről. azt azonban megadják, hogy a lakosság 87%-a ortodox keresztény. Szlovénia azonban említést tesz a kisebbségeiről. Szlovénia! hát az más!

egy negyedik kiadványban, amely csak Szlovákiáról szól és svédül (ám lám-lám nem csak a svédeknek, hacsak nem képzelem azt, hogy én svéd vagyok, vagy hogy szépítsek egy kicsit, svédországi magyar), abban már írnak a kisebbségekről (9,7% magyar).

mi most a teendő (menjek lefeküdni, holnap munkanap, kipihenten menjek a munkahelyemre; de mégsem): írjak, ez világos, de kinek. kinek jó ez? írjak ludmillának? írjak hans alldénnak? írjak a magyar köztársaság stockholmi nagykövetségén állomásozó nagykövetnek, vagy a sajtó- és kulturális tanácsosnak? írjak a váradnak? kinek írjak erről? s mikor? s miért? s minek?

május 22. elfogyott a gyerekpénz

Sall László költő, művelődésszervező (Nagyvárad, 1961). Versei antológiákban és magánkiadványokban jelentek meg. A Két Évszak svédországi magyar művészeti kiadvány készítője.Levélkihordóként dolgozik a Svéd Postánál.