Mea culpa

A malőrt, szarvashibát szőnyeg alá seperni, letudni, elfelejteni még akkor sem lehet, ha az idő jótékony mohája zöldell már fölötte. Mentségemül azt sem lobogtathatom, hogy ami nem az én ingem, azt miért is vegyem magamra. Érintettségem okán – ha megkésve is – Király László bocsánatát kérem ezúton. Történt ugyanis, hogy valamikor 2001 őszén, a Váradykon versantológia szerkesztése közben Barabás Zoltán egy írógéppel írt, szignózatlan lapot tett elém, mondván: ez Gálfalvi György lektori véleménye készülő antológiánk kéziratáról. Miként én, úgy Szűcs László is elolvasta, és egyetértettünk Zoltánnak ama ötletével, hogy a flekknyi terjedelmű szöveget – amely pozitív kicsengése révén váradi lelkünkre igencsak melengetően hatott – olvasói kalauzolásul, bizalomgerjesztőül tegyük oda a kötet hátsó borítójára. A közös rábólintást követően a szignózatlan szöveg alá gyanútlanul odakanyarítottam Gálfalvi nevét. Így aztán ekként is került az kinyomtatásra. Miután pedig az egykori Igaz Szó-, mai Látó-szerkesztő, a váradi tollforgatók régi és igaz barátja, Gyuri felfedezte a bakit, nyomban üzent, később élőszóban is többször szorgalmazta a helyreigazítás szükségességét, mondván: bár a fülszöveg minden szavával egyetért, s akár ő is írhatta volna, az mégsem az övé. Király László váradi versantológiánk kapcsán született ihletett sorait valami módon vissza kell tehát adni neki. Hát hol másutt, ha nem éppen itt, irodalmi folyóiratunk, a Várad hasábjain? Íme, a tévedés tárgyát képező szöveg:

Várad sosem volt érdektelen hely, ha költészetéről esett szó. Most sem az. Különös című antológiájukat – mely, ha jól sejtem, Ady nevét is rejti vagy hordozza – jól állították össze a szerzők és a szerkesztők. Ekkora terjedelmű és ennyi nemzedéket összefogó könyv olvasásakor gyanúval indít a véleményező, ám szerencsére a gyanúja hamar szerteillan: itt mindenki a helyén van. Az „öregeket” ismerjük, a derékhad a maga szintjén van jelen, mondhatnám, magabiztosan, mértéktartóan és feltétlenül ízlésesen. A fiatalok pedig – és ez az edzett versolvasó igazi öröme – valósággal fölröptetik ezt a könyvsárkányt. Kosztolányival szólva, a jó vers tartalmilag is jó, formailag is helyes és értékes. Ez vonatkoztatható egy effajta gyűjteményre is. A váradiak egymást-szeretése is példátlan. Testvérisége-összetartása irigylésre méltó. S a könyv a Kosztolányi-követelményeknek is maradéktalanul eleget tesz. Szinte azt mondhatnám: hasonló tartalmú antológiák közül – melyeket alkalmam lehetett olvasni az utóbbi időben, ez a legegységesebb, legjobban szerkesztett, magyarán: a legjobb. Fontos: a váradiak – ebben a könyvben – sohasem „trehánykodnak”, tudnak és tudják, hogy tudni kell egy költőnek versül. Ez manapság ritkaságszámba megy.

Király László

Kedves László! Szemlesütve mondom: mégiscsak trehánykodtunk tevéled mi váradiak. Mindannyiunk nevében esdeklem bocsánatodat. Befejezésül pedig – kicsit megkésetten – azt kívánom neked, hogy hatvanon túl még nagyon sokáig éltessen téged az Isten! S hogy kolozsvári és magyar költőtolladdal e ribanc világban is magyar ajkú olvasóid örömére legyél. Irántunk való maradék szimpátiádban reménykedve, bízva, barátian üdvözöl és kézirataidat kéri, várja

Gittai István