Ady-mementó
Az Ady Endre életművét feltáró forráskutatás, az életmű kritikai megítélésére vonatkozó szakirodalom igen sokrétű és gazdag. A több ezer tételt számláló Ady-bibliográfiát lapozva önkéntelenül is feltevődik a kérdés: lehet még újat mondani Ady kapcsán?
A közelmúltban megjelentetett, a költőt invokáló kiadványok – főleg nagyváradi fogantatású munkákra gondolok – Ady szimbolikusságát többnyire kultúrtörténeti szempontból fontosnak vélt vagy társadalomtörténeti vonatkozásaiban kiemelkedőnek ítélt események felvonultatása kapcsán hangsúlyozzák.
A kisebbségpolitikusok diskurzusában tetten érhető, gyakorta évfordulóhoz kötött Ady-szimbólum általában az aktivizáló kisebbségvízió kelléktárának alkalmi elemeként fordul elő.
Talán ennek a kétpólusú látásmódnak köszönhetően kerül ki, kerülnek ki látóterünkből a román nyelven megjelenő, irodalmi és kultúrtörténeti vonatkozásban fontos üzenetet hordozó olyan kiadványok, mint amilyen Corneliu Crăciun Ady Endre és a román kultúra (Ady Endre şi cultura română) címen 2002-ben kiadott tanulmánykötete. A kiadvány a költő román nyelvű recepciójának nem teljes, de körültekintően felvázolt regisztere. A szerző nem az ismert „román– magyar barátság” kliséje alapján gyárt ideológiát, hanem Ady lehetséges román kapcsolatrendszerét kívánja megrajzolni nem kritikai elemzéssel vagy eszmetörténeti fejtegetésbe bocsátkozva, hanem dokumentumok, irodalmi szövegek és gazdag hivatkozási apparátus felvonultatásával. Mint mondja, „szellemi tér- és időutazásra” hívja az olvasót, amely során felvillantja Ady Endre eszmei fogadtatását a román kultúrában.
Az első fejezet Ady román barátai címmel a költő Octavian Gogához, Otilia Marchiş-Bölönihez (Itóka) és Emil Isachoz fűződő kapcsolatának „emberi” vonatkozásait tárja fel levelek, memoárok, irodalmi szövegek tükrében. A fejezetben közölt teljes vagy idézett szövegrészek között találjuk (a szerző szerint) első alkalommal Ady Gogához írt és eddig román nyelven még nem olvasható Goga Oktávián vádjai, valamint A román és magyar – Levél Goga Oktáviánhoz publicisztikai írásokat. Crăciun módszeres, nem a politikum, hanem az emberi kapcsolatok mentén haladó eseményfeltárása az évtizedes túlpolitizált, az irodalomtörténészek által felépített és konzervált Ady–Goga-kapcsolat emlékművén a kezdetektől fellelhető repedéseket nem kívánja kitölteni magasztos ideológiával.
A román szakirodalom által megfogalmazott Ady-értékelések főleg a költészetével és irodalmi jellegű prózai alkotásaival ismertették meg a román olvasókat, a radikalizmusa miatt nehezen elfogadott, de érzéseiben emberien közvetlen politikai publicisztikájának bemutatása még várat magára.
A második fejezet Ady román értékelése, időrendben: Emil Isac (1924), Avram P. Teodor (1939), Octavian Şuluţiu (1948), Victor Eftimiu (1955), Aurel Gurghianu (1969), Ion Dodu Bălan (1971), Vasile Netea (1981), Nae Antonescu (1996) méltatásai. A szövegek többnyire a költő születésének és halálának évfordulós megemlékezéseihez kötődnek. Az Ady-fordításokra az első világháborút követő években a román–magyar viszony feszültsége nyomta rá bélyegét, a második világháborút követően a bolsevizmus politikai lózungjai mentén jelentek meg Ady-idézetek a művek fogantatásával teljes mértékben ellentétes előjelű kontextusban. 1989 óta már csonkítás nélkül, többnyire esztétikai indíttatású méltatások kerülnek az olvasó elé.
A kiadvány érdemei között említhetjük a jól megszerkesztett hivatkozási és tájékoztató apparátust, amely az idegen nyelvű olvasót nemcsak a költő életművében, hanem a kortársak Ady-vonatkozású közleményeiben is eligazítja.
Tavaszi Hajnal
(Corneliu Crăciun: Ady Endre şi cultura română. Oradea.
Prolog Kiadó, 2002.)