Péter I. Zoltán

Péter I. Zoltán újságíró, helytörténész (Nagyvárad, 1949). A Bihari Napló munkatársa, a Budapesti Műszaki Egyetem műemlékvédő szakmérnöki karán tanult. 1992-től tizennégy helytörténettel foglalkozó könyve jelent meg, a legutóbbi Ady Erdélyben címmel (Noran Kiadó, Bp., 2003).

Feltárták a nagyváradi városháza falfestményeit

Száz évvel ezelőtt, 1903. októberében készült el a nagyváradi városháza. Az impozáns épület tervezője és kivitelezője ifj. Rimanóczy Kálmán, a neves váradi műépítész volt. A városházát ünnepi külsőségek között, 1904. január 10-én adták át. Ez alkalomra Udvary Géza festőművész elkészítette a lépcsőház falképeit, erről Lakos Lajos, a város főlevéltárosa 1904-ben kiadott könyvében – Nagy-Várad múltja és jelenéből – számolt be. A lépcsőház mennyezetén levő kép azt a jelenetet ábrázolta, amint Szent László halottasszekere elindul Várad felé. A lépcsőház homlokzatának három részre tagozott falképe a váradi várnak a töröktől való visszafoglalását örökítette meg. A köztudatban úgy élt, hogy ezek a falképek freskók, tehát friss mészvakolatra festették őket, ezáltal a festékanyag behatolt a frissen felhordott vakolatba, és annak megszáradása után oldhatatlanul maradt meg a kompozíció.

A falkép alkotója, Udvary Géza (1872–1932) a kor neves festőművésze volt, aki Bihari Sándortól és Korlovszky Bertalantól tanult, majd müncheni és párizsi tanulmányok után Lotz Károly növendéke lett. Eleinte portrékat és tájképeket, később reneszánsz hangulatú figurális kompozíciókat festett. Számos alkotása közül mindenképpen említést érdemel az, hogy két freskót készített az Országház számára (Hunyadi János Nándorfehérvár falai előtt és Mátyás király bevonulása Budavárba), de közreműködött a pannonhalmi millenniumi emlék kifestésében is. Többek között a kaposvári városháza falfestményeit is ő készítette, 1902 és 1904 között.

Az impériumváltás után, az 1920-as években a nagyváradi városháza falképeit lefestették. 1940-ben a festőművész fia, Pál a festékréteg eltávolítása után restaurálta a képeket. Udvary Pál (1900–1987) a Budapesti Iparművészeti Főiskola grafikai és díszítőfestői szakán tanult. A posztimpresszionizmushoz kötődő figurális kompozíciókat, zsánerképeket, portrékat, tájképeket festett, de akvarellel is foglalkozott. Műveire kolorizmus, a rajzi pontosság és a kompozíció tisztasága jellemző – a művészeti lexikonok tanúsága szerint.

A második világháború vége felé, 1944. október 13-án a nagyváradi városháza emeleti része kiégett. Az épület helyreállítása után a lépcsőházi képek már nem voltak láthatók, egészen 2003. november elejéig.

*

Közel hat évtizeden keresztül semmit sem lehetett tudni a városháza lépcsőházának festményeiről azonkívül, hogy valaha léteztek. De erre is csak igen kevesek emlékeztek. 2003. november elején a városháza centenáriumi ünnepségére való felkészülés jegyében felújították az épület lépcsőházát és emeleti folyosóját. Ekkor emlékeztettem Biró Rozália alpolgármestert meg Jakabffy Lászlót, az Ingatlankezelő Hivatal műszaki igazgatóját arra, hogy valaha itt falképek voltak. Ennek tudatában fogtak a munkához, és mindanynyiunk nagy örömére a lépcsőháznak a folyosó felőli homlokzatán megtalálták a százéves falfestményeket, miután óvatosan lemosták róluk a budaiföldes festékréteget. Örömünk nem lehetett teljes, ugyanis a mennyezeten az egyik Szent László-legendát ábrázoló kép nem került elő. 2003. november 7-én a város vezetői, Petru Filip polgármester, Biró Rozália alpolgármester, Jakabffy László műszaki igazgató, Andrei Luncan városi főépítész, valamint Aurel Chiriac, a Körösvidéki Múzeum igazgatója megtekintették a feltárt képeket. Az volt a véleményük, hogy meg kell hagyni őket, hogy mindenki láthassa.

Biró Rozália alpolgármester kérésére és Jakobovits Miklós festőművész közbenjárására megnézte a képeket Szentkirályi Miklós budapesti festőművész, a Munkácsy-képek restaurátora. Megállapította, hogy a képek nem fresco, hanem secco technikával készültek, kazeines kötőanyaggal száraz falfelületre festették őket. A festőművész ajánlatára három munkatársa, Czimbalmos-Barabássy Orsolya, Czimbalmos Attila és ifj. Maszelka János vizsgálta meg alaposabban a munkát, s elkészítették a helyreállítási javaslatot, illetve az állagmegőrzési költségbecslést is. A városháza centenáriumi ünnepségéig – amelyet 2003. december 17-re időzített a jelenlegi adminisztráció – az idő rövidsége miatt az alpolgármesternő csak a képek állagmegőrzését tűzte ki célul, a restaurátorok is csak ezzel foglalkoztak. Megállapították, hogy a festmények sok helyen megkoptak, több ponton feltáskásodott az alapvakolat, és ezek a részletek a legkisebb mechanikai hatásra megsemmisülhetnek. Az állagmegőrzés céljából a szakemberek az elvált vakolatréteget aláinjektálással rögzítették, a felülethez gyengén kötődő festékréteget lokálisan megerősítették, a vakolatrétegben keletkezett hiányokat kitöméssel pótolták.

A képeken utólagos durva beavatkozásokat állapítottak meg a szakemberek, az alakokat erős kontúrokkal rajzolták meg, ami idegen volt a kompozíció eredeti elképzelésétől. Azt, hogy ez mikor történhetett, nem tudták megállapítani, de a majdani restaurálás során, amikor sort kerítenek majd a képek letisztítására, konzerválására és esztétikai helyreállítására is, ezeket mindenképpen el kell tüntetni. A hiányzó részek pótlásának előfeltétele az eredeti tervek vagy felvételek felkutatása, ezt már kezdeményezte is Biró Rozália alpolgármester.

*

A városházi falfestmények feltárásának másnapján a nagy eseményről beszámoltam a Bihari Naplóban. Ennek hatására juttatta el hozzám Ványai Mária az alábbiakban olvasható visszaemlékező írását. Édesapja, Ványai Károly Nagyvárad polgármestere volt akkor, amikor 1945 tavaszán el kellett tüntetniük a falfestményeket, amelyeket állítólag „burzsuj csökevényeknek” minősített az új hatalom. Az már Ványai Károly polgármester és Pintér István építész főmérnök józan belátásán és értékmegőrző igényén, valamint ifj. Ványai Imre festőművész szakértelmén múlott, hogy a képek eltüntetésének úgy tudtak eleget tenni, hogy azzal ne károsítsák azokat. Minderről dokumentumértékű részletességgel olvashatnak Ványai Mária írásában, amelyet ezúton is köszönök, ugyanis ez az időszak fehér folt volt a képek történetében. A visszaemlékező azt is tisztázza, hogy a lépcsőház mennyezetének képei 1944-ben pusztultak el, amikor az itteni tető és tetőtér a tűz hatására beszakadt. A megmaradt falfestmények óvatos, állagmegőrző célú elfedése 1945 tavaszán egyértelművé tette azt, hogy a durva beavatkozásokat, az alakok erős kontúrozását csak Udvary Pál követhette el 1940-ben. Ennek oka még tisztázásra vár.

Mint olvasható, Ványai polgármester társaival együtt kétségekkel telve, fájó szívvel tett eleget a kor parancsának. Akkor még nem tudhatták, hogy a képek valaha is előkerülhetnek: „A falfestményeket eltüntettük... Megmentettük!... Megmenekültek!?... Talán...”

Megmenekültek – válaszolhatjuk ma már. De ez nem történhetett volna meg az 1989-es rendszerváltozás, valamint néhai Ványai Károly polgármester és társai műértő és múltunkat tisztelő bátor magatartása nélkül.