Molnár Judit

Molnár Judit közíró, tanár (Nagyvárad, 1950). A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen végzett magyar nyelv és irodalom szakon 1972-ben. 1982-ig a bukaresti magyar sajtónak dolgozott, jelenleg a nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnáziumban tanít.

Megint garabonciás, a kutyafáját!

Ó, Patroklos nem volt még ilyen árva,

bár birtokáért bőszült torna foly –

homoksebezte, halott ajakára

azért fagyott a furcsa, torz mosoly...

(Áprily Lajos: Patroklos alszik)

Mitológiából vett allegóriával tisztelgett nyolcvanöt évvel ezelőtt Áprily a halott Ady emléke előtt. A mitológia, a Patroklosz-jelmez a sorssal nyíltan nem csatázó, rohamokra riadót nem harsogtató, az új világról csupán csak álmodó, nem lobbanón vitázó Áprily-habituson jóval túlmutató konnotációt hordoz: az örök idők elvitathatatlan értékítéletét előlegezte meg vele Adynak. Jól tette. Csak szétnézünk, és sorai fölött mintha nem is múlt volna el kilencedfél évtized: „És túl szekér-dörgésen, harci lármán, / szitok közül a győzelem kicseng: / ‚Mienk!’ üvölti s ittasul a dardan / s a myrmidon rá visszazúg: ’Mienk!’...”

Ha híve volnék a bölcsködő maximáknak, akkor talán meg is elégednék azzal a szentenciával, hogy az, akinek halála után ennyi idővel, neve mögé behúzódva ilyen ádáz csatározások vívhatók, az nem hal meg soha. Esetleg még azt is hozzátenném, hogy akik a leginkább villogtatják az Ady-címeres pajzsot, a legkevésbé ismerik a címer gazdáját. Na de nem vagyok híve a maximáknak.

*

„Ravasz, kicsi emberek belém kapaszkodhatnak, mert türelmes vagyok és egy kicsit élhetetlen, de oka ennek se vagyok. Melanéziában van egy duk-duk nevű társaság, afféle ősformájú szabadkőművesség, ahol a vezér ritkán tudja meg, hogy ő a vezér. Talán ilyen vezér lehetek én (...) Ki vagyok, mi vagyok, mit jelentek, sem én, sem kortársaim nem dönthetjük el. De azt már jogom van kijelenteni, hogy a nevemben, cégérem alatt ágáló senkiket jobban útálom, mint általában engem szokás útálni. ( ...) Nevemben és mellettem egycsomó senki mozog, dúl-fúl, harcol és ír, akikhez semmi közöm. Én inkább akarnék központi főszolgabíró, vagy alispán lenni Szilágy vármegyében, a vármegyémben, mint hírhedt költő. Nyilván erre teremtődtem, de fájna, ha ilyen ízetlennek, be se pácolt vadnak látszanék, mint amilyennek látszom. E kabaré-országban talán jobban tudnék élni, ha ilyen volnék, de nem vagyok ilyen.” Kiragadott részlet mindig sarkít, de csak ritkán torzít: a mostanában (ismét) kényes-szemérmesen elhallgatott írásának, A Duk-duk affér címűnek a fenti részleteiben is extrapoláltan csattan az az attitűd, ami az egész Ady-életművet jellemzi: nem engedte magát soha senki által kisajátítani.

Az egyik legpolitikusabb költő, de soha nem volt tagja politikai pártnak, szekértábornak, klikknek, páholynak, titkos vagy nyíltszíni csoportosulásnak. Néhány nap elteltével visszamondta a Fejérváry-kormány sajtófőnöki tisztségét, mert úgy érezte, hogy nem megtiszteli, hanem letiszteli a bárkihez való „odacsapódás”. A csaholás ugyanolyan távol állt tőle, mint az önjelölt vagy választott vezérkedés. Öntörvényű volt. A szellemi-alkotói, morális autonómia példája.

*

„Igenis, egész sáskahad jön a nyomomba, akik fölfalják, amihez én verselve, álmodozva hozzá se nyúltam. Igenis, engem tudtomon és akaratom kívül száz-kétszáz ember megtesz garabonciás diáknak.” (A Duk-duk afférhoz) Alig öt év híján száz esztendeje, hogy a Duk-duk-ra válaszoló Juhász Gyulának imigyen válaszol vissza. Csábító, de terméketlen ötlet volna azzal játszadozni, hogy vajon mit írna, ha tudná, hogy évszázad múltán megint garabonciást csinálnak belőle. Ha hallaná, hogy holmi pénzvitákban ő a jelszó és az érv, fedőnév és ürügy, pallos is, pajzs is?! Nem kell ezen elmélkedni: Juhász Gyulának címezve máig érvényes a válasz. S ha hallaná a szánalmas csatazajt? Talán új írással sem fáradna, csak rámutatna a Duk-duk körüli porviharban keletkezett, majd az 1909-es Szeretném, ha szeretnének kötetbe beszerkesztett Kezdenek nyakukba venni című versére. És rezignáltan ismét sóhajtana egy nagyot: „Kezdenek már nyakukba venni, / Kiknek semmijük se vagyok. / Bocsáss meg nekem, árva lelkem.”

*

„Sohse akartam más lenni s ez se sikerült, mint egy új igaz ember, Ady Endre. Kívánom Juhász Gyula úrnak, hogy neki jobban, tisztábban sikerüljön ez az egészen művészi szándék. Mert művészi volt s ami benne nem volt művészi, nem lehetett, az a magyarságomon múlt, a kutyafáját.” (A Duk-duk afférhoz)

Zarándokhely? Vurstli? A salamoni pörosztásban segít az 1913-as kötet, A Magunk szerelme. Csak végig kell nézni a kötet-, ciklus- és az egyes versajánlásokat, és azonnal látva látni, hogy „kié” is Ady Endre.