Karcagi Magyar Margit

Karcagi Magyar Margit (Szent-Iványi Gézáné) 1956-ban született Karcagon, jelenleg Budapesten él, a Merényi & Társai Képzési és Tanácsadó Kft. ügyvezetője. Mezőgazdasági és műszaki főiskolát végzett, 2003-ban kezdett el publikálni különböző folyóiratokban, főként verset és novellát.

Az otthon

Imre bácsi kora reggel ébred. Vajas kenyerét majszolja, teáját szürcsöli. Cammogó léptekkel hagyja el a konyhát. A kert zugában alakította ki műhelyét. Polcon sorakozó szerszámait reggelente leporolja. Megnyugtatja a sárga, kék, fekete, piros nyelű fogók látványa. Hol egy biciklipedált, hol egy mákdarálót babrálgat. Mindent megjavít. A szomszédok is átjárnak.

Húsleveséről híres felesége, Emi néni a konyhában serénykedik.

A teraszon szőlőlevelek árnyékában költik kávéjukat. Délelőtti szertartásuknál az atomóra sem pontosabb. Az idős, ősz úr a csendes feketézések után, érszűkületes lábát húzva, rendszerint visszavonul magányába.

Orvosa tanácsára napjában többször is körbejárja hatszáz négyszögöles kertjét. Tavasztól őszig gyümölcsök roskadoznak a fákon. Míg Imre bácsi szerszámaihoz suttog, az egyenes tartású kék szemű Emi néni növényeivel pletykálkodik.

Csengetnek. Az önkormányzattól érkezik egy barna hajú, kecskeszakállas, kedélyeskedő fiatalember. Bejelenti, hogy ősszel megkezdik az autópálya építését.

– Jó pénzt ad a hivatal. Nem lesz anyagi gondjuk! Ha szerencséjük lesz, a közeli, újonnan épülő panelekben is kaphatnak lakást. Gondolják csak el, mennyivel jobb egy világos otthon.

Az erőszakos aktakukac aláíratja a beleegyezési nyilatkozatot. Az öregek fel sem fogják, mi történt. Csak néhány óra elteltével moccannak meg az árnyékot vető szőlőlevelek alatt.

– Mit csináljunk most, Imrém? Mi lesz a gyümölcsfákkal, a cicákkal? Hol játszanak az unokák? A szomszédokat sem látjuk többé.

Hisztérikus könyörgése zokogásba torkoll. Imre bácsi tehetetlenül toporog. Keze, lába remeg. Szótlanul hátat fordít, s bevonszolja magát szerszámai közé.

Lányuk, Zsuzsika a közeli tízemeletesek egyikében él. Ahogy megtudja, mi történt, felkeresi szüleit.

– Higgyétek el, jobb lesz! Eszi már a fene ezt a romhalmazt. A renoválásra is pénz kéne! Papának sem kell annyit dolgozni. Sétálgathattok a közeli Plázában. Ott aztán van látnivaló! Végre vehettek mobilt is, bármikor elérhetlek benneteket. Sőt, nyáron lemehetnénk Zalakarosra. Végre lesz pénzünk!

Az öregek már-már kezdik beleélni magukat a „szép új világba”.

Eljön a nap: költözködés, sürgés-forgás. Imre bácsi felélénkül, nem húzza a lábát. Lehet, hogy tényleg jót tesz a lakótelepi élet?

Négyemeletes, lift nélküli épületben kapnak otthont. Amilyen „szerencséjük” van, a legfelső lakás az övék. Ötvenegy négyzetméteres, szőnyegpadlós, tapétás, napfényes fészek.

– Nagyon sok ember boldog lenne, ha ilyen lakást kapna – állapítja meg Zsuzsika, és büszkén végigvonul az egybenyíló, hosszú, keskeny szobákon.

A káosz két hétig tart. Nagyjából minden a helyére kerül. Imre bácsi a tulipános faládában lapuló szerszámok egy részét a befőttek és az edények közé tolja. A nappali foteljéből az eget nézik. Nem takarják el a fák levelei az összefüggő szürkeséget. A konyha ablakából és a hátsó szobából a szomszédos tízemeletesekre látnak. Beleshetnek mások életébe.

„Milyen aljas az a részeg alak. Veri a feleségét!”

„Az a vörös hajú lány már megint egy más fiúval csókolózik.”

„Azok a suhancok az asztal tetején táncolnak!”

„A kedves, szemüveges úr nejével mindennap kiül az erkélyre kéz a kézben. Nem beszélnek, de látni rajtuk a ragaszkodást.”

Néha lemerészkednek a negyedikről emberekkel találkozni, és hogy betartsák az orvos utasítását. Lefelé valahogy még megy, de vissza maga a pokol.

Az idős ember járása rosszabbodik. Inkább csak a lakásban sétálgat. Emi néni betelepíti otthonukat és az ajtó előtti teret zölddel. Mozdulni is alig lehet a növényektől. Imre bácsi minden reggel előrángatja ládáját. Akkurátus mozdulatokkal kiszedi, majd leporolja szerszámait, sorba rendezgeti és visszateszi mindet a helyére. Már nem gyönyörködik a színes nyelű, csillogó fémekben. Megszokásból cselekszik. Emi néni olyan növényei között, mint egy ritmikusan mozgó marionettfigura. Egyik cserépbe petrezselymet ültet. Hiányzik a frissen szedett zöldség. Paradicsom- és paprikatermesztéssel is próbálkozik. A felforrósodott, száraz panelek között elsatnyulnak a palánták.

*

Imre bácsi kihúzza ládáját. Felnyitja. Megüvegesedett szemmel bámulja. Leül eléje a sötétkék PVC-padlóra. Feje előrebukik.

Emi néni növényeit tépkedi. Ide-oda rakosgatja cserepeit.

Munkája végeztével becsapja a barna panelajtót. Belebotlik urába. Keltegeti, rázogatja, de férje nem mozdul. A valamikor egyenes tartású, idős hölgy fejében átcikázik a fájdalmas felismerés:

– Meghalt!

Másodpercek töredéke alatt meglátja lehetséges jövőjét. Könnyek, hangok nélkül, kiszáradva, darabos mozdulattal lerogy párja mellé. A növények lehullajtják leveleiket. Gyökereik életre kelve behatolnak az ajtórésen. Rátekerednek az összefonódott párra. Táplálékot merítve belőlük, tovább növekednek; szobákon, falakon, ablakokon kúszva belakják új otthonukat.

Titkos kert

Erzsike a hajnal könnyeit virágairól felitatta. Puha zsebkendővel leveleiket megtörölte. A kibújni készülő gazt gyökerestől kitépte és az ágyásokat összekötő, kavicsokkal kirakott útra dobta. Összekuszálódott violáit szétválasztotta. Büszke tartású kardvirágait támasztékkal segítette. Futórózsáit csinos létrára tekerte. Jegecskéit, melyek a virágágy szegélyeit díszítették, megnyeste. Sarkantyús virágait megritkította. Majd bebicegett a felcsipkézett, hűvös szobába, ahol halk zene szűrődött.

Kíváncsian lestem a bokrokon át az ágyás formáit s lakóinak sokszínűségét. A titkos kertbe senki nem tehette be lábát.

Erzsike első útja a virágok közé vezetett. Gyermekei nem voltak, itt élhette ki anyai vágyait, no meg rajtam. Mozdulatai elbűvöltek. Alacsony, kerek, bájos arcú, tiszta tekintetű, jó szívvel megáldott apáca volt. A szépség iránt különös alázatot mutatott. A számára megadatott gyönyörűség kertjében sűrűsödött.

Hajnalban virágai között olyannak tűnt, mint a meseszép, aranyszőke, türkiz szemű királylány gyémántos kastélyában. A mennyországban voltam.

*

Történt egyszer, hogy kis időre elhagyta kertjét. Beosontam a titokba. Elvesztem a magasra nőtt virágok között. Ringatóztak, nevettek, csábítottak; gyere közénk. Megsimogattam nyújtózkodó száraikat, leveleiket rendezgettem. Elálmosodtam. A tiltott kert ágyába fogadott. Lágy szellő ringatott dallamával, virágok simogattak, illatukkal bódítottak.

Álmomban margarétaóriások mezején jártam. Engedték, hogy koszorút fonjak belőlük, fehér szirmaikat felölthessem, végigvonulhassak harmatcseppekkel kirakott palotájukban. Én is margarétává változtam; királynőjük lettem.

Erzsike meleg, puha keze alig érezhetően simít, halk fuvola hangja kelteget.

– Pici Margarétám, legszebb virágom; kelj fel, menj ki a mezőre, várnak rád kalárisba öltözött alattvalóid.

Amikor újból leskelődtem, láttam: Ő is virággá változott.

*

Ül, mint bazsalikom az ágyás közepében, és virágokat hímez a fehér lepedőkertre.