Ady Endre (1877-1919)

Most pedig elnémulunk

Csókolj szájon, szép hugom: Este.

Némíts el és hordd szét a hírt,

Hogy bátyád, a hangos szavú,

Dalait daccal befejezte.

S most mondja el utólszor másnak,

Milyen kevés öröme volt

Ennek a bolond dalolásnak.

Csókolj szájon, szép hugom: Este.

Bús vétók és víg vallomások,

Nótás nyögések, mély sebek,

Miattatok zengő kutat

Lelkembe már többé nem ások.

Minden vér-forrás betemetve

S a szent mindent-elhallgatás

Sírján ülnek, némán, keresztbe

Bús vétók és víg vallomások.

Most már minden, mindenki éljen,

Éljenek az ékes szavak,

De Ady Endre nem beszél,

De Ady Endre ne beszéljen.

Bujdosson el, ha tudja merre,

Felejtse el, hogy mit akart,

Piros szive kék-holtra verve:

Most már minden, mindenki éljen.

Elnémulunk, szép hugom: Este.

Egy nagy csókkal elnémulunk

S nézzük a süket Éjszakát

Halottakként, húrt megeresztve.

Fogunk talán még csöndbe törni,

De szavunk nem lesz szent titok:

Magunkat és mást meggyötörni.

Elnémulunk, szép hugom: Este.