III. Ahmed szultán Beszarábia területén, a Dnyeszter partján, Vernice és Bender közötti "Karlopolisban" jelölt ki tartózkodási helyet a karolinoknak. Itt fogantak a Svéd birodalmat érintő határozatok, futár hozta-vitte Stockholm és Bender között a törvényjavaslatokat, a fontos hivatalokba való kinevezéseket. Az egyeduralkodó Károly többször módosított az épülőfélben levő királyi palota tervein, elrendelte a jobboldali forgalomra való áttérést, kötelezővé tette az adóbevallást. (Halála után gyorsan érvényen kívül helyezték a korát megelőző reformokat.)
   Károly tizenöt évesen lépett apja örökébe, és az elvárásoknak megfelelve, sikert sikerre halmozott a harcmezőkön. A karolin - "károlyi" - hadsereg 1700-ban legyőzte a Skĺne visszaszerzésén mesterkedő dánokat, majd az oroszok ostromolta Narva felmentésére indult. A svédek több napos erőltetett menet után, 1700. november 20-án, hatalmas hóviharban érkeztek az Észtország és az egykori Ingermanland határán fekvő svéd erődítményhez. A támadást bevezető ágyúpárbajt követően a "karolinok" néhány méterre az orosz állásoktól bukkantak fel. Elsütötték a puskáikat, majd kardot rántva rontottak a hófúvástól elvakított ellenségre. A harc órák alatt véget ért, az ostromló sereg parancsnoka, a belga de Croy herceg, megadta magát. A kiéhezett karolinok rávetették magukat az oroszok hátrahagyott élelmiszerraktárára, és a fegyverek újra szóhoz jutottak. Szabályos közelharc alakult ki a pálinkától és győzelemtől ittas svéd katonai egységek között.
   Az 1679-es koppenhágai béke megerősítette Svédország mai határait. A svéd-dán háború nem ért véget, csak a dán álom, Skĺne visszacsatolása foszlott szét. A dán gerillákkal (snapphanar) kegyetlenül leszámoltak, Skĺne lakosságát erőszakkal svédesítették. A skĺnei paraszt végeredményben jobban járt, mivel Svédországban ismeretlen volt a jobbágyság intézménye, de a - " Köszönjük neked, hogy svédek lehettünk!" - felirat XI. Károly szobrán, enyhe túlzás.

   A béke megszilárdítása érdekében XI. Károly feleségül vette V. Keresztély király nővérét, Ulrika Eleonórát. Hét gyermekük született, köztük a későbbi XII. Károly, és a korán elhunyt Ulrik, akiről az Ulriksdal kastélyát nevezték el. Ulrika királynő 1693-ban halt meg. A Karlsberg palotában ravatalozták fel, ott leste meg a kulcslyukon keresztül Stormkrantz kapitány, amint hullához nem illő élénkséggel beszélgetett udvarhölgyével. A titokzatos "fehér asszony" azóta is népszerű kísértet a királyi kastélyokban.
   XI. Károlyt 1697-ben érte a halál. A ravatalon feküdt, amikor a "Tre Kronor", a stockholmi királyi palota északi szárnya kigyúlt, és leégett. Hedvig Eleonóra és unokái, udvartartásukkal együtt, a Riddarholmenen levő Wrangel palotában - ma a Svea Hovrätt, azaz a Legfelső Bíróság székhelye - húzták meg magukat. A kiskorú Károly herceg, ha éppen unatkozott, akkor barátaival nyúlvadászatot rendezett a Wrangel palota gyűléstermében. Kivont karddal kergették a borjakat és juhokat, dobálták a vértől csöpögő fejekkel az utcán sétálókat. A trónörökös cselekedeteiben a legjobb jóindulattal sem lehetett empátiát felfedezni. A lőfegyvert a gyávák eszközének tartotta, vasvillával vadászott medvére. Hedvig Eleonóra nagymama - közel negyven év szünettel - megint gyámkormányt vezethetett.
   A dán-orosz-lengyel szövetségtől fenyegetett Svédország kormányának nem volt ideje megvárni, hogy a trónörökösnek benőjön a feje lágya. Károly tizenöt évesen lépett apja örökébe, és az elvárásoknak megfelelve, sikert sikerre halmozott a harcmezőkön. A karolin - "károlyi" - hadsereg 1700-ban legyőzte a Skĺne visszaszerzésén mesterkedő dánokat, majd az oroszok ostromolta Narva felmentésére indult. A svédek több napos erőltetett menet után, 1700. november 20-án, hatalmas hóviharban érkeztek az Észtország és az egykori Ingermanland határán fekvő svéd erődítményhez. A támadást bevezető ágyúpárbajt követően a "karolinok" néhány méterre az orosz állásoktól bukkantak fel. Elsütötték a puskáikat, majd kardot rántva rontottak a hófúvástól elvakított ellenségre. A harc órák alatt véget ért, az ostromló sereg parancsnoka, a belga de Croy herceg, megadta magát. A kiéhezett karolinok rávetették magukat az oroszok hátrahagyott élelmiszerraktárára, és a fegyverek újra szóhoz jutottak. Szabályos közelharc alakult ki a pálinkától és győzelemtől ittas svéd katonai egységek között.
   Narvánál 10000 orosz katona vesztette életét. A svédek birtokába került 180 ágyú - azokból öntötték Gusztáv Vasának a Riddarhuset előtt magasló szobrát - számtalan zászló, és az egész seregkassza. Több tízezer foglyot képtelenek voltak őrizni és ellátni, ezért szélnek eresztették őket. Nem volt okos ötlet, három év múlva Nagy Péter hadserege elfoglalta a Néva parti Nyen svéd erődöt, és a svéd hadifoglyok befogásával lefektették Szent Pétervár alapjait.
   1708 nyarán a karolinok másodszor is legyőzték az orosz hadsereget Holowczyn mellett. A harmincezer főt számoló svéd hadsereg elindult a négyszáz kilométerre levő Moszkva felé. Az oroszok a felégetett föld taktikájával késleltették a svédek előrehaladását. A taktika bevált, XII. Károlynak meg kellett várnia a késlekedő utánpótlást, és az 1709-as év tele az orosz sztyeppén találta a svédeket. Emberemlékezet óta a leghidegebb tél volt Európában. Velencében befagytak a kanálisok. A láthatatlan ellenséget üldöző "karolinok" sorait megtizedelte a kemény orosz tél. 1709 június 28-ikán az ukrán Poltavánál a legyengült svéd hadsereg súlyos vereséget szenvedett. A sebesült Károly maradék csapataival a szövetséges Törökországba menekült.
   XII. Károly öt évet töltött Törökországban, szüntelenül szítva az orosz-török ellentétet. Stanislaw Poniatowski, Károly személyes követe, megkörnyékezte III. Ahmed szultán háremének az orvosát, a Goin fedőnévre hallgató, muzulmán hitre tért francia orvost. Az ajándékok megtették a magukét, Goin kézbesítette Validének, a szultán anyjának, Károly megható hangú levelét, melyben közbenjárását kéri szultán fia meggyőzésére. Egy Horvát névre hallgató, magyar származású eunuchot is megnyertek az ügynek. Horvát jó pénzért részletesen ecsetelte a külvilág híreire szomjazó háremhölgyeknek a száműzetésben élő hős, svéd király szomorú sorsát, akinek sem pénze, sem hadserege nincs, hogy megvédje hazáját a gonosz oroszok támadása ellen. Károly nem volt egy Rudolf Valentino, de a róla készített idealizált képek magukért beszéltek. (Ha tudták volna, hogy Károly betegesen irtózik a nőktől! Azon ritka alkalmakkor, mikor elérhető távolságba kerültek, rosszulléttel küszködött. A sötétség is rémülettel töltötte el. Ha tehette, akkor valamelyik katonájának az ölébe hajtott fejjel aludt.) Hát, még amikor Horvát az éjszaka leple alatt becsempészte a karolin küldöttség délceg tagjait, hogy természetben tartsanak bemutatót a karolin hadviselésről! Validé meleg hangú levélben válaszolt Károlynak, és a békés Ahmed fülébe forró női ajkak suttogták Károly nevét. Ennek csak egyképpen lehetett véget vetni: Ahmed hadat üzent Oroszországnak!

   A "Hárem hadművelet" sikerrel járt. 1711-ben hatalmas török sereg indult az oroszok ellen. XII. Károlynak felajánlották a részvételt, de a "Vasfejű" - ahogy a törökök nevezték - Károly csak a főparancsnoki szerepet volt hajlandó elfogadni. Rossz húzásnak bizonyult, mert a nagyvezér serege a Prutnál körbekerítette az oroszokat, akik feltétel nélkül kapituláltak. XII. Károly lóhalálában sietett a feltételeket diktálni, de 18 órát késett: a megvesztegetett nagyvezér hagyta futni az orosz sereget.
   A gazda nélkül maradt Svédországot ez.alatt hol az oroszok, hol pedig a dánok fosztogatták, míg végül a Magnus Stenbock kormányzó csapatainak sikerült 1710-ben hazavágni a dánokat. A pálinkát reggelizett svédek visszafoglalták Helsingborgot, a dán hadsereg maradéka hajón menekült át Helsingörbe. A dánok nem akarták lovaikat az ellenségnek hagyni, ezért valamennyit leszúrták, és az élelmiszerraktárok tartalmát a vértől lucskos utcára szórták. Hónapokba telt, amíg a város lakossága - a felszabadító svédek fegyveres fenyegetésére - megtisztította a több ezer ló rothadó hullájától a város utcáit.
   A rákövetkező évben pestisjárvány tört ki Svédországban. Nem használtak a Colegium Medicum, az akkori idők orvosi tanácsának intézkedései, a barna patkányok terjesztette "Isten büntetése" elvitte Stockholm lakosságának a felét. A fehér kereszttel jelölt kapuk egyre szaporodtak, a város "pestis tanácsa" elrendelte a betegség terjesztésével gyanúsított, összes négylábú háziállat kiirtását. A szárnyasoknak gyógyászati célból megkegyelmeztek: a kopasztott tyúk megsózott fenekét a hályogra tették, majd a csőre nyitogatásával keltett huzattal "húzták ki" a betegséget.
   Svédország ellenségei apránként vérszemet kaptak, és visszahódították svéd megszállás alatt levő területeiket. A szultán megunta agitáló vendégét, és 1713-ban erőszakkal átszállíttatta a Drinápoly melletti Demotikába. Károly a testőrségével elbarikádozta magát, és csak szabályos ostrom után hagyta magát elfogatni ("a benderi ramazuri"). Demotikába érkezve a kedélybeteg Károly ruhástól ágyba dőlt, és egy évig nem kelt ki belőle.
   1714 szeptemberében, ötévi török vendégség után, XII. Károly a kíséretében maradt hű karolinokkal lóháton indult Svédországba. Inkognitóban utazott, Zilahon, Nagyváradon, Pesten (az akkoriban a Váci utca, és az Irinyi utca sarkán álló fogadóban szállt meg) és Bécsen keresztül érkeztek a Balti-tenger partján fekvő Stralsundba. 16 nap alatt vágtak át Európán!
   XII. Károlyt 1500 karolin, és a megvesztegetéshez szükséges temérdek pénzt hitelező hetven uzsorás követte Svédországba. A török, örmény, zsidó és görög hitelezők 1716 januárjában érkeztek Kalmarba, ahol a király parancsára jómódú polgárok lakásaiban kvártélyozták el őket. Az adósság több mint kétmillió birodalmi tallérra rúgott, idő kellett, amíg összekaparták az államkassza fenekéről. Három év múlva felrendelték őket Stockholmba, ahol újabb négy évet vártak, ami bőven elégséges volt meghonosítani a serbetet, a töltött káposztát és a kávézás szokását.
   1716-ban XII. Károly sebtében felállított hadsereg élén tört be a dán uralom alatt levő Norvégiába. A norvégok elkerülték a sík mezőn való találkozást, a hadjárat elhúzódott. A golyók süvöltését imádó XII. Károly - az utolsó európai király, aki személyesen vett részt a csatákban - sérthetetlennek hitte magát, egészen addig, amíg 1718 november 30-ikán, Halden erődítményének az ostromakor egy jól irányzott golyó át nem lyukasztotta a koponyáját. Halála legalább annyi spekulációra adott okot, mint J.F. Kennedyé. Sírját a Riddarholmenen fekvő templomban az utolsó háromszáz év alatt háromszor nyitották fel. Korabeli fegyverekkel és munícióval próbalövéseket adtak le, számtalan szögből, kalapos disznófejekre. Ennek ellenére még ma sem tudják eldönteni, hogy a halálos lövést az ellenség, avagy egy, az örökös háborúzásba belefáradt összeesküvő adta le.
   XII. Károly halálát követően Ĺland szigetén tartották az orosz-svéd béketárgyalást, de a tárgyaló felek képtelenek voltak egyezségre jutni. A türelmét vesztett Péter cár 1719 júliusában hajóhadat küldött Svédország ellen. Az oroszok felégették Alandot, és végigpusztították a keleti partvidéket, felégették a településeket, különösen Roslagen, a Stockholmtól északra fekvő tájvidék falvait. Stockholmba nem tudtak bejutni, mert a maradék svéd hajóhad Vaxholmnál elállta a fővárosba vezető egyetlen vízi utat. A makacsul folytatott orosz háború tömérdek vér- és anyagi áldozatot kívánt. Svédország legyengülve került ki a szomszédokkal vívott háborúkból. Az 1721-ben kötött nystadti béke értelmében Svédország Finnország kivételével, minden balti tartományáról lemondott, és ezzel véglegesen elvesztette a II. "Nagy" Gusztáv Adolf teremtette nagyhatalmi helyzetét. A nemesség tanult az esetből, és hosszú évtizedeken keresztül korlátozta a király hatalmát.


   A fiatal XII. Károly a lőfegyvert a gyávák eszközének tartotta, vasvillával vadászott medvére. Svédország kormányának nincs ideje megvárni, amíg a trónörökösnek benő a feje lágya. Félév elteltével a rendek királynak kiáltják a tizenöt éves Károlyt, aki sikert sikerre halmoz a harcmezőkön.
   XII. Károly hadsereget állított fel, és rövid idő alatt visszaszerezte az oroszoktól a balti országokat. Megint minden olyan volt mint régen. A golyók süvöltését imádó XII. Károly sérthetetlennek hitte magát, egészen addig, amíg 1718. november 30-án, a norvég Halden erődítményének az ostromakor egy jól irányzott golyó át nem lyukasztotta a koponyáját. Halála legalább annyi spekulációra adott okot, mint J.F. Kennedyé. Sírját a Riddarholm-on fekvő templomban az utolsó háromszáz év alatt háromszor nyitották fel. Korabeli fegyverekkel és munícióval próbalövéseket adtak le, számtalan szögből, kalapos disznófejekre. Ennek ellenére még ma sem tudják eldönteni, hogy a halálos lövést az ellenség, avagy egy, az örökös háborúzásba belefáradt összeesküvő adta le