Az hinné az ember, hogy nagyon akaratos ez a négy esztendős svéd-magyar kislány. Semmivel sem akaratosabb társainál, de amikor magyarul megszólal, újból és újból belekeveredik beszédébe az "akarom".-Én nem akarom a levesembe ezt! - Jó alkalom arra, hogy a petrezselyemről szóljak, elismételtetem vele néhányszor, pontosabban párszor, azaz kétszer, hogy meg ne unja, mert akkor ismételni többé nem fogja. Közben titkolt büszkeséggel nyugtázom, hogy ezt a szót, mármint a petrezselyemlevelet annak svéd megfelelője előtt megtanulja, ebben biztos vagyok, hiszen "vág az agya" a csöppségnek. Hát ilyen apróságból áll össze majd az a nyelv, amit édesnek nevezünk, végül is a kislány anyanyelve. Az "akarom" lehet akaratosságának a kifejezője is, de megfigyeltem, hogy ezt svédből fordítja. Innen ennek nyomatékosított formája, a számomra unalomig ismételt "jag" és a magyarba átültetett "én". Merthogy az egyszerű svéd ember majd minden mondatát ezzel kezdi. Ahányszor csak tehetem, szólók. Intem, hogy hagyja az "én"-t másra, ne "akarjon" cukorkát, inkább kérjen. Néha még az olyan ínyencségek felé is elcsavargunk, hogy a "pár" az kettő, ha többet akar kifejezni, akkor inkább a "néhány" a helyes.
   Ezt inkább a fiútestvére érti, hiszen már harmadikba jár. Miközben a Nemzeti Tankönyvkiadó, az általános iskola 3. osztályosai részére összeállított Irodalmi olvasókönyvet lapogatjuk, és vakargatjuk a fejünk, hogy a csupán heti két alkalommal lehetséges magyar tanulásunkkal miként tudnánk lépést tartani a magyarországi harmadik osztályos gyerekekkel, hiszen minduntalan utunkat állja egy bumeráng. Kicsi ez a bumeráng, de akárhányszor elvetjük, rögtön, olykor még aznap vagy másnap visszatér. "Nagytata, kaphatok egy ceruzát?" "Kaphatok ?" Mit tehetnénk? A gyermek illedelmesen és választékosan, megfelelő svédes, angolos, németes körülményeskedéssel fogalmaz. Jobbat nem találtam, mindannyiszor az felelem, hogy kaphat bizony! És vártam. Megmagyaráztam már négyszer-ötször, hogy magyarul nem illik köntörfalazni, mellébeszélni, mert a mi nyelvünk tömör, aki beszéli annak nyíltnak, egyenesnek, szókimondónak kell lennie. Most már ott tartunk, hogy unokám sietve javít: "Kérem a ceruzát." Dicsérem rögtön, és máris az övé, amit óhajt. Kétszeres dicséret jár azért, amikor helyesen használja a határozott , illetve a határozatlan névelőt. Mert "egy ceruza" nem "a ceruza". Erről éppen most tanulunk bővebben a Nemzeti Könyvkiadó Anyanyelvünk világa I. gyakorlófüzetéből, ahonnan a főnevek terebélyes világával és az igék hajlíthatóságának titkaival is apránként megismerkedünk.
   Akármilyen kicsidenként tanítjuk is a magyar nyelvet, ne feledjük, hogy "ismétlés a tudás anyja". Miután írni-olvasni már tud az unokám, a legcélravezetőbb ismétlésnek a diktálást tartom. Erre mindig időt szakítunk. Mindig akad egy darab papír, ha vonalozatlan az sem baj, mert első osztályban igyekeztünk a kisvonalas füzetbe szép, kövér és éppen ezért olvasható betűket rajzolni. Szóltak is a szülők, hogy az iskolában inkább a nyomtatott betű a divat, amit nem is kell összekötni, hanem csak úgy egymásmellé hányni. Azt mondtam, jó, ha ezt is és azt is megtanulja az unokám.
   Néhány sornyi diktálás, egy olyan bővített mondat, amelyben két-három addig nem, vagy kevésbé ismert magyar kifejezést is beleszövünk, többszörösen hasznos lehet. A helyesírás szabályait gyakorlatokban lehet igazán megtanítani, de fontos a szépírás és a gyermek szókincsének fokozatos gyarapítása is. De erről majd legközelebb.

Figyeljünk az Egy nagyapa feljegyzéseire

   A Magyar Liget régi olvasójaként nagyra értékelem a lap erőfeszítéseit a magyar nyelv fennmaradásáért, nyelvünk tisztaságáért, szókincsünk gazdagításáért. E nemes cél érdekében küzd akkor, amikor sokan már nemcsak anyanyelvük tisztaságát vesztik szem előtt, hanem felületesen, távlatmentesen kezelik másodnemzedéki gyermekeik anyanyelvükhöz, gyökereikhez kötődő jövőjét.
   Saját tapasztalatomból tudom, hogy azokban a családokban, ahol bár mindkét szülő magyar, de teljesen hibás, az anyagiakat és az érvényesülést előtérbe helyező meggondolások alapján, otthon sem beszélnek magyarul, gyermekeik a felnőtté válás nehéz időszakában, súlyos önazonossági zavarokkal küszködnek, amelynek eredményeképpen, nemegyszer lélekbágyasztó állapotba kerülnek. Iskolás korukban a többségi nemzethez tartozónak szeretnék tudni magukat. Együtt játszanak és szórakoznak, de az életbe való kilépéskor már más és más értékrend szerint történik a barátok megválasztása, és ekkor áll elő a felnőtté váló gyermekben a lelki válság, a súlyos önazonosság-zavar. Fájó szívvel figyelem azokat a családokat, ahol a gyorsított beolvadási folyamat eredményeképpen anyanyelvüket már "zagyván" is nehezen beszélik.
   A legmegfelelőbb és a legtermészetesebb az, hogy önazonosságunkat megőrizve, hasznos állampolgárokként kell beépülnünk a svéd társadalomba. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy megtartsuk és ápoljuk anyanyelvünket. Ott, ahol ezt idejekorán megértették a társalgás anyanyelvünkön folyik, és a gyermekek beilleszkedése az életben sikeres, nem vergődnek lelki megrázkódtatásokban, nem okoz nekik megrendülést a hovatartozás kérdése. Az ilyen utódok vegyes házasságukban is természetes módon alakítják kettős kötődésüket, beleértve sokféleképpen hasznos kétnyelvűségüket is.

Bader Ilona: Ábécés olvasókönyv
Fehér Emese: Én és a nyelvtan, első osztályosoknak
Romankovics: Olvasni tanulok
Medveczky Ágnes: Kisbetűs írólapok
Virágvölgyi Péter: Írásminták
Boldizsár Ildikó: Olvasókönyv, általános iskola 2. osztály
Anyanyelvünk világa I-II, , Általános iskola 3. osztály
Olvasási munkafüzet I-II., általános iskola 3. osztály
Fogalmazási kalauz, Általános iskola 3. osztály
Háztartástan, 2. osztályosoknak, Műszaki Kiadó
Meseolvasó, feladatlapok, Nemzeti Tankönyvkiadó
Haza a magasban - két kötet.
Ezer esztendő. Millenneumi olvasókönyv- két kötet.