A dél-svédországi magyarok családi lapja
3. évfolyam 12. szám 2002/3
Történelem
Geiger László: Svéd történelem... (3)
(kivéve az unalmas részeket) Középkori bonyodalmak
     Az idillt 2600 évvel ezelőtt a "Fimbul tél" beköszönte szakította meg, mely egy fél évezreden át éhínséggel sújtotta Észak-Európa lakót. A gyümölcsfák kipusztultak, a gabonafélék közül csak az árpa érte túl a zord éghajlatot. A helyzetet az is súlyosbította, hogy a Fekete-tengertől a brit szigetekig terjedő kelta törzsek birtokukba vették a bronz előállításhoz szükséges ón- és rézbányákat, és elvágták az Északi- és a Földközi-tenger országai közötti kereskedelem útját.
     A Fimbul tél elmúltával az élet visszatért a normális kerékvágásába. A népvándorlás eleinte akadályozta a kereskedelmet a Római Birodalommal, de a 600-800-as években, a "Vendel-időkben", az őslakók fokozatosan háttérbe szorították a gótokat, és az áruforgalom újra fellendült. (Nevét az Uppsala melletti Vendel helységben talált "hajósírok"-ból rekonstruált civilizációtól kapta. Nem tévesztendő össze a szláv vendekkel!).
     A vaskorszak (500-1050) Skandináviában a vikingek, azaz a normannok kora. Gyorsjáratú evezőshajóikkal bejárták a világot, kifosztották és felégették az Északi-tenger és az Atlanti óceán partja menti településeket. - "A normannok haragjától ments meg Uram minket!" - fohászkodtak a korabeli szomszédok.
     A dán és norvég vikingek Nyugatot sanyargatták. Izland, 860 és Grönland, 983 gyarmatosítása után 1003-ban, sárkányfejjel díszített, keskeny tölgyfahajóikon Észak-Amerikába is eljutottak. Az európai integráció sokkal hamarább elkezdődhetett volna, ha 885 nyarán, a Szajnán felhatoló hetven vikinghajó legénysége bevette volna Párizst. A vikingek állandó fenyegetésének hatására 911-ben Együgyű Károly Rolló viking főnöknek adta fele királyságát, azaz Normandiát, és Gizella nevű leányát. Azontúl Normandiából indultak a vikingek megadóztatni az angol városokat. Nem kis összegről volt szó: 1007-ben 30 tonna ezüstöt adóztak az angol városok. Hiába ölette meg Ethelred király az országban tartózkodó összes vikinget, Sven király 1016-ban egész Angliát elfoglalta, s azt fiára, Nagy Knutra hagyta örökségül, aki 1028-ban Anglia, Dánia, Norvégia és Svédország királyának nevezhette magát. A svéd vikingek dán és norvég kollegáikkal ellentétben kelet felé vándoroltak. Részt vettek Konstantinápoly ostromában (860), majd 862-ben Rurik, Szineusz és Truvor vezetése alatt elfoglalták Novgorodot. A Dnyeper mentén délre hatolva, szláv törzsek egyesítésével megalapították Oroszországot, és röpke egy évszázad alatt beleolvadtak szláv alattvalóik közé. Az Ösmo (Stockholm déli részén) mellett talált rúnakő szerint Ingvar viking vezér csapataival Bagdadba is eljutott, de a szaracének (arabok) országából egyetlen viking sem tért haza.
     A svéd vikingek központja a Mälaren tó Björkö szigetén fekvő korabeli főváros, az öntödékben és fémfeldolgozó műhelyekben gazdag Birka volt. Keletről gyöngy, ékszer és szerszámok, északról vas és szőrme, nyugatról fegyverek, kerámia és üvegáruk áramlott a kétezer szabad lelket számláló, virágzó kereskedelmi központba, ahol a vikingek sikeres hódításai eredményeképpen élénk rabszolga-kereskedelem is folyt. A külkereskedelmi kapcsolatok megkívánták a megtérésre való hajlandóság jeleit, ezért Björn király meghívására 829-ben, Jámbor Lajos frank király követeként Birkába indult két elszánt hittérítő, Ansgar és Witmar. Nem volt teljesen veszélytelen feladat, minden addigi térítési kísérlet kudarcba fúlt. Az Asa-istenekhez fohászkodó vikingek gyanakodással fogadták az új hitet, és legtöbbször Oden főisten madarai eledeleként, az útszéli fákra akasztották a szerzeteseket. Az is előfordult, hogy rabszolgaként eladták őket. Egy jó formában levő hittérítőért egy pár, hároméves ökör árát is elkérték. A mártírhalál vágyától égő Ansgar és társa, a mérsékeltebb álláspontot képviselő, nagy erejű Witmar kereskedőhajón kelt át a Dániát Svédországtól elválasztó tengerszoroson. Rögtön a partraszállás után vikinghajók vették körül őket. A gyakorlatias kereskedők elmenekültek, csak a két szerzetes maradt vissza magyarázkodni. A mártírhalál közelségétől lázba jött Ansgarral szemben tiszteletlenül viselkedtek a rablók. A keresztényi hivatásáról megfeledkezett Witmar kardot ragadott, és rettenetes pusztítást vitt végbe a vikingek soraiban.
     A számbeli fölényben levő vikingek leteperték a hősiesen küzdő óriást. Witmar roppant ereje tiszteletet sugárzott, ezért úgy döntöttek, hogy a szerzetesek sorsát sörivó versennyel döntik el. Witmar utcahosszal győzött - ellenfelének cigányútra ment a hordónyi folyékony kenyér -, amire a vikingek térdre borulva könyörögtek, hogy megtérhessenek, annak az Istennek, aki ilyen tiszteletre méltó tulajdonságokkal látja el a híveit. Ansgart felháborította Witmar keresztényhez nem illő viselkedése, és nem volt hajlandó megkeresztelni a pogányokat. A csalódott vikingek legszívesebben végeztek volna a moralizáló hittérítőkkel, de nem merték kihívni a szerzetesek istenének haragját. Megkegyelmeztek az életüknek, és csak a hajót kobozták el. A konok Ansgar és a bűnbánó Witmar gyalog folyatták az utat Birkába. Hőseink 830-ban érkeztek a Mälaren tó partjára, ahol rabszolgákat szállító hajóra szálltak. Amikor Ansgar fennhangon követelte, hogy szabadítsa fel, és eressze szélnek a rabszolgákat, a hajó tulajdonosa fontolóba vette, hogy a két hittérítőt a rabszolgák közé láncolja. Ha nem Björn király vendégeiről lett volna szó, akkor bizonyára meg is tette volna.
     A hittérítők Birkában Björn király védnöksége alatt terjesztették Krisztus evangéliumát. A vikingeket érdekelte az új hit, de a rabszolgákról és a kuplerájok látogatásáról nem szívesen mondtak le, a féktelen orgiákra alkalmat adó áldozati szertartásaik beszüntetéséről pedig még hallani sem akartak. Abban sem voltak biztosak, hogy mit szólna hozzá, Oden. "Észak apostola" dolga végezetlen tért vissza munkaadójához. Az ezredforduló táján a szárazföld még inkább kiemelkedett a környező tengerből, a nagyobb hajók mind nehezebben tudták megközelíteni a viking fővárost. Olof Eriksson "Skötkonung" király (995-1022) - a mai Stockholmtól 30 kilométerre északra fekvő - Sigtunában rendezte be udvarátés Birka kiürült. Olof családjával , együtt megkeresztelkedett, de a vikingek nagy része csak jóval később követte példáját. A megkeresztelkedett pogány törzsek a XII. században, egy király és egy Isten alatt, közös birodalomban egyesültek, és a vérszomjas vikingek visszaváltoztak jámbor svédekké, dánokká és norvégekké. 		     A Rómából irányított katolikus egyház növekvő befolyásának köszönhetően Svédország egységes birodalommá vált. Az 1160-as években uralkodó IX. (Szent) Erik Jedvardsson király szorgalmasan építgette a templomokat, szervezte a keresztes hadjáratokat a pogány Finnország ellen, melynek lakói pogány hitük mellett hosszú évszázadokig a függetlenségüket is elvesztették. Finnország svéd tartomány lett, a svédek saját intézményeik szerint rendezték be a törvénykezést. Erik földi élete szomorú véget ért. Hiába jelentették a túlerőben levő dán csapatok közeledtét, nem hagyta ott a déli misét. Az oltár előtt nyisszantották le a fejét.
     Miután az észtek hajóikkal behatoltak a Mälarenre, és elpusztították Sigtunát, szükségessé vált a Málaren-tó bejáratának a felügyelete. 1250-ben a Folkunga nemzetségből származó Birger jarl, a kiváló szervezői adottságokkal rendelkező királyi gyám, két bástyával és erős falakkal bevehetetlen erődítménnyé tette a Mälaren tó bejáratát védő Stockholmot. Birger Jarl 1251-ben fiát, Valdemárt (1266-1274) választatta királynak. Uralkodásuk alatt hozták az első, egész országra kiterjedő törvényeket. Egyezményt kötöttek a Balti-tenger déli partját uraló Hansa-városokkal, melynek értelmében a befolyásos városállam hajói vámmentességet élveztek a svéd kikötőkben. Az egyre inkább főváros szerepét betöltő Stockholmban lübecki német kereskedők telepedtek le. A beáramlott német tőke és szervezés megalapozta a fémipart, Svédország legfontosabb kiviteli termékének forrását. Valdemárt 1274-ben testvére, Magnus "Ladulĺs" fosztotta meg a hatalomtól. Magnus király megerősítette az egyház hatalmát, megalapozta a svéd nemességet, és bőkezű adományokkal látta el a szürkebarátokat. Ladulĺs szó szerint "istálló-lakatot" jelent, és Magnus azon intézkedésére utal, mellyel megtiltotta a birodalmi nagyuraknak az ellenszolgáltatás nélkül vendégeskedést. Magnus Ladulĺs volt az első király, akit a svéd királyok temetkezőhelyén, a stockholmi Riddarholm-templomban temettek el. Magnus Ladulĺs utódjának 1290-ben legnagyobb fiát, Birger Magnusson választották.
     Birger állandó viszályban élt testvéreivel, Erik és Valdemar hercegekkel. Az irigy testvérek 1306 szeptemberében a Sigtuna melletti Hĺtuna birtokon foglyul ejtették, és a Stockholmtól 100-km délre fekvő Nyköping várába zárták Birger királyt. Birger kétévi fogság után kizabadult, és apósa, a dán király segítségével visszaszerezte a trónt, majd 1317 karácsonyán engesztelő vacsorára hívta öccseit Nyköping várába. A nagy eszem-iszom közben a hercegek fegyvereseit különféle okokkal kicsalogatták a környező városba. A feledékeny testvérek másnap reggel a vár börtönében ébredtek. - Emlékeztek-e a hĺtunai csínyre_" - válaszolt kérdéssel a kérdésre Birger, és a cella kulcsát a vár tornyáról a közeli folyóba dobta.
     Erik és Valdemar felbőszült hívei hónapokon át tartó ostrom után bevették a várat, és Birger király Dániába menekült. A hercegek hívei a "nyköpingi vendéglátásban" éhhalált halt Erik herceg fiát, a hároméves Magnus Erikssont (1318-1364) választották királynak, aki helyett kezdetben Magnus gyámja, Mats Kettilmundsson kormányozta az országot. Számos haladó intézkedést foganatosított, többek között megszüntette a rabszolgatartás intézményét (1335).
     A nagykorú Magnus Eriksson bemutatkozását siker kísérte, a dánokkal folytatott nyertes háborút követő varbergi béke (1343) kimondta Skĺne, Blekinge és Halland tartományok Svédországhoz való csatolását. 1355-ben Magnus fia, Hĺkon lett az akkoriban független Norvégia királya, lehetőség nyílt az északi államok egyesítésére. Az unió megvalósítását Valdemar Atterdag dán király akadályozta meg, aki 1360-ban átvitorlázott hadaival a Dániát Svédországtól elválasztó Öresundon, és visszafoglalta a svéd megszállás alatt levő tartományokat. 1364-ben Hĺkon feleségül vette Valdemar leányát, a tíz éves Margarétát, és viszonylag csendes idők következtek.
     Magnus Eriksson király feleségének, a Hollandiából származó Blanka királynőnek udvarhölgyeként kezdte pályafutását a mai, egyesült Európa védőszentje, a Jézus szenvedéseiben tobzódó Szent Birgitta (1303-1373). Birgitta az egyedüli a 61, szentnek nevezett svéd közül, akit a pápa kanonizált, azaz felvett a szentek névjegyzékébe (canon).
     A főúri Persson - a későbbiekben Brahe - családból származó, nyolcgyermekes Birgittának bőven volt alkalma megízlelni a hatalmat és a gazdaságot. Tudta jól, miről beszélt, amikor elítélte a testi életet, az élvezetek hajszolását. 1343-ban, korabeli szokás szerint Santiago de Compostelába, Szent Jakab sírjához zarándokolt, ahol a többiek példáját követve, nyakon csókolta Szent Jakab szobrát. A hazaúton férje, Ulf Gudmarsson, súlyosan megbetegedett, és Arrasban ágynak esett. A betegágy mellett imádkozó Birgitta előtt megjelent Szent Denis, Franciaország védőszentje, és biztosította arról, hogy férje meg fog gyógyulni. Ulf állapota tényleg javult, és Birgitta jelenései hétköznaposak lettek.
     Szent Denis oltalma csak francia földön volt érvényes. Az özvegysorba jutott Birgitta szakított fényűző életmódjával. Kolostorba vonult, és mint a fenső hatalmak önkényes szóvivője, szorgalmasan közvetítette a mennyei hatóságok utasításait. Az égiek hol az angol-francia háború befejezését, hol Skĺne tartományának végérvényesen Svédországhoz csatolását, hol pedig Magnus királynak azonnali lemondását sürgették. A Birgitta jelenéseinek hitelességét vizsgáló, a család barátaiból álló svéd püspöki bizottság arra a következtetésre jutott, hogy Birgitta állítása megfelel a valóságnak.
     A felső hatalmak kívánságára, a 47 éves Birgitta Rómába látogatott. Birgittát megelőzte híre, az éppen Rómában tartozkodó V. Orbán avignoni pápa engedélyezte a Vadstenában felépítendő kolostor felépítését. A hálás Birgitta óva intette a pápát az Avignonba való visszatérés veszélyeire. A pápa nem hallgatott a jó szóra, és hazaérkezte után rövidesen meghalt.
     A 68 éves Birgitta utolsó zarándokútja a Szentföldre vezetett. A jelenésekben gazdag útról még visszatért Rómába, és egy évre rá, 1373-ban elhunyt. Az épülőfélben levő vadstenai apáca- és szerzeteskolostor első abedisszája, Birgitta leánya, (Szent) Katalin, Rómából hazahozta anyja földi maradványait. Az országos gyűjtéssel összekuporgatott kenőpénz és a lobbizás megtette a hatását: IX. Bonifác pápa 1391-ben szentté kanonizálta Birgittát.
Folytatása következő számunkban