A dél-svédországi magyarok családi lapja
3. évfolyam 12. szám 2002/3
A szerkesztő asztala
Százesztendős a kolozsvári Mátyás szobor A SZMOSZ Anyanyelvünk Nyelvápoló Közössége
     Fadrusz János világhírű Mátyás-szoborcsoportját - az ezer éves Magyarország évekig tartó ünneplése keretében - 1902. október 12-én országos ünnepségen leplezték le . Húsz esztendővel azelőtt, Nagy Lajos unitárius tanár és esperes a városi közgyűlés előtt indítványozta a szobor felállítását. Pályázatot írtak ki, amelyre hét alkotás érkezett.
     Ötvennéhány évvel ezelőtt még magam is láttam a Mátyás király szülőházában kiállított pályamunkák kicsinyített mását, és mert a közelben laktunk, minden este megcsodálhattam az utcára néző ablakon át, az Igazságos emléktárgyai között, a király óriási csizmáit. Azóta is büszke vagyok arra, hogy a királlyal egy városban születtem.
     Az évszázados hagyományként élő Mátyás-kultusznak sokszor és sokan próbáltak gátat vetni a városidegen betolakodók. Különösképpen ma is. Éppen ezért dicséretes minden, ami a szűkagyú hatalom ellenében cselekedve méltóságunk ünnepévé avatja ezt az évfordulónkat is. Murádin Jenő nemrég, tehát idejében megjelent Fadrusz könyve, amelyhez Lászlóffy Aladár írt előszót, hozzánk is elhozhatja dicsőséges történelmünk és az ilyen csakazértis-ünnep hagyományőrző hangulatát

A Mátyás szobor és a kolozsváriak

     Kedves Károly!
     Azzal a kéréssel fordulok hozzád, hogy küldjed el, az általad ismert Kolozsvárról és Erdélyből elszármazott, személyeknek az e-mail címét. Természetesen, ha ez nem titkos, vagy amennyiben úgy értékeled, hogy nem veszik rossz néven az illetők, hogy majd én felkeresem őket. A lényeg az lenne, hogy bizonyos kiadványokat megrendelés alapján, elküldenénk számukra. Például most jelent meg, a Mátyás-szobor leleplezésének 100. esztendejére egy szép album, amit küldéssel együtt, számításaink szerint, 25 euroért, eljuttathatnánk. De ugyan így elküldhetnénk a Kolozsvár 1000 éve című, városunkról szóló tanulmánykötetet is, hozzávetőleg ugyan azon az áron. Számunkra is jól jönne, ha ezek a kötetek nyugati magyarjaink könyvtárában is megjelenne. De más jellegű szolgáltatást is vállalnánk, amit itthon kellene intézni, előre megállapodva a megrendelővel, stb. Persze egyben véleményedet is kérném, hogy szükség lenne-e a nyugati magyarok részére ilyenszerű szolgáltatásra. Ne haragudj, hogy ilyesmivel terhellek, de próbálkozunk, hátha haszonnal jár.. Válaszod és tanácsod várva, baráti üdvözlettel:
Dáné Tibi


     A kolozsvári Mátyás-szobor ünnepléséhez miként is csatlakozhatnánk mi kolozsváriak, erdélyiek és hagyományőrző svédországi magyarok, mint azzal, hogy például meghozatjuk a Fadrusz János munkásságát is bemutató könyvet. Ezért gyorsan összeírtam itteni kolozsvári ismerőseimet. Azokat, akiknek van, és azokat is, akiknek nincs villámpostacíműk.
     Íme:
Balogh Ilona ilona.b@telia.com
Benczédi Ilona i.benczedi@spray.se
Bernát Tibor és Enikő bernat.t@ebox.tninet.se
Bitay Zsolt bitay@home.se
Csapó István spg216s@tninet.se
Csíki Levente lcsiki@hotmail.com
Dusa Ede eddie@o2media.se
Dusa Ödön dusa.odon@chello.se
Fábián Mihály fabiantravel@chello.se
Hegedűs Zsolt zsolt@hungary.org
Köble Edith edith.koble505@student.lu.se
Márton Anna annusi@swipnet.se
Márton Zoltán marton_zoltan@hotmail.com
Shapira Zoltán zoltanshapira@yahoo.com
Tamás György és Mária tamas.emkes@chello.se
Tar-Bengtsson Zsuzsanna zsuzsa.tarbentgsson@zet.se
Tiglezán József tiglezan@hotmail.com
Újvári Tünde tunde.ujvari@telia.com
Veress Zoltán, Magda mazol.veress@delta.telenordia.se
És:
Ágopcsa Mária, Ágopcsa László, Bíró János, Benyő Krisztina, Bernát Béla, Csöregi Erzsébet, Dohi Sándor Fülöp Éva, Fülöp István, Kiss Zoltán, Köble Ferenc Köble Mária, Láng Gusztáv ifj, László Katalin, Lörincz Dezső, Móritz László, Tamás Gábor, Tamás Mária, Tóth Ildikó.
     Nyilvánvaló, hogy a névsor hiányos, hozzávetőleges számításom szerint a skandináv országokban élő kolozsváriak száma több száz, a Svédországban élő erdélyiek száma pedig több ezer. Csupán Lundban nyolcszáznál több magyar lakik, Malmőben mintegy két-háromezer, Svédországban körülbelül harmincötezren vagyunk. Többségünk, főként az ötven évet még be nem töltöttek javarésze: erdélyi.
     ("Népszámlálásunkra" idejövetelem idején is igény volt, de véghezvitelére azóta, tehát évtizede nem került sor. Így van ez máshol, mindenféle egyesületekben is, ahol csak mondvacsinált cél a tagság demokratikus részvétele a közügyekben, ahol a vezetőségnek nem igazán érdeke a tagság növelése, mert a nagy létszám sokféle igényt és sokféle másságot is jelent, így aztán nehezebben kormányozható, a bebetonozottsághoz szokott vezetőségek igyekeznek saját baráti körükre korlátozni a tagság létszámát és a régi alapszabályok segítségével a toborzás helyett a kirekesztés gyakorlatát állandósítják. Pedig összeszámlálásunk már csak azért is rendkívül fontos, mert a svéd hivatalok nem tesznek különbséget az Erdélyből érkezett nemzetiségek között, volt vagy megtartott állampolgárságuk alapján románnak könyvelik el az erdélyi magyarokat is, közvetve megrövidítve ezzel egyházi és művelődés-támogató állami juttatásaikat is.)
     A kolozsváriak összeszámlálása a Magyar Liget szívügye.
     Budapesten (régen a Vígadóban, az idén a Stefánia Palotában) minden évben megrendezik a kolozsváriak találkozóját. A vigadalomra ötszázan, az idén pedig hétszáznál is többen voltak. Innen két ötletünk: Az egyik az, hogy legyen végre kolozsvári találkozó otthon, kincses városunkban. Hadd lássa az évtizedekig mesterségesen messziről jöttekkel felduzzasztott város, hogy embertelen kisebbségbe szorított őslakói gondolnak szülőföldjükkel, a világ minden részéből időnként, ha rövid időre is, de hazatérnek, hogy jelenlétükkel a város hagyományainak továbbéltetésére biztassák a csüggedőket. A másik javaslat pedig a következő: Ideje volna időnként megrendezni a svédországi kolozsváriak találkozóját is, ahol akár az évenkénti csoportos Kolozsvárra látogatás mikéntjét is meg lehetne beszélni, szervezni.
     Ilyenformán biztosíthatnánk a kolozsváriak jövőbeni otthoni találkozóinak visszhangos, tehát otthoni ügyeink serkentését is elősegítő sikerét.
     Tapasztaltam, hogy bárhova is kerülhetünk a világban, mindenütt kolozsváriak maradunk. Büszkén valljuk helyi érdekű hazafiságunkat, amelynek értelme értékeink védelme. Ne nézzük tétlenül a nemzeti értékeiket túlbecsülők rombolását,. Időnkénti jelenlétünkkel idézzük vissza városunk európai hangulatát, polgári életének, erkölcsének értékeit, a civilizált élettől fémjelzett egykori "kincses várost".
     Visszatéréseinknek értelmet így adhatnánk, hasznából mi magunk is nyernénk: feltöltődve a szülőföld nyújtotta érzésekkel könnyebben viseljük majd a befogadó ország lelki megpróbáltatásait, mindent, ami itt jó és követni való észrevétlenül átültethetnénk a újdonságra, ésszerűségre mindig is szomjas erdélyi világba. Lehetnénk, ha nem is híd, de olyan komp, amely két világ között emberhez illő életvitelt közvetít.
     Megér ez a gondolat akár egy hivatalosan bejegyzett, új felfogásban alakított, egy célt követő, valóban demokratikusan szervezett, okos és széthúzásmentes, új svédországi magyar társaságot.
     Egyébként, éppen Kolozsváron kezdeményezték, hogy a világhálón tartsuk egymással a kapcsolatot:
     A szerkesztőség várja minden kolozsvári jelentkezését .Elektronikus levélben és hagyományos postán válaszolunk minden jelentkezőnek. 		     Előző számunkban jelent meg az a levél, amit a SZMOSZ és a Közösség elnökének küldtem, hogy a májusi közgyűlésén, ahova nem volt módomban elmenni, vita tárgyává tegyék három javaslatomat. A hétvégi magyar iskoláztatás kiterjesztését, svéd mintára a magyar osztály-nagyapa bevezetését és a Közösség segítségével megjelentethető második könyv lehetőségeit ajánlottam mindnyájuk figyelmébe. Szeptember elején Nilsson Gyöngyvér az Anyanyelvünk elnöke újabb találkozóra hívott Tĺngagärdébe. Mi a teendő? Tudom már. Újra és újra szóvá kell tennem a közösségeink számára hasznos javaslataimat. Kérem olvasóinkat, hogy a 2002/2-es számunk 4. oldalán megjelent levelemhez szíveskedjenek hozzászólni. Addig is levelemet újra és újra megküldöm választott elöljáróinknak, hiszen, tisztségükkel a válaszadás kötelességét is vállalták és mert minél elfoglaltabbak annál inkább szükségük lehet az emlékeztetésre.
     Lapzártakor érkezett az alábbi levél, amely megerősíti sokak véleményét: Rend a lelke mindennek!
     Kedves Károly!
     Elnézést, hogy csak most válaszolok leveledre, de a SMOSZ közgyűlése rengeteg elfoglaltsággal járt, utána pedig egy kellemetlen vírusos fertőzés "vont ki a forgalomból". A kérdésedre a válaszom, hogy a májusi anyanyelvi találkozónak csak a közgyűlési részén vettem részt, azon a részen ahol szakmai dolgokat tárgyaltak (a Te javaslatodat is) ott nem.
     Megkérdeztem Gyöngyvért, hogy tárgyalták-e a javaslatodat és a válasz az volt, hogy igen. Ígéretet kaptam tőle, hogy intézkedik, hogy a nemrég hitelesített jegyzőkönyvet (a szabadsági periódus miatt késett meg) elküldjék Neked is.
Üdvözlettel: Bihari Szabolcs


A csángókért

     Folytatjuk Wennesz Lászlónak, a Svéd -Magyar Segélyszervezet vezetőjének előző csángóvidéki úti beszámolóját.
     Mi autóbuszunknál gyülekeztünk pontosan félnyolckor, ahogyan a csángók mondják hétsfélkor és csatlakoztunk a kacsikai kegytemplomhoz vezető körmenethez. Többen is velünk jöttek a csángók közül, gyönyörű népviseletükben. A körmenet elején zászlójukat vitték. Könnyes szemmel alig tudtuk elolvasni a rajta lévő feliratot. SZENT ISTVÁN GYERMEKEI-PUSZTINA. És énekeltünk úgy, ahogyan csak a határokon kívül élő magyarok tudnak énekelni: messze áradóan, szeretettel díszítve, csángósan zengedezve. S mi mást énekelhettünk volna ilyenkor, mint a Székelyföldön született és csángóföldre kimenekített lorettói litánia népének-változatát, az Angyalok királynéja, tiszta Szűz címűt. Nemcsak tizenkét szakaszát énekeltük végig, hanem a tizenharmadikat is, amely a leginkább a csángómagyaroké: A csángóknak királynéja, tiszta Szűz. Az csak természetes, hogy ez szólt a legszebben, a legcsángósabban.
     Közben felértünk a dombra a kegytemplomhoz. Ezután még két egyházzenei csoda következett. Az énekeket a legősibb magyar közösségi éneklési módon zengtük, az előéneklő ember vagy asszony diktálta soronként, a tömeg megismételte. Aki még nem énekelt így életében, az nem is sejti, hogy milyen a közösségi éneklés lendülete, csodája. Bármiféle hangszeres kíséret fölösleges ilyenkor. A szentmise Kyrie-tételét gregorián dallamon, latinul énekelte az egész ünneplő közönség. A gyímesbükki plébános, főtisztelendő Simon Jakab lelkesítette prédikációjával a csángómagyar zarándokokat. A szentmise közben elénekeltük a pusztiniak búcsús énekét is, az Ó Szent István dicsértessél kezdetűt: Boldogságos Szűzanyánknak, mint magyarok Asszonyának/ Föláldoztad Hazánkat, szentelted Koronánkat/Kérünk mint apostolunkat, és első királyunkat/Szent István nézz mennyből le, szép magyar népedre. A szentmise után kivonultunk átadtuk helyünket a lengyeleknek. A kegytemplom előtt továbbénekeltünk, és azt kívántuk egymásnak, hogy egy esztendő múlva újra találkozzunk.
     Wennesz László és P. Jáki Sándor Teodóz bencés írása végén a következő jó tanács áll: Senkinek nem ajánljuk, hogy a csángómagyarokkal foglalkozzék, mert az abbahagyni nem lehet, csak megerősödni benne. Mi már tudjuk ezt, hála érte a jóságos Istennek és a kegyelem-közvetítő Szűzanyának.

Dicséretek

A költő levele:

     Kedves Károly, köszönöm minden küldeményedet és gratulálok új könyvedhez, melyet Csáky Zoltán is oly meleg szavakkal üdvözölt a Duna-tévében. Ami a Ligetet és az Ághegyet illeti, az alapgondolat (családi és tollforgatókat összefogó lap ötlete) jó, de vältozatlanul hiányolom a kritikai rostálást és a "sajtóhibák" nagy tömegének kiirtását. Nyári (ez a jelző most az egyszer helyénvaló)
Üdvözlettel: Sz. Imre


     A Szülőföldünk rádió június 25. adásában Vécsei Antónia köszöntötte a Világhálón megjelent Ághegy című skandináviai magyar irodalmi és művészeti lapot.

A nagykövet leveléből:

     Tisztelt Szerkesztő Úr!
     ... Engedje meg, hogy ezúton is gratuláljak az egyelőre még csak a kibernetikai térben létező, de a hídépítés gondolatát már e virtuális valójában is jól szolgáló kiadványhoz.
     Az információs technológia forradalmának ellenére mi azért alapvetően mégiscsak a Gutenberg-galaxis polgárai vagyunk, különösen az idősebb nemzedékhez tartozók. Számukra, számunkra igen fontos lenne, hogy a lap, könyv alakban, azaz, polcra tehertő, kézbe vehető formájában is hozzáférhetővé váljék. Hasznos dolognak tartom, tehát, hogy a Szerkesztő Úr most ez ügyben tájékozódik; ígérhetem, hogy nagykövetségünk e cél elérésében lehetőségeihez mérten igyekszik majd segíteni, hiszen ezt minden Svédországban megjelenő, tartalmában igényes, politikailag mértéktartó és a helyi magyar közösség kötődéseit erősítő kiadvány esetében kötelességünknek tartjuk. Az olvasónak oly sok szép percet ajándékozó lapszámot még egyszer őszintén köszöni, Szerkesztő Úrnak további sok sikert, jó egészséget kíván:
Dr. Szőke László, nagykövet.


A kolozsvári Szabadságból

     A Koós Ferenc Alapítvány és a Phoenix Könyvüzlet jóvoltából, július 22-én, Tar Károly hármas könyvbemutatójára került sor... Végezetül a szerző beszámolt a svédországi magyarság nemzeti öntudatának megőrzéséért tett munkásságáról.
     Hangsúlyozta, hogy Tamásinak igaza van, amikor azt mondja, hogy azért van az ember e földön, hogy valahol otthon legyen benne, de hozzátette, hogy ez az otthon az anyanyelvben van.
     Tehát a megmaradást számunkra nyelvünk megőrzése, ápolása biztosítja, akár idegen honban is...
Oláh Levente